Medveczky Balázs (Pécs, 1969. november 15.) vállalkozásszervező közgazdász, televíziós szakember, író.

Életpályája Középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. 1996-2000 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémiáján vállalkozásszervező közgazdász szakot végzett. 2010-ben szervezés-vezetés szakos MA diplomát szerzett a Szent István egyetemen. A PHD fokozatot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktori iskolájában kapta meg 2022-ben.

1988-1991 között a Magyar Televízióban külsős felvételvezető volt. 1991-től 10 évig külsős gyártásvezetőként dolgozott. 2001 óta a Magyar Televízió főgyártásvezetője, a programlebonyolítási főosztály gyártási és gazdasági vezetője. 2002-2004 között koprodukciós igazgató-helyettes. 2004-2005 között a szórakoztató igazgatóság helyettes vezetője volt. 2005-2006 között a gyártásszervező egységet vezette. 2006-2007 között megbízott gyártási és műszaki igazgató. 2007-2008 között a digitális igazgatóság vezetője volt. 2008. március 3-a óta az intézmény gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős alelnöke. 2010 óta a Magyar Televízió vezérigazgatójaMedveczky Balázs az MTV vezérigazgatója, origo.hu - 2010. november 18. volt, majd 2015 júliusátólMedveczky Balázs heti ajánlója, mediaklikk.hu - 2015. augusztus 16. – az addig négy közszolgálati médiaszolgáltató egyesítését követően – a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója.Farkas György: Mától nincs Magyar Televízió, újabb kirúgások jöhetnek, 24.hu - 2015. július 1.2. melléklet a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelethez , dunamsz.hu - 2014. október 9. (frissítve: 2015. szeptember 25.) 2020-tól az MTVA Duna csatornaigazgatója. 2022-től a Duna Médiaszolgáltató Online igazgatója.

2015-17-ig választott tagja volt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségében (EBU) a Televíziós Bizottságnak.

2009-től választott tagja a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiájának, ahol rendszeresen zsűritagja a Nemzetközi Emmy-díjaknak.

2016-tól az ő felügyelete alatt vezették ki folyamatosan az Eurovíziós Dalfesztivállal való kapcsolódást A Dal című műsorból a közmédiában, mely 2020-ra egy hazai tehetségkutatóvá vált, így nem célja innentől a nemzetközi versenyre dalt keresni. Továbbá Magyarország nem is nevez indulót a versenyre 2020 óta.Dal 2017: Nem is az Eurovízió a lényegNem elsődleges célja A Dalnak az Eurovíziós Dalfesztivál

2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2022-től az egyetem adjunktusa.

Családja Elvált, felesége Medveczky Tünde, az ELMŰ pénzügyi osztályának vezetője volt. Két gyereke van, Medveczky Fanni és Medveczky Gergő.

Művei 2006 Kettőnk könyve (regény; szatíra sci-fi fiáról, Gergőről, Miskolc: Bíbor Kiadó, 2006, )Kettőnk könyve, biborkiado.hu 2014 Vigyázat, genyorok! (regény; politikai szatíra, Art Nouveau, Pécs, 2014 · )Vigyázat, genyorok!, moly.hu-MTI-: Megjelent Medveczky Balázs politikai szatírája , boon.hu - Vigyázat, genyorok! – 2014.11.26 2016 Ecc-pecc kimehetsz (színmű; szatirikus vígjáték, Thália Színház)A Thália Színház bemutatja: MEDVECZKY BALÁZS: ECC-PECC KIMEHETSZ – szatirikus vígjáték, - 2016. április 14. 2019 Vízenjárók (regény ) Ecc-pecc (tévéfilm forgatókönyv író) 2022 Válasszatok! (regény ) 2022 Zerkovitz úr, ébresztő! (zenés vígjáték) 2024 Csináljunk pártot! (regény ) 2026 Mindenki hülye?! (regény )

Gyártásvezetői munkássága

Színházi buli (1987) SZUR - Itt állunk megfürödve (1991) Tátika (1991) Valentin nap (1992) Revü fekete fehérben (1992) Nosztalgia bár (1993)Nosztalgia bár - 8 - (1993), nava.hu - 2017. március 11. TV2 kabarészínháza (1993)TV2 kabarészínháza (1993) Epizódcím: Pénz nélkül nem megy; Apolitikai kabaré, nava.hu - 2015. december 30. Boszorkányok órája (1994) Táncdalfesztivál (1994) Gálvölgyi show (1996) Aranyág (1997) A kulcs (1998)A kulcs (1998) varieté, nava.hu - 2014. november 4. Gyermeknap 2005 (2005)Gyermeknap 2005, nava.hu - 2005. május 29.

Jegyzetek

Források

Kinevezték az MTV megbízott elnökét - Index.hu

További információk Televíziós Művészek Társasága

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Pécsiek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók