Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a harmincötödik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek a jugoszláviai Zágráb adott otthont. A helyszín a zágrábi Vatroslav Lisinski Koncertterem volt.

A résztvevők Nem változott a résztvevők száma az előző versenyhez képest, így ismét huszonkettő dal versenyzett.

Az 1986-os Eurovíziós Dalfesztivál után másodszor versenyzett a norvég Ketil Stokkan.

Franciaországot először képviselte a versenyen színes bőrű énekesnő Joëlle Ursull személyében. A rasszizmus témájával foglalkozó White and Black Blues című dalt Serge Gainsbourg írta számára.

A verseny Ez volt az első verseny, melynek saját kabalafigurája volt, Eurocat a dalokat megelőző képeslapokon jutott szerephez.

Az Európában zajló események tükrében rengeteg politikai témájú dal szerepelt ebben az évben. Például a norvég és az osztrák dal a berlini fal ledöntésére utalt, a győztes olasz dal (Insieme: 1992 azaz "Együtt: 1992") pedig az egyesített Európa képét vázolta fel.

A verseny egy rendkívül emlékezetes technikai nehézséggel kezdődött. Az estét nyitó Spanyolország bemutatása után szokatlanul hosszú szünet volt. Mikor végre elkezdődött a dal, a színpadra érkező két énekesnő néhány másodperc után rájött, hogy nem az elejétől indult el a zenei alap, és levonult a színpadról. Egy rövid szünet után helyrehozták a hibát, és utána már problémák nélkül folytatódott a verseny. (lásd: Külső hivatkozások)

A dalok utáni szünetben Jugoszlávia változik címmel egy turisztikai rövidfilmet vetítettek a közönségnek.

A versenyt Magyarországon nem közvetítette volna a Magyar Televízió, de az utolsó pillanatban műsorváltozás volt és Vágó István Zágrábból, élőben közvetítette az eseményt.

A szavazás A szavazási rendszer megegyezett az 1980-as versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. A szóvivők növekvő sorrendben hirdették ki a pontokat.

A szavazás során több emlékezetes eset is történt. Mikor a műsorvezetők a zárai jugoszláv zsűrit hívták, hosszú ideig nem érkezett válasz. A műsorvezetőnő, Helga Vlahović megjegyzése után – „Nyilván túl nagy a távolság Zára és Zágráb között” – a közönség nagy nevetésben tört ki. Később az olasz szóvivő a spanyol zsűriként mutatta be magát, majd mikor a műsorvezetők kérdőre vonták őt, úgy tűnt, hogy a szóvivő sem angolul, sem franciául nem ért. Szerencsére a műsorvezető, Oliver Mlakar beszélt olaszul, így sikerült tisztázni a helyzetet.

Izgalmasan alakult a szavazás, négy dal volt versenyben az első helyért: Franciaország, Írország, Izland és Olaszország, végül utóbbi került ki győztesként. Ez volt Olaszország második győzelme 1964 után. A győztes Toto Cutugno a hagyományokkal ellentétben nem a színpadon, hanem a közönség soraiban, fotósok között adta elő a győztes dalt a verseny végén.

Másodjára fordult elő, hogy Görögország és Ciprus nem adott 12 pontot egymásnak. (A két ország 6-6 pontot adott egymásnak.)

Eredmények # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 01 Spanyolország spanyol Azúcar Moreno Bandido Bandita 5. 96 02 Görögország görög Christos Callow & Wave Horis skopo Céltalanul 19. 11 03 Belgium francia Philippe Lafontaine Macédomienne Macedón nőm 12. 46 04 Törökország török Kayahan Gözlerinin hapsindeyim Újra a szemeidben 17. 21 05 Hollandia holland Maywood Ik wil alles met je delen Mindent meg akarok osztani veled 15. 25 06 Luxemburg francia Céline Carzo Quand je te rêve Amikor rólad álmodom 13. 38 07 Egyesült Királyság angol Emma Give a Little Love Back to the World Adj vissza egy kis szeretetet a világnak 6. 87 08 Izland izlandi Stjórnin Eitt lag enn Még egy dal 4. 124 09 Norvégia norvég Ketil Stokkan Brandenburger Tor A Brandenburgi kapu 21. 8 10 Izrael héber Rita Sara barchovót Ének az utcán 18. 16 11 Dánia dán Lonnie Devantier Hallo Hallo Halló, halló 8. 64 12 Svájc német Egon Egemann Musik klingt in die Welt hinaus Zene szól az egész világon 11. 51 13 Német SZK német Chris Kempers és Daniel Kovac Frei zu leben Szabadon élni 9. 60 14 Franciaország francia Joëlle Ursull White and Black Blues Fekete-fehér blues 2. 132 15 Jugoszlávia szerbhorvát Tajči Hajde da ludujemo Legyünk őrültek! 7. 81 16 Portugália portugál Nucha Há sempre alguém Mindig van valaki 20. 9 17 Írország angol Liam Reilly Somewhere In Europe Valahol Európában 2. 132 18 Svédország svéd Edin-Ådahl Som en vind Mint egy szél 16. 24 19 Olaszország olasz Toto Cutugno Insieme: 1992 Együtt: 1992 1. 149 20 Ausztria német Simone Keine Mauern mehr Nincsenek többé falak 10. 58 21 Ciprus görög Hárisz Anasztászíu Milász polí Túl sokat beszélsz 14. 36 22 Finnország svéd Beat Fri? Szabad? 21. 8

Ponttáblázat Zsűrik Össz 96 8 1 10 2 1 4 5 6 12 5 3 5 8 8 8 10 11 5 6 46 7 4 1 4 8 8 2 1 7 4 21 3 2 4 5 7 25 1 3 1 4 2 3 6 1 2 2 38 4 3 3 12 2 3 1 5 5 87 7 5 12 3 10 3 10 1 10 10 6 6 1 3 124 4 3 10 1 8 12 10 8 10 7 4 12 7 8 3 10 7 8 4 1 3 16 4 2 4 1 5 64 6 3 2 7 7 7 1 7 4 3 7 6 4 51 1 12 6 2 12 1 5 8 1 3 Német SZK 60 8 6 12 7 1 4 10 4 5 3 132 5 4 4 12 12 12 6 5 12 10 12 4 8 5 2 7 12 81 3 12 5 10 3 12 7 2 5 1 10 10 1 9 7 2 132 10 7 7 5 10 6 10 8 8 8 5 7 7 6 12 12 4 24 2 2 6 6 6 2 149 12 10 8 8 8 10 3 1 6 8 6 4 6 10 12 10 7 12 8 58 2 7 1 5 8 6 3 8 2 2 12 2 36 6 5 2 5 2 6 4 6 8 5 3

12 pontos országok +Darab12 pontos országok6Franciaország3Olaszország2Izland, Írország, Jugoszlávia, Svájc1Spanyolország, Luxemburg, Egyesült Királyság, Német SZK, Ausztria

Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) Ketil Stokkan Norvégia 1986

Térkép centre|bélyegkép|600px|

Jegyzetek

További információk

YouTube videó: Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztivál YouTube videó: Technikai nehézségek a spanyol dal előtt (Terry Wogan kommentárjával)

Kategória:Eurovíziós Dalfesztivál Eurovizio