thumb|right|250px|A „Sfinții Împărați Constantin și Elena” templom belseje Gura Humorului (héberül: גורה חומורולוי – Gur’ Humuruluei vagy גורה הומורה – Gur' Humura, németül és lengyelül: Gura Humora) város Suceava megyében, Bukovinában, Romániában.

Fekvése A Humor folyó és a Moldova folyó találkozásánál helyezkedik el, a megyeszékhelytől, Szucsávától 34 km-re.

Nevének eredete A város nevét a Humor, vagy régi magyar nevén a Hamar, nevű folyóról kapta. Akár csak a Sebes-Körös esetén a folyó neve a gyors folyási sebességre utal (azaz szó szerint fordítva: A Hamar Szája, vagy Hamartő).

Történelem Első írásos említése 1490-ből való, III. István moldvai fejedelem egyik rendeletében, Gura Homorului néven.

1782-ben a régió osztrák katonai parancsnoksága a városba helyezte át székhelyét, egy erődöt építve a település közelében.

1835-től távíróvonallal kötötték össze Bécs városával.

1904-ben városi rangot kapott.

1956 és 1958 között kiépítették a Moldova folyó töltéseit, melyek 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban átszakadtak, a víz elöntötte a város nagy részét.

1972 és 1981 között a Moldva folyó bal partján, a töltések mögött, több hektáron, a területet vastag termőföldréteggel töltötték fel, és egy gazdag arborétumot hoztak létre rajta.

Népesség A lakosság számának alakulása: 1912 – 5308 lakos 1930 – 6042 lakos 1948 – 4573 lakos 1956 – 7216 lakos 1966 – 9081 lakos 1977 – 13 235 lakos 1992 – 16 629 lakos 2002 – 15 656 lakos

A település etnikai összetétele a 2002-es népszámlálási adatok alapján: Románok: 14 974 (95,64%) Romák: 396 (2,52%) Németek: 129 (0,82%) Lengyelek: 69 (0,44%) Lipová­nok: 30 (0,19%) Magyarok: 20 (0,12%) Ukránok: 20 (0,12%) Zsidók: 7 (0,04%) Olaszok: 2 (0,01%) Szerbek: 2 (0,01%) Törökök: 1 (0,0%) Görögök: 1 (0,0%) Más etnikumúak: 5 (0,03%)

A lakosság 93,94%-a (14 708 lakos) ortodox vallású. A római katolikusok száma 421 lakos, ami 2,68%-ot jelent.

Látnivalók Arborétum, a Moldova folyó bal partján Voroneți kolostor – a város szomszédságában „Sfinții Împărați Constantin și Elena” – ortodox templom Olga Kobyleanska – ukrán író mellszobra, 2003-ban leplezték le

Gazdaság Fontos turisztikai központ.

1997-ben zárták be a városhoz tartozó bányát, valamint gyapot feldolgozó üzemet, ennek következményeként a lakosság több mint egynegyede munkanélküli lett.

2000 után két új üzem nyitotta meg kapuit, az egyik biohúskészítmények előállításával (tartósítószer nélküli) foglalkozik, a másik egy tejüzem.

Hírességek Olga Kobyleanska (1863–1942) – ukrán író Schlomo Winninger (1877–1968) – író, helytörténész Gheorghe Flutur (1960–) – Szenátor 2000 óta; Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Miniszter (2005–2006)

Testvérvárosok Puck, Lengyelországorasul-gura-humorului-infratit-cu-localitatea-poloneza-puck_www.ziare.com Sulina, Románia

Hivatkozások

További információk

A város honlapja A 2002-es népszámlálási adatok

Kategória:Suceava megye települései Kategória:Románia városai