William Tierney Clark (Bristol, 1783. augusztus 23. – London, 1852. szeptember 22.) angol mérnök. Elsősorban hidak tervezésével és építésével foglalkozott, az elsők között tervezett függőhidakat.
Széchenyi István és Andrássy György 1838-ban Londonban bízta meg a pest-budai Lánchíd tervezésével, melynek építésekor több alkalommal is járt Pesten. A Lánchíd építési munkáit irányító Clark Ádámnak csak névrokona.
Életpályája
1811-től önálló tervezőmérnök. A Temze és a Medway csatornák építésével 1819-től vált neve ismertté szakmai körökben. 1827-33-ig megépült hídjai: Hammersmith Bridge, ami az első függőhíd volt a Temze fölött (1827), Marlow Bridge (1832), Norfolk Bridge (1833), 1849-ben készült el a Széchenyi lánchíd Buda és Pest között.
bélyegkép|A Marlow Bridge (Maidenhead mellett) A Marlow Bridge a Széchenyi lánchídhoz nagyon hasonló, annál kisebb, elődjének, prototípusának tekinthető megjelenésére és kivitelezésére való tekintettel.
A tiszteletére alapított díj bélyegkép|jobbra|270px| Széchenyi lánchíd éjszaka (Budapest) Az Institution of Civil Engineers (Nagy Britannia), a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége 2000-ben megalapította a Tierney Clark Díjat, amellyel kiemelkedő mérnöki alkotásokat díjaznak.
Irodalom Lengyel József: Három hídépítő: [gróf Széchenyi István, Tierney William Clark, Adam Clark]: elbeszélés egy alkotás előéletéről. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960. 256 p., 16 t.
Képgaléria
Jegyzetek
Források Művészeti lexikon. 3. kiad. 1. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1981-84. T. W. Clark lásd 420. o. Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. 1. köt. Budapest : Andor Győző, 1935. T. W. Clark lásd 198. o.
További információk Hidak Magyarországon: hídépítőkről, hidakról A Széchenyi lánchíd tervrajzai Lengyel József: Három hídépítő. Elbeszélés egy alkotás előéletéről; Szépirodalmi, Bp., 1960
Kategória:Angol mérnökök Kategória:1783-ban született személyek Kategória:1852-ben elhunyt személyek Kategória:Bristoliak Kategória:A Royal Society tagjai