Bloemfontein a Dél-afrikai Köztársaság három fővárosa közül az egyik: az igazságszolgáltatás központja. Egyben Szabadállam tartomány székhelye. A név holland, jelentése: virágforrás. A város sesotho neve Mangaung („gepárd”).

Földrajz Éghajlat Bloemfonteinban a félszáraz klíma a meghatározó, melyet forró nyár és hűvös, száraz tél jellemez. A hó ritka, legutóbb 2007. július 26-án volt hóesés a városban.

Történelme A várost afrikaans nyelvű betelepülők alapították 1846-ban, a Transoranje régióban. Ekkor foglalták el Bloemfonteint különböző régiókból a betelepülők. 1902-1910-ig a Narancs-folyó gyarmat fővárosa volt.

1854-1898 bélyegkép|jobbra|250px|Bloemfontein az 1900-as évek elején Az Oranje Szabadállam fővárosaként az állam növekedése elősegítette a város növekedését is. 1890-ben épült meg a Bloemfontein-Fokváros vasútvonal. 1892. január 3-án Bloemfonteinben született a híres író, J. R. R. Tolkien.

A második búr háború és a Dél-Afrikai háború idejében

1899-ben a város rendezte a Bloemfontein Konferenciát, amivel meg akarták a második búr háború kitörését akadályozni. 1900-ban az angolok koncentrációs tábort hoztak létre a városban a búrok számára, amivel 45000 nőt és gyereket (köztük 17000 színes bőrűt) öltek meg.

Napjainkban 1994-ig a város a Dél-Afrikai Köztársaság bírósági központja.

Közigazgatás Bloemfontein külvárosokkal is rendelkezik, ezek (angol nevükön): Woodland Hills Wildlife Estate, Bayswater, Brandwag, Ehrlichpark, Fauna, Fichardtpark, Fleurdal, Gardeniapark, Generaal De Wet, Hospitaalpark, Kiepersol, Lourierpark, Park West, Pellissier, Uitsig, Universitas, Westdene, Wilgehof és Willows.

Sport Stadionok

A városban van a Szabad Állam Stadion (Free State Stadium) egy sportkomplexum a külvárosban. A 2010-es labdarúgó-világbajnokság egyik stadionja a Vodacom Parknak is nevezett létesítmény.

Labdarúgás A város a székhelye a Bloemfontein Celtic nevű labdarúgócsapatnak. A 2010-es labdarúgó-világbajnokságot itt is rendezik.

Rögbi A Free State Stadium két rögbicsapatnak ad otthont: a Central Cheetahs és a Free State Cheetahs csapatainak. 2005-ben a Free State Cheetahs csapata nyerte a rögbibajnokságot (a Currie Cup-ot).

Krikett A város krikettcsapata a Gestetner Diamond Eagles.

Sportrepülés Bloemfontein a Dél-Afrikai Köztársaságban a sportrepülés szempontjából az egyik legfejlettebb hely.

Autóversenyek A városban motokrossz és profi gokart pálya található.

Híres emberek Zola Budd hosszútávfutó J. R. R. Tolkien angol író, filológus Shaun Morgan zenész Ryk Neethling úszó

Jegyzetek

Források

További információk

Google Maps Yahoo Maps

Kategória:Fővárosok Kategória:A Dél-afrikai Köztársaság települései