A Kongói Szabadállam nevű afrikai gyarmat II. Lipót belga király magántulajdona volt, bár a király a felügyeletet a Nemzetközi Afrika-szövetség (Association Internationale Africaine) nevű szervezeten keresztül gyakorolta. A többi befektető kivásárlása után Lipót volt a társaság egyetlen részvényese, illetve elnöke. A Szabadállam magában foglalta a jelenlegi Kongói Demokratikus Köztársaság teljes területét és hivatalosan 1885-ben, a berlini konferencia döntése után hozták létre.
A gyarmat igazgatása hihetetlenül nagy jövedelmet eredményezett II. Lipót királynak, aki a bevételt részben nagyszabású építési projektekre fordította. Ezt részben a nyersgumi (a gyarmat fő exportterméke) magas világpiaci ára, részben pedig a bennszülöttek könyörtelen és gyakran brutális, népirtással egyenértékű kizsákmányolása tette csak lehetővé. Utóbbi, Roger Casement brit diplomata jelentése után olyan nemzetközi felháborodást keltett, hogy a belga állam 1908-ban kénytelen volt átvenni a gyarmat ellenőrzését, amelyet ezután Belga Kongó néven ismertek.
Története jobbra|bélyegkép|II. Lipót belga király, a Kongói Szabadállam tulajdonosa A 19. század közepéig a Kongói Szabadállam területe, lényegében a Kongó vízgyűjtő területe, ismeretlen volt az európaiak számára, akik nem nagyon merészkedtek a kontinens belsejébe. A szinte áthatolhatatlan esőerdő, a mocsaras altalaj és az abban tenyésző, maláriát terjesztő moszkítók, valamint a nyíltabb területeken tenyésző cecelegyek és az általuk terjesztett afrikai álomkór mind rendkívül megnehezítették az európaiak terjeszkedését. Mivel a rabszolgákon kívül a terület első pillantásra semmilyen nyilvánvaló, értékes nyersanyaggal nem rendelkezett, az európai gyarmatosítók nem foglalkoztak vele.
1885-re II. Lipót király, személyes tárgyalásainak és nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően, megszerezte a terület feletti ellenőrzést, és gyakorlatilag egy személyben uralta a Szabadállamot 1908-ig, amikor át kellett adnia a kormányzást a belga államnak. Amikor a Lualaba-folyó felső folyásánál előbb nyersgumi, majd rézlelőhelyeket találtak, a nagyhatalmak is szemet vetettek rá, de Lipótnak sikerült ezeket távol tartania.
Uralma alatt a Kongói Szabadállam volt az egyik legnagyobb port felkavart 20. századi nemzetközi botrány színhelye. Roger Casement brit diplomata tájékozódott a királynál a bennszülöttek megkínzásáról és megöléséről szóló hírekkel kapcsolatban, de Lipót tagadta ezeket és megpróbálta Casementet félrevezetni. Ám Casement, amint megérkezett Kongóba, rögvest rájött, hogy a király nem mond igazat, és részletes információkkal, sőt fényképekkel látta el a londoni kormányt. Ezek borzalmas kínzásokról tettek tanúbizonyságot, melyeket a belgák a bennszülöttekkel szemben alkalmaztak. Casement jelentése nyomán számos fehér tisztviselőt büntettek meg az 1903-as gumigyűjtő expedíció alatt elkövetett gyilkosságokért (köztük egy belga tisztviselőt, aki 122 kongói bennszülött halálát okozta).
A Szabadállam fennállása alatt elkövetett gyilkosságok és halálesetek számára vonatkozóan csak becslések vannak (mivel az első népszámlálást csak 1924-ben végezték). Roger Casement jelentése 3 millióra teszi a bennszülött áldozatok számát, amelynek több oka volt: háború, gyilkosságok, a lakosság éheztetése, valamint a trópusi járványok terjedése. 1896-ra egyetlen faluban, a Kongó-folyó mellett fekvő Lukolelában 5000 áldozata volt az álomkórnak. Ebben a faluban Roger Casement csak 600 túlélőt talált, amikor 1903-ban látogatást tett ott.
Az európai és amerikai újságok 1900-tól kezdve foglalkoztak a kongói állapotokkal, de 1908-ra a közvélemény olyannyira Lipót ellen fordult, hogy fel kellett adnia személyes ellenőrzését, és a belga kormány annektálta a területet Belga Kongó néven.
Megalakítása jobbra|bélyegkép|250px|A Kongói Szabadállam térképe 1890-ből A Kongó Szabadállamot nemzetközi fennhatóság alatt hozták létre, a helyi lakosság érdekeinek vagy véleményének mellőzésével. 1876-ban II. Lipót király létrehozta a Nemzetközi Afrika-szövetséget (Association Internationale Africaine) az európai nagyhatalmak és a legnevesebb Afrika-kutatók részvételével. A szövetség célja az afrikai kontinens feltárásának és a gyarmatosítás folyamatának elősegítése volt. 1877-ben Henry Morton Stanley felhívta a szövetség figyelmét a Kongó-folyó medencéjére, és még abban az évben a szövetség ide küldte (az expedíciót Lipót király személyesen finanszírozta). Stanley a helyi törzsi vezetők lefizetésével, csalással és szerződések hamisításával hatalmas területek felett szerzett ellenőrzést a Kongó folyása mentén, és számos helyőrséget hoztak létre ezeken a területeken. A szerződéseket, amelyeket a föld megszerzésére használtak, a helyiek vagy nem is értették, vagy aláírásuk után meghamisították azokat Lipót javára, egyes esetekben nemcsak a földet szerezte meg vele, hanem a törzsfőnök kényszermunkaerőt is ígért.
Christian de Bonchamps francia felfedező, aki a Katanga régióban dolgozott Lipótnak, meglehetősen világosan fejezte ki véleményét a szerződések értékéről: „A szerződések, amiket ezekkel a helyi zsarnokocskákkal íratunk alá, általában négy sűrűn teleírt lap, amelynek végén a főnök kereszttel jelzi aláírását, csak hogy végre békén hagyják és megkapja az ígért ajándékokat, csak az európai hatalmak számára jelentenek bármit is, abban az esetben, ha vita törne ki a területek birtoklása felett. A helyi hatalmasságok, akik ezeket aláírják, egy pillanatig nem érdekeltek tartalmukban.”René de Pont-Jest: L'Expédition du Katanga, d'après les notes de voyage du marquis Christian de Bonchamps megjelent 1892-ben: Edouard Charton (szerkesztő): Le Tour du Monde magazin. Section I: "D'ailleurs ces lettres de soumission de ces petits tyrans africains, auxquels on lit quatre longues pages, dont, le plus souvent, ils ne comprennent pas un mot, et qu'ils approuvent d'une croix, afin d'avoir la, paix et des présents, ne sont sérieuses que pour les puissances européennes, en cas de contestations de territoires. Quant au souverain noir qui les signe, il ne s'en inquiète pas un seul instant."
1879 után a kongói területek feltárása és gyarmatosítása a Comité d'Études du Haut Congo felügyelete alatt zajlott. A szervezet égisze alatt Lipót a sok kis területet egyetlen, független államalakulatba akarta összevonni és ezután a nagyhatalmakat ennek elismerésére kérte. 1884. április 22-én az Amerikai Egyesült Államok kormánya, miután megállapította, hogy a helyi törzsfők által aláírt szerződések érvényesek, elismerte az International Association of the Congo függetlenségét Kongói Szabadállam néven. Az USA példáját követte az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Hollandia, Portugália, a cári Oroszország, Spanyolország és Svédország is. Kongó státuszát az 1884-85-ös Berlini Konferencián vitatták meg.
Lipót király, mint a Nemzetközi Kongó Szövetség elnöke, egyszemélyes birtokosa lett a kongói gyarmatnak és ezt lényegében minden nagyhatalom elismerte. Hamarosan azonban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Lipót mekkora hasznot húz a terület kizsákmányolásából, illetve miután a nagyhatalmak kifogytak a gyarmatosítható területekből, fokozatosan egyre nagyobb érdeklődés támadt a Szabadállam irányában. A franciák bejelentették igényüket a Nkunda-tótól északra fekvő területekre (lényegében a mai Kongói Köztársaság területeire). Bár Lipótot kivéve sem volt igénye erre a területre, a nagyhatalmak nem hagyhatták tétlenül, hogy a franciák (vetélytársaik) akár a legkisebb részét is megszerezzék maguknak.
A terület sorsát eldöntő tárgyaláson Lipót, humanitárius tevékenységére hivatkozva, magának követelte és olyan ügyesen játszotta ki egymás ellen a nagyhatalmak képviselőit, hogy az egész végül is ellenőrzése alatt maradt.
Egyéb területi követelések Nagy-Britannia (részben mivel zavarta a francia terjeszkedés lehetősége) is bejelentette igényét Kongó egy részére, mivel egy 1873-as expedíció, amely Zanzibárból tért vissza David Livingstone holttestével, erre haladt keresztül. A briteknek azonban nem nagyon fűlt a foguk egy hatalmas és meglehetősen költséges gyarmatot átvenni, ezért szívesen meghagyták volna Lipót birtokában. Portugália is bejelentette követelését, amely történelmileg sokkal megalapozottabb volt, mint az angoloké: Diogo Cão 1482-es expedíciója során fedezte fel a Kongó torkolatvidékét. Bár a felfedezés évszázadokra feledésbe merült, és a portugálok kezdetben a franciákat támogatták Kongó felosztásában. A britek azonban elérték, hogy a portugálok elálljanak a franciák támogatásától, egy szabadkereskedelmi egyezményért cserében. Németország, Bismarck kancellár vezetésével, hatalmas területeket birtokolt Délnyugat-Afrikában, és nem volt érdekelt Kongó felosztásában, viszont szívesen játszotta ki egymás ellen a briteket és a franciákat.
Lipót tevékenysége Lipót saját forrásaiból indított reklámhadjáratot Angliában, amelyben felhívta a figyelmet Portugália gyarmatosítási tevékenységére, elsősorban a rabszolgatartásra (amely ekkor Angliában már tiltott volt). Titokban pedig kapcsolatba lépett a legnagyobb brit kereskedelmi cégekkel, és ugyanolyan kedvezményezetti helyzetet ígért nekik, mint Portugália. Ezzel egyidőben kapcsolatba lépett Bismarckkal és megígérte neki, hogy egyik európai nemzet kereskedői sem fognak a többinél előnyösebb elbánásban részesülni és a német kereskedőket is szívesen látja.
Ezután kapcsolatba lépett a francia kormánnyal, és kilátásba helyezte nekik, hogy a Kongó Szövetség támogatni fogja a franciák követelését az északi területekre, cserébe, ha megtarthatja Kongó nagy részét. Lipót ehhez még hozzátette, hogy amennyiben személyes vagyona nem lesz elegendő a gyarmat igazgatásához (amely akkor még teljesen reális kilátás volt), akkor a teljes területet a franciáknak adja át.
Lipót ezután megszerezte az Egyesült Államok támogatását is, miután Chester A. Arthur elnöknek elküldte a Henry Morton Stanley által aláíratott szerződések másolatait, és felvetette, hogy a Kongó Szövetség mint gyarmatosításban nem érdekelt nemzetközi szervezet, minden tekintetben készen áll a terület igazgatására a helyiek érdekeinek szem előtt tartásával, és amennyiben azok készen állnak, minden hatalmat visszaad a helyi vezetőknek.
A berlini konferencia jobbra|bélyegkép|Afrika felosztása a berlini konferencián. A sárga színnel jelzett területet kapta Lipót 1884 novemberében Bismarck kezdeményezésére 14 nagyhatalom képviselői Berlinben gyűltek össze, hogy az ún. Berlini Konferencia keretein belül oldják meg a Kongó-válságot. Három hónapos megfeszített tárgyalások után 1885. február 5-én végre Lipót elérte, amit akart. Franciaország 666 000 km² nagyságú területhez jutott az északi parton (a mai Kongói Köztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság területe), Portugália 909 000 km² nagyságú területet kapott (a mai Angola), míg a Lipót tulajdonában állt „humanitárius” szervezet megkapta a 2 344 000 km² területű „maradékot”, ami hivatalosan megkapta a Kongói Szabadállam nevet. A konferencián kijelentették, hogy ezeket a területeket csak akkor kapják meg a tulajdonosok, amennyiben azt a gyakorlatban is elfoglalják: szerződéseket kötnek a helyi vezetőkkel, felvonják a zászlajukat, működő adminisztrációt és rendfenntartó erőt hoznak létre. A gyarmat gazdasági tevékenységét is be kellett indítani a gyarmatosítónak és amennyiben ezen feltételek nem teljesültek, egy másik gyarmatosító hatalomnak joga volt elfoglalni azt.
Lipót másik diplomáciai mesterfogásásának köszönhetően ezt a területet nem valamelyik, általa ellenőrzött szervezetnek, hanem személyesen neki rendelték. Ezáltal egyszemélyes tulajdonosa és uralkodója lett a több mint 2 millió km²-es, kb. 30 millió lakosú területnek, hatalmát pedig semmi nem korlátozta: sem társaságok előírásai, sem a területre vonatkozó alkotmány vagy törvény, sem valamilyen nemzetközi felügyeleti szervezet. Lipót személyesen sosem látogatta meg Kongót és pár személyes tanácsadóján kívül alattvalói sem hallottak még erről a helyről.