A katari labdarúgó-válogatott – avagy becenevükön Annabi (gesztenyebarnák) – Katar nemzeti csapata, amelyet a katari labdarúgó-szövetség (arabul: الاتحاد القطري لكرة القد, magyar átírásban: Ittihád al-Katari li-Kurat al-Kadam) irányít. 2019-ben megnyerték az Ázsia-kupát. Az öböl-kupát három alkalommal (1992, 2004, 2014), a nyugat-ázsiai labdarúgó-bajnokságot 2014-ben, míg az Ázsia-játékok labdarúgótornáját 2006-ban nyerték meg.
Hazai mérkőzéseiket leggyakrabban a Halífa Nemzetközi Stadionban játsszák al-Rajjánban.
2022-ben a világbajnokság rendezője, korábban még egyetlen alkalommal sem szerepelt a tornán.
Történelem Katar 1971-ig az Egyesült Királyság védnöksége alá tartozott. A katari labdarúgó-szövetség érdekesmód már 1960-ban megalakult és 1963-tól a FIFA, 1967-től pedig az AFC tagja. A katari labdarúgó-válogatott első hivatalos mérkőzését 1970. március 27 játszotta Bahrein ellen. 1970-ben részt vettek történetük első nemzetközi tornáján az 1970-es öböl-kupán. Az Ázsia-kupán először 1980-ban szerepeltek. Az 1984. évi nyári olimpiai játékokon 2–2-es döntetlent játszottak Franciaországgal, majd azt követően Chilétől 1–0-ra, Norvégiától pedig 2–0 kaptak ki. 1978 és 2018 között egyetlen világbajnokságra sem sikerült kijutniuk.
2010 decemberében Katart választották a 2022-es torna házigazdájának. A döntés heves reakciókat váltott a labdarúgás világában. Történetük legnagyobb sikerét 2019-ben érték el, amikor megnyerték az Egyesült Arab Emírségekben rendezett Ázsia-kupát. A döntőben Japánt győzték le 3–1-re. 2019-ben és 2021-ben is részt vettek a Copa Américán, mint meghívottak.
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén 2–0-s vereséget szenvedtek Ecuador ellen. A második csoportmérkőzésen 3–1-re kaptak ki Szenegáltól. A katariak első világbajnoki gólját Mohammed Muntari szerezte. Hollandia ellen 2–0-s vereséggel zárták a tornát.
Nemzetközi eredmények Ázsia-kupa Aranyérmes: 2 alkalommal (2019, 2023) Öböl-kupa Aranyérmes: 3 alkalommal (1992, 2004, 2014) WAFF-bajnokság Aranyérmes: 1 alkalommal (2014) Ázsia-játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (2006)
Világbajnokság VilágbajnokságokÉvEredményHelyMGyD*VRgKg 1930 – 1970 Az protektorátusa volt 1974Visszalépett 1978Nem jutott be 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 2010 2014 2018 2022Csoportkör32.000317Összesen 1/22300317
Ázsia-kupa Év Eredmény Helyezés M Gy D V RG KG border|22px 1956 Az protektorátusa volt 1960 1964 border|22px 1968 1972 border|22px 1976 Nem jutott be 1980 Csoportkör 8. 4 1 1 2 3 8 1984 5. 4 1 2 1 3 3 1988 5. 4 2 0 2 7 6 1992 6. 3 0 2 1 3 4 1996 Nem jutott be 2000 Negyeddöntő 8. 4 0 3 1 3 5 2004 Csoportkör 14. 3 0 1 2 2 4 2007 14. 3 0 2 1 3 4 2011 Negyeddöntő 7. 4 2 0 2 7 5 2015 Csoportkör 13. 3 0 0 3 2 7 2019 Aranyérmes 1. 7 7 0 0 19 1 2023 Aranyérmes 1. 7 6 1 0 14 5Összesen2 aranyérem11/13461912156652
Játékosok Jelenlegi keret A katari válogatott hazai rendezésű, 2022-es Világbajnokságra nevezett 26 fős kerete.
A pályára lépések és gólok száma a 2022. november 9-én elleni mérkőzés után lett frissítve.
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
A legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosok Az adatok 2022. szeptember 27. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
RankJátékosMérkőzésGólokIdőszak 1 Hassan Al Haidos 169 36 2008– 2 Abd el-Csarím Haszan 130 15 2010– 3 Sebastián Soria 123 39 2006–2017 4 Karim Boudiaf 115 6 2013– 5 Wesam Rizik 112 7 2001–2014 6 Bilal Mohammed 109 7 2003–2014 7 Abd ál-Azíz Hátem 107 11 2009–8 Mubarak Mustafa 105 41 1992–2004 Búalám Húhí 105 20 2013– 10 Ibrahim Majid 95 5 2007–2017
A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok Az adatok 2022. szeptember 27. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
#JátékosGólokMérkőzésArányIdőszak1 Mansour Muftah 42 81 1976–2000 Almaz Ali 42 85 2016– 3 Mubarak Mustafa 41 105 1992–2004 4 Sebastián Soria 39 123 2006–2017 5 Hassan Al Haidos 36 169 2008– 6 Mohammed Salem Al-Enazi 34 69 1996–2003 7 Mahmoud Soufi 31 79 1988–1998 8 Acsram Afíf 26 89 2015– 9 Khalfan Ibrahim 21 90 2006–2015 10 Búalám Húhí 20 105 2013–
Szövetségi kapitányok A következő lista tartalmazza a katari labdarúgó-válogatott összes ismert szövetségi kapitányát 1969-től.
Tahá Túhí (1969) Mohammed Hasszán Hérí (1969–1972) Helmi Husszejn Mahmúd (1974) Frank Wignall (1975–1977) John Carrdone (1977–1978) Hasszán Otmán (1979) Evaristo de Macedo (1979–1984, 1984–1985, 1992) Ronald de Carvalho (1984) Dino Sani & Júlio Espinosa (1985–1986) Procópio Cardoso (1987–1988) Anatolij Prokopenko (1988) Mohammed Dahám (1988) Cabralzinho (1989) Dino Sani (1989–1990, 1990) Uli Maslo (1990) Luís Fernandes (1992) Ivo Wortmann (1992) Sebastião Lapola (1992–1993) Abdul Mallála (1993) Dave Mackay (1994–1995) Jørgen E. Larsen (1995–1996) Jo Bonfrère (1996–1997) Džemal Hadžiabdić (1997–1998)
Zé Mario (1998) Luiz Gonzaga Milioli (1998) Jo Bonfrère (1998–99) Džemal Hadžiabdić (1999–2001) Paulo Luiz Campos (2001) Pierre Lechantre (2002–2003) Philippe Troussier (2003–2004) Szaejd Al Misznád (2004) Džemaludin Mušović (2004–2007) Jorge Fossati (2007–2008) Bruno Metsu (2008–2011) Milovan Rajevac (2011) Sebastião Lazaroni (2011–2012) Paulo Autuori (2012–2013) Fahád Tání (2013–2014) Djamel Belmadi (2014–2015) José Daniel Carreño (2015–2016) Jorge Fossati (2016–2017) Félix Sánchez (2017–2022) Bruno Pinheiro (2023) Carlos Queiroz (2023) Tintín Márquez (2023–jelenleg)
Jegyzetek
További információk A Katari Labdarúgó-szövetség hivatalos oldala Katar a FIFA.com-on Katar az AFC.com-on Katar mérkőzéseinek eredményei az rsssf.com-on Katar mérkőzéseinek eredményei az EloRatings.net-en Katar a national-football-teams.com-on Katar mérkőzéseinek eredményei a Roon BA-n Katar a transfermarkt.de-n Katar a weltussball.de-n Katar a fedefutbol.net-en
Kategória:Ázsiai labdarúgó-válogatottak Valogatott