A Žagar egy alternatív-elektronikus-pszichedelikus zenét játszó magyar együttes.

Története Az együttes karrierje 2001-ben kezdődött, amikor a Yonderboi Quintett három tagja (Zságer Balázs, Kovács Andor és DJ Bootsie) Lázár Tiborral kiegészülve a Yonderboi-on kívül is elkezdett zenélni. Ekkor még Pulzus néven léptek fel.

2002 nyarán már Žagar néven zenélnek, itthon és külföldi fesztiválokon. Ekkor készült el az első lemezük, amin a vonósnégyesek mellett Kutzora Edina énekesnő, és Ligeti György énekes is közreműködött.

Bemutatkozó lemezük, a Local Broadcast 2002-ben jelent meg, az UCMG/Ugar Kiadónál, illetve Ausztriában 2003-ban a Universal gondozásában. Ezen az albumon hallható Blindfight szám bekerült a CSI: A helyszínelők című sorozatba, mint a Szezon albumról a Train és a Cannot Walk Fly Instead albumról a Three Season Fall.

Második lemezük a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben jelent meg. Az ezen a korongon szereplő Wings of Love az Underground Dívák (Kutzora Edina, Péterfy Bori, Sena, Németh Juci, Hodosi Enikő, Judie Jay) közreműködésével második lett a nemzetközi dalszerző versenyen (International Songwriting Competition), valamint 2007-ben a Radio Café szavazása alapján ez a dal lett az év dala.

Ekkor már Ligeti György és Zságer-Varga Ákos basszusgitáros is aktív tagja a zenekarnak.

2010 októberében Kovács Andor, a Mavu és több lírai dal szerzője kilép a zenekarból. A gitáros szerepét Ligeti György tölti be.

2017 év végén DJ Bootsie (scratch) is kilép a zenekarból, és még inkább a saját projektjére fókuszál.

2018-ban Ligeti Gyuri is távozik a zenekarból.

2019-ben a Woods, Spirits & Sorcery albumon Ferenczy Bukky csatlakozik a zenekarhoz közreműködő énekesként.

Elismerések Fonogram díj – Az év hazai elektronikus zenei albuma

Tagok Jelenlegi tagok Zságer Balázs − ének, billentyűk Zságer-Varga Ákos − basszusgitár

Korábbi tagok Lázár Tibor − dob Ligeti György − ének, gitár DJ Bootsie − scratch Kovács Andor − gitár, basszusgitár

Közreműködők 2002, 2004 − Kutzora Edina (vocal) 2007 − Underground Divas: Kutzora Edina, Péterfy Bori, Sena, Németh Juci, Hodosi Enikő, Judie Jay (vocal) 2019 − Ferenczy Bukky (vocal)

Diszkográfia 2002 − Local Broadcast 2004 − Eastern Sugar (soundtrack) 2007 − Cannot Walk Fly Instead 2013 − Light Leakshttp://www.discogs.com/%C5%BDagar-Light-Leaks/release/4573855 2015 − My Night Your Day (soundtrack) 2018 − Anniversary Remix Edition (2x LP) 2019 − Woods, Spirits & Sorcery

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Hivatalos oldal MySpace

Kategória:Alternatív zenei előadók Kategória:Magyar elektronikus zenei előadók Kategória:Pszichedelikusrock-együttesek Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:2001-ben alakult együttesek