Ez a szócikk Szlovénia autópályáit és főbb autóútjait sorolja fel.
A szlovén autópályák látják el Szlovénia közúti forgalmának nagy részét. Két részre oszthatóak, autópályákra (szlovénül: avtocesta (AC)) és gyorsforgalmi utakra (szlovénül: hitra cesta (HC)). Az autópályákat zöld alapon fehér feliratú táblák jelzik, minimum kétszer két sávosak, megengedett legnagyobb sebesség rajtuk 130 km/h. A gyorsforgalmú utakat kék alapon fehér feliratú táblák jelzik, általában kétszer két sávosak, de nem rendelkeznek leállósávval, megengedett legnagyobb sebesség rajtuk 100 km/h.
Története Az első autópálya-szakasz 1972-ben nyílt meg A1 néven Vrhnika és Postojna között. Az akkori reformista kommunista vezetés egy modern autópálya-hálózatot tervezett, elsősorban Olaszország és Ausztria felé. A '70-es évek közepére azonban a fejlesztések megtorpantak, az autópálya-építés megállt.
1994-ben az újonnan függetlenné vált ország autópálya-fejlesztési programot indított (NPIA), mely nagyrészt a régi kommunista terveken alapult. Azóta 528 km épült meg, minőségivé téve a közúti közlekedés minőségét az országban, ezzel is segítve a kapcsolatot Kelet- és Nyugat-Európa között.
A szlovén autópályák tulajdonosa és kezelője a Szlovén Köztársaság Autópálya Társasága (Družba za avtoceste v Republiki Sloveniji, DARS),Internetes elérhetősége: www.dars.si melyet 1994-ben alapítottak. 2011 januárjában a DARS 533,3 km autópályát, 73,3 km gyorsforgalmi utat, 161 km összekötő utat és 27 km pihenőhelyi utat kezelt.
2008. június 1-jétől személygépkocsiknak és motorkerékpároknak matricás rendszert vezettek be, mely mellett a teherforgalom számára továbbra is fennmaradt a régi fizetőkapus rendszer is. Az első évben kisebb felzúdulást keltett, hogy csak fél- vagy egyéves matrica volt kapható. A következő éven ezen változtattak, személygépkocsiknak 7 napos, egy hónapos és éves matricák, motorkerékpárokhoz 7 napos, féléves és éves matrica vásárolható.
Gyorsforgalmi utak középre|bélyegkép|600x600px|Szlovénia gyorsforgalmi útjaiJelmagyarázat:
Autópályák Neve Érintett települések, nagyobb kereszteződések, megjegyzés Teljes hossz Használatban Épül TérképA kék szín az elkészült szakaszokat jelzi, a narancssárga az éplő a rózsaszín pedig a tervezett szakaszát mutatja az adott gyorsforgalmi útnak km % 50px|link=A1-es autópálya (Szlovénia) / Šentilj – Maribor – Celje – Ljubljana – Postojna – Koper (Srmin, H5) 245,3 km 245,3 km 100 % — 100px 50px|link=A2-es autópálya (Szlovénia) / Karavankák-alagút – Jesenice – Kranj – Ljubljana (Kozarje, A1) – Ljubljana (Malence, A1) – Novo mesto – Brežice – Obrežje / 175,5 km 175,5 km 100 % — 100px 50px|link=A3-as autópálya (Szlovénia) Divača (Gabrk, A1) – Sežana – Fernetiči / 30px 12,3 km 12,3 km 100 % — 100px 50px|link=A4-es autópálya (Szlovénia) Maribor (Slivnica, A1) – Hajdina – Gruškovje / 34,6 km 34,6 km 100 % — 100px 50px|link=A5-ös autópálya (Szlovénia) Maribor (Dragučova, A1) – Muraszombat – Lendva – Pince / 79,6 km 79,6 km 100 % — 100px
Autóutak Neve Érintett települések, nagyobb kereszteződések, megjegyzés Teljes hossz Használatban Épül Térkép km % 50px|link=H3-as autóút (Szlovénia) Ljubljana északi elkerülő út(Zadobrova, A1 – Koseze, A2) 10,2 km 10,2 km 100 % — 100px 50px|link=H4-es autóút (Szlovénia) Razdrto (Nanos, A1) – Ajdovščina – Nova Gorica – Vrtojba / 42,1 km 42,1 km 100 % — 100px 50px|link=H5-ös autóút (Szlovénia) / Plavje – Koper – (Srmin, A1) – Dragonja / 15,1 km 7,8 km 51,7 % — 100px 50px|link=H6-os autóút (Szlovénia) Koper (Škocjan, H5) – Izola – Lucija 13,6 km 5,2 km 38,2 % — 100px 50px|link=H7-es autóút (Szlovénia) Lendva (Hosszúfalu, A5) / 3,5 km 3,5 km 100 % — 100px
Megépült szakaszok időrendben Szlovénia autópálya-szakaszai átadásuk éve szerint Átadott autópálya Az átadott szakasz Átadás éve A szakasz hossza Az összes autópálya hossza A1 Vhrnika - Postojna 1972 30,1 km 30,1 km A1 Postojna - Razdrto 1974 11,1 km 41,2 km A1 (B) Hoče (Slivnica) - Arja vas (Žalec) 1976 51 km 92,2 km A1 Ljubljana (Dolgi most) - Vrhnika (Ljubljana körgyűrű D) 1979 12,4 km 104,6 km H2 Maribor - Tezno 1979 2,7 km 107,3 km H4 Vrtojba - határ 1980 0,7 km 108 km H3 (B) Celovška - Koseze (Ljuljana körgyűrű É) 1981 5,3 km 113,3 km A2 Koseze - Kozarje (Ljuljana körgyűrű Ny) 1981 4,7 km 118 km H3 (B) Tomačevo - Celovška (Ljuljana körgyűrű É) 1983 3,8 km 121,8 km A2 Naklo - Kranj 1985 5,7 km 126,5 km A2 Kranj (kelet) - Ljubljana (Šentvid) 1985 20 km 146,5 km A1-A2 Malence - Kozarje (Ljubljana körgyűrű D) 1988 7,5 km 154 km H2 Pesnica - Maribor 1989 4,6 km 158,6 km A2 Šmarje-Sap - Višnja Gora 1989 11,8 km 170,4 km A1 Razdrto - Senožeče 1990 1,7 km 172,1 km A1 Srmin - Koper 1992 6,5 km 178,6 km A2 Karavankák-alagút - Hrušica 1991 8 km 186,6 km A1 határ - Šentilj 1991 1,2 km 187,8 km A2 Hrušica - Vrba 1993 13,5 km 200,3 km A1 Razdrto - Čebulovica 1995 8,8 km 209,1 km A1 Čebulovica - Divača 1995 5,1 km 214,2 km A3 Divača - Dane 1995 8,4 km 222,6 km H4 Selo - Šempeter pri Gorici 1996 11,8 km 234,4 km A1 Šentilj - Pesnica 1996 8,5 km 243,9 km A1 (J) Hoče (Slivnica) - Arja vas (Žalec) 1996 47 km 243,9 km A1 Arja vas (Žalec) - Vransko 1997 21 km 264,9 km A3 Dane - Fernetiči 1997 3,8 km 268,7 km A1 Divača - Kozina 1998 6,7 km 275,4 km A1 Slivnica 1998 7 km 282,4 km H3 (J) (Ljuljana körgyűrű É) 1998 8,1 km 282,4 km H6 Izola - Jagodje 1998 2,3 km 284,7 km A1 Šentjakob - Malence (Ljubljana körgyűrű K) 1999 10,7 km 295,4 km H4 Vipava - Selo 1999 11,5 km 306,9 km A2 Višnja Gora - Bič 2000 11,2 km 318,1 km A2 Naklo - Kranj 2000 8,7 km 326,8 km A1 Kozina - Klanec 2000 4,8 km 331,6 km A1 Blagovica - Šentjakob 2001 20,3 km 351,9 km H2 Maribor 2001 2,6 km 354,5 km A1 Vransko - Blagovica 2002 16,8 km 371,3 km A5 Vučja vas - Beltinci 2003 11,2 km 382,5 km A1 autópálya-kapcsolat Razdrto 2003 0,9 km 383,4 km A2 Podtabor - Naklo 2003 4,3 km 387,7 km A2 Bič - Korenitka 2003 4,8 km 392,5 km A2 Kronovo - Smednik 2004 9,2 km 401,7 km A2 Celje (nyugat) - Lopata (J) 2004 3,6 km 401,7 km A2 Krška Vas - Obrežje határ 2004 12 km 413,7 km A1 Klanec - Črni Kal viadukt - Srmin 2004 14,9 km 428,6 km H5 Škofije - Srmin 2005 2,4 km 431 km A2 Smednik - Krška Vas 2005 17,6 km 448,6 km A2 Korenitka - Pluska 2004 3 km 451,6 km A2 Hrastje - Lešnica 2006 7,8 km 459,4 km A5 Dragučova (Maribor) - Lenart 2008 7,8 km 467,2 km A5 Lenart - Spodnja Senarska (B) 2008 2,2 km 469,4 km A2 Lešnica - Kronovo 2008 5,5 km 474,9 km A2 Šentvid - Koseze 2008 5,5 km 480,4 km A5 Beltinci - Lendava 2008 17,4 km 497,8 km H7 Dolga vas - határ 2008 2,8 km 500,6 km A5 Lendava - Pince határ 2008 13,7 km 514,3 km A2 Vrba - Peračica 2008 9,8 km 524,1 km A5 Lenart - Vučja vas 2008 26 km 550,1 km A4 Slivnica - Draženci 2009 19,8 km 569,9 km H4 Razdrto - Vipava 2009 15,7 km 585,6 km A1 Pesnica - Slivnica 2009 20,8 km 606,4 km A4 Gruškovje - határ 2009 0,5 km 606,9 km A2 Pluska - Hrastje 2010 14,8 km 621,7 km A2 Peračica - Podtabor 2011 2,4 km 623,1 km
Díjfizetés 2020-ban Szlovéniában matricás rendszer alapján kell fizetni. Az autópálya matrica árán felül külön díjat kell fizetni azoknak, akik az Ausztria és Szlovénia határán lévő Karavankák alagúton szeretnének áthajtani. Az alagúton való áthaladás extra díja a 3,5 tonnát meg nem haladó járművek esetén: 8,2 euró. 2A kategória (személygépjármű) Matrica Ár Érvényességi idő Éves 117,5 euró Érvényes az adott év december 1-től a következő év január 31-ig Havi 32 euró Érvényes a vásárlástól számított 30. nap végéig Heti 16 euró Érvényes a vásárlástól számított 7. nap végéig
Jegyzetek
További információk
Kategória:Közlekedéssel kapcsolatos listák Kategória:Európa autópályái Autópályái Autópályái