A Karancs–Medves-vidék természetföldrajzilag a Szlovákiában található Ajnácskői-hegység déli pereme, növényföldrajzi értelemben pedig az Északi-középhegységet felölelő Matricum flóravidék Agriense flórajárásának része; a flórajárás átnyúlik a Felvidékre. Az áttekinthetőség érdekében növényzetének leírásában ismertetjük az egyes növénytársulásokra jellemző nagygombákat is.
Erdőtársulások Bükkösök Szubmontán bükkös
A bazaltvidék egyik jellegzetes növénytársulása a szubmontán bükkös, aminek változatos összetételű és szerkezetű típusai maradtak fenn viszonylag nagy területen és jó állapotban. Ezek 550–600 m fölött zonálisnak tekinthetők. Cserjeszintjük a Karancs környékén általában hiányzik; a bükkösökre jellemző montán fajok: fehér acsalapu (Petasites albus), közönséges tölgyespáfrány, (Gymnocarpium dryopteris), széles pajzsika (Dryopteris dilatata), hegyi pajzsika (Dryopteris expansa) csak a lékek, tisztások környékén, az északnak néző lejtőkön jelennek meg.
Ezen a vidéken éri el elterjedésének északi határát:
kopasz borzas len (Linum hirsutum ssp. glabrescens) – pannon bennszülött alfaj; majomkosbor (Orchis simia) – a közelmúltig csak a Dél-Dunántúlról ismerték.
A lombkoronaszint uralkodó fái: bükk (Fagus sylvatica), közönséges gyertyán (Carpinus betulus) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). Elegyfajok a lombkoronaszintben: hegyi juhar (Acer pseudo-platanus), korai juhar (Acer platanoides), hegyi szil (Ulmus glabra), nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), kislevelű hárs (Tilia cordata), csertölgy (Quercus cerris).
A fejletlen cserjeszintben a lombkoronaszint fajainak csemetéi mellett megjelenik még: fürtös bodza (Sambucus racemosa), havasalji rózsa (Rosa pendulina), magas kőris (Fraxinus excelsior), málna (Rubus idaeus), egres (Ribes uva-crispa).
A gyepszintben tömegesek lehetnek a mezofil erdők domináns fajai: szagos müge (Gallium odoratum), bükkös sás (Carex pilosa). A szárazabb részeken előfordul: egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora). Nedvesebb termőhelyeken: podagrafű (Aegopodium podagraria), erdei madársóska (Oxalis acetosella) gyapjas boglárka (Ranunculus lanuginosus), gombernyő (Sanicula europaea), pajzsika: Dryopteris filix-mass, Dryopteris carthusiana, Dryopteris expansa, hölgypáfrány (Athyrium filix-femina), karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum). Helyenként tömeges a kárpáti hatásra utaló ikrás fogasír (Dentaria glandulosa),
Mészkerülő bükkös
A mészkerülő bükkösök a meredek oldalak sekély, savanyú talajain nőnek. Lombkoronájuk alacsonyabb, mint a szubmontán bükkösöké, a girbegurba fák többnyire már alacsonyan elágaznak. Mohaszintjük fejlett.
Gyepszintjük gyakori növényei: fehér perjeszittyó (Luzula luzuloides), árnyékvirág (Majanthemum bifolium), erdei hölgymál: (Hieracium murorum agg., Hieracium sabaudum agg.), fenyőspárga (Monotropa hypopitys), körtike (Pyrola minor, Pyrola rotundifolium, Orthilia secunda), nyúlsaláta (Prenanthes purpurea), lapos korpafű (Lycopodium complanatum) – igen ritka. Védett fajok: madársisak (Cephalanthera spp.), kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia), madárfészek (Neottia nidus-avis), nőszőfű (Epipactis spp.),
A bükkösök gombái
A bükkösökben csak acidofil gombákat találunk: vöröslábú pókhálósgomba (Cortinarius bulliardii) a szubmontán és a gyertyános-bükkösökben nő, élénksárga galambgomba (Russula solaris), csípőslemezű galambgomba (Russula acrifolia), bükkös galambgomba (Russula faginea), rózsáshúsú tejelőgomba (Lactarius pterosporus), lila pénzecskegomba (Laccaria amethystea), óriás bokrosgomba (Meripilus giganteus), ágas tapló (Grifola frondosa), bükkfa-tapló (Fomes fomentarius) – nevére rácáfolva minden, hazai lombos fán élősködik, feketetönkű szegfűgomba (Marasmius alliaceus), sárgatejű kígyógomba (Mycena crocata) – seregesen nő, tuskón is, korallgomba (Ramaria ssp.), légyölő galóca (Amanita muscaria) – a mészkerülő bükkösökben él, császárgalóca (Amanita caesarea) – egész Európában védett, ugyancsak a mészkerülő bükkösökben.
Szurdokerdők és törmeléklejtő-erdők
A törmeléklejtők, kőtengerek többnyire a vulkáni takarók peremein alakultak ki, a szurdokvölgyek a mállékonyabb üledékes kőzetekbe vágódnak be (a Medves-fennsík környékén, ugyancsak a vulkáni takarók peremein, általában 350–450 m magasan). Ezeket az élőhelyeket sekély talajon is megélő, sérüléseiket gyorsan regeneráló, gyorsan terjedő fajok foglalták el.
Hársas sziklatömberdő
A hársas sziklatömberdő a kőtengerek jellemző növényzete, amit először (2001-ben) ezen a vidéken írtak le. Lombkoronaszintjének növényei: hársak (Tilia cordata, Tilia platyphyllos), bükkök (Fagus spp.), juharok (Acer spp.), valamint különböző pionír fajok: közönséges nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), madárberkenye (Sorbus aucuparia). A cserjeszintben helyenként tömegesen nő: havasalji rózsa (Rosa pendulina), fürtös bodza (Sambucus racemosa), ükörkelonc (Lonicera xylosteum), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), A gyepszintben a páfrányok uralkodnak: pajzsikák (Dryopteris filix-mass, Dryopteris carthusiana, Dryopteris dilatata), édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare). A mohaszint igen fejlett; megtalálható benne a magashegységekre jellemző hasadó tokú moha (Andreaea rupestris) is.
Hársas törmeléklejtő-erdő
A hársas törmeléklejtő-erdők a szubmontán bükkösök és a sziklatömberdők átmeneti zónájában alakulnak ki. Lombkoronájuk zártabb, mint a sziklatömberdőké; uralkodó fája a bükk vagy a gyertyán; cserjeszintjükben megtalálható a mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnata). Gyepszintjükben tömegesen nő: erdei szélfű (Mercurialis perennis), sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum).
A törmeléklejtő-erdők gombái
Jellemzőek a fák gyökeréhez kötődő nagygombák: erdei áltrifla (Scleroderma citrinum); a gombák másik csoportja a mohapárnában felhalmozódó szerves anyagokon él: mohaközi gyepkorallgomba (Clavulinopsis corniculata).
Szurdokerdő
A szurdokok falain jóformán semmi más nem nő, mint:
zuzmók, mohák (például Conocephalon conicum), kúszónövények (például borostyán – Hedera helix),
A szurdokok falain szivárgó vízből gyakran kiválik a mész. A növények fejlődését a völgytalpon időszakosan felhalmozódó, vastag korhadéktakaró is gátolja, ezért a szurdokerdő leginkább a völgytalp és a fal keskeny átmeneti sávjában kapaszkodik meg.
Lombkoronája általában kétszintes. A fölső (20–30 m magas) szint leggyakoribb fája a bükk (Fagus), az alsó szinté a hárs (Tilia) és a juhar (Acer).
A cserjeszintben megjelenik a lombkoronaszintek valamennyi fája, továbbá: fekete bodza (Sambucus nigra), málna (Rubus idaeus), veresgyűrű som (Cornus sanguinea), hegyi szil (Ulmus glabra),
A gyepszint jellemző fajai: berki aggófű (Senecio hercynus), podagrafű (Aegopodium podagraria), enyves zsálya (Salvia glutinosa), fehér acsalapu (Petasites albus), békabogyó (Actaea spp.), erdei deréce (Epilobium angustifolium), mirigyes tölgyespáfrány (Gymnocarpium robertianum), téli zsurló (Equisetum hyemale).
A köves, sekély talaj és az avar gyakori hiánya nem kedvez a gombáknak, az árnyas, párás mikroklíma viszont segíti a termőtestek növesztését.
Jellemzően a talajon nő a ritka lemezes tinóru (Phylloporus pelletieri).
A korhadó fákon telepszik meg: petrezselyemgomba (Hericium clathroides).
Kibúvó sziklákon, mindig a mohapárnában terem a rozsdafoltos kígyógomba (Mycena zephirus).
Tölgyesek Gyertyános–tölgyes
A platók és völgyaljak üde termőhelyeit foglalják el a Medves és az Ajnácskői-hegység fennsíkjain és a letörések alatti, homorú régiókban. A Karancs vidékén a túltartott vadállomány miatt károsult, erdészeti beavatkozásokkal megbolygatott maradványaik a völgyek aljára szorultak vissza. A Medves gyertyános–tölgyesei az erdészeti beavatkozások hatására többhelyütt másodlagos, gyertyán nélküli, néhol mezei juharral (Acer campestre), másutt bükkel elegyes, fokozatosan kiszáradó, mezofil tölgyesekké alakultak át.
A gyertyános–tölgyes (Carpinion betuli) lombkoronája általában kétszintes, zárt. A felső lombkoronaszint legfeljebb 30 m, az alsó 15–20 m magas.
A felső lombkoronaszintben szokatlanul sok a cser és a bükk. Meghatározó növényei: kocsánytalan tölgy (Quercus petrea), csertölgy (Quercus cerris), közönséges bükk (Fagus sylvatica); kísérő fajok: mezei juhar (Acer campestre), közönséges gyertyán (Carpinus betulus), magas kőris (Fraxinus excelsior), kocsányos tölgy (Quercus robur), Az alsó lombkoronaszint meghatározó fája a gyertyán. Mellette előfordul: kislevelű hárs (Tilia cordata), vadcseresznye (Prunus avium).
A cserjeszintben a lombkoronaszinteknél említett fajok mellett jellemzően a mezofil erdőkben szokásos növényeket találjuk: cseregalagonya (Crataegus levigata), szeder (Rubus hirtus, Rubus idaeus), egres (Ribes uva-crispa), vörös ribiszke (Rubus rubrum), kányabangita (Viburnum opulus).
A gyepszint uralkodó fajai: szagos müge (Galium odoratum), bükkös sás (Carex pilosa). További, jellemző fajok: salátaboglárka (Ranunculus ficaria), zöldlevelű tüdőfű (Pulmonaria), madárfészek (Neottia nidus-avis), fénytelen galaj (Galium schultesii), európai gombernyő (Sanicula europaea), gyapjas boglárka (Ranunculus lanuginosus), illatos ibolya (Viola odorata), kásafű (Milium efusum). berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), Montán fajok: fürtös bodza (Sambucus racemosa), kárpáti aggófű (Senecio nemorensis subsp. fuchsii). Bolygatásra, zavarásra utaló erdei gyomok: fokhagymaszagú kányazsombor (Alliaria petiolata), borostyánlevelű veronika (Veronica hederifolia), ragadós galaj (Galium aparine),
A gyertyános-tölgyesek gombái
A gyertyános-tölgyesekben sok a nagygomba: piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea); ülő gyászoscsészegomba (Pseudoplectania nigrella); sárga rókagomba (Cantharellus cibarius), szürke rókagomba (Cantharellus cinereus), sötét trombitagomba (Cratarellus cornucopioides), citromgalóca (Amanita citrina), párducgalóca (Amanita pantherina), gyilkos galóca (Amanita phalloides) – halálos mérgű faj, nyári vargánya (Boletus reticulatus), ízletes vargánya (Boletus edulis), sötét érdestinóru (Leccinum carpini) – a gyertyánhoz kötődő faj, gyertyáncsigagomba (Hygrophorus carpini), – főleg a gyertyánhoz kötődő faj galambgomba (Russula spp.), tejelőgomba (Lactarius spp.), rókaszínű pókhálósgomba (Cortinarius orellanus) – halálos mérgű faj, pikkelyes bimbóspöfeteg (Lycoperdon mammiforme), kutyaszömörcsög (Mutinus caninus), lila pereszke (Lepista nuda),
Cseres-tölgyes
A bazaltvidéken ez a legelterjedtebb, természetközeli erdőtársulás. Eredetileg a hegylábaktól 400–500 m-ig lehetett klímazonális, de az emberi beavatkozások hatására természetes élőhelyéről, a völgyekből-hegylábakról igencsak visszahúzódott. Korábbi élőhelyeinek java részére tájidegen akácosokat és fenyveseket ültettek. Több, fennmaradt állományába is betelepült elegyfaként az akác.
A Karancson a cseres-kocsánytalan tölgyes (Quercetum petraeae-cerris) már csak a délnek néző oldalakon maradt fönn, de ott 700 m-ig felhatol. A Medves–Ajnácskői hegységben is csak a meredek, délnek néző oldalakon maradt fönn.
Az erdészeti beavatkozások a magasabb részeken a gyertyán és más, üde termőhelyeket kedvelő fa- és cserjefajok irtásával az üde állományokat félszáraz tölgyesekké alakítják át.
A cseres-kocsánytalan tölgyesek lombkoronája általában egyszintes; az idősebb fák 15–25 m magasak. A lombkoronaszint sok fényt átereszt. A cserjeszint gyengén vagy közepesen fejlett, a gyepszint közepesen vagy erősen zárt.
A lombkoronaszintben a cserfa (Quercus cerris) dominál. További fajok: kocsánytalan tölgy (Quercus petraea)), közönséges bükk (Fagus sylvatica), vadcseresznye (Prunus avium), molyhos tölgy (Quercus pubescens), barkócaberkenye (Sorbus torminalis), mezei juhar (Acer campestre), vackor (Pyrus pyraster).
A cserjeszintben a lombkoronaszint fajai mellett jellegzetes: gyepűrózsa (Rosa canina), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa),