A Vuelta ciclista a España (magyarul am. Spanyolországi kerékpártúra) a harmadik legrangosabb országúti kerékpáros körverseny a másik két kerékpáros Grand Tour, a Tour de France és a Giro d’Italia után. A kerekesek három héten keresztül járják körbe Spanyolországot, alkalmanként pár szakasz erejéig más országokat is érintve. A verseny a legmagasabb szintű, azaz World Tour besorolású, ennek alapján a WorldTeam csapatok részvétele kötelező, míg a ProTeam csapatok meghívással vehetnek részt.

Története Először 1935-ben rendezték meg, de csak 1955 óta 3 hetes a verseny, amely Spanyolország különböző tájain halad. Az első versenyen 50 versenyző vett részt, távja 3411 km hosszú volt és 14 szakaszt foglalt magában, amik átlagosan 240 km hosszúak voltak. A verseny a sikeres olasz és francia körversenyek láttára indult el.

Hagyományosan tavasszal (április-május) tartották, így azonban egy időpontba esett a Giro d’Italiával, ezért a spanyol versenyt szeptember tájára helyezték át. Mostanra a Vuelta egy fontos felkészülésnek is tekinthető az októberben tartandó világbajnokságra. A verseny jellegzetesen 2-3 időfutamból és rengeteg hegyi futamból áll. 1994 óta a Vuelta befutója Madridban van, de előtte Bilbao és San Sebastián is volt célváros. 1997-ben volt először a rajt külföldön, Lisszabonban. Az első Vuelta-start, ami az Ibériai-félszigeten kívül esett, 2009-ben volt, Assenben, Hollandiában.

A legtöbb győzelmet a Vueltán a spanyol Roberto Heras és a szlovén Primož Roglič aratta, egyaránt 4-4 győzelemmel. Herasnak sikerült nyernie 2000-ben, 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben, míg Roglič 2019-ben, 2020-ban, 2021-ben és 2024-ben diadalmaskodott.

Győztesek

Vuelta Év Győztes Nemzetiség Csapat812026 802025Jonas Vingegaard (1)Visma–Lease a Bike792024Primož Roglič (4)Bora–Hansgrohe782023Sepp KussTeam Jumbo–Visma772022Remco EvenepoelQuick-Step–Alpha Vinyl762021Primož Roglič (3)Team Jumbo–Visma752020Primož Roglič (2)Team Jumbo–Visma742019Primož RogličTeam Jumbo–Visma732018Simon YatesMitchelton Scott722017 Chris Froome Team Sky712016 Nairo Quintana Movistar Team702015 Fabio Aru Astana692014 Alberto Contador (3) Tinkoff-Saxo682013 Chris Horner RadioShack–Leopard672012 Alberto Contador (2) Team Saxo662011 Juan José Cobo Geox–TMC652010 Vincenzo Nibali Liquigas–Doimo642009 Alejandro Valverde Caisse d'Epargne632008 Alberto Contador Astana622007 Gyenyisz Menysov Rabobank612006 Alekszandr Vinokurov Astana602005 Roberto Heras (4) Liberty Seguros–Würth592004Roberto Heras (3) Liberty Seguros582003Roberto Heras (2) U.S. Postal572002Aitor González Jiménez Kelme562001Ángel Casero Festina552000Roberto Heras Kelme541999Jan Ullrich Team Telekom531998Abraham Olano Team Banesto521997Alex Zülle (2) Team ONCE511996Alex Zülle Team ONCE501995Laurent Jalabert Team ONCE491994Tony Rominger (3) Mapei-Clas481993Tony Rominger (2) Clas-Cajastur471992Tony Rominger Clas-Cajastur461991Melchor Mauri Team ONCE451990Marco Giovannetti Seur441989Pedro Delgado (2) Reynolds-Banesto431988Seán Kelly Kas-Mavic421987Luis Herrera Café de Colombia411986Álvaro Pino Zor – BH401985Pedro Delgado Orbea-Gin MG391984Éric Caritoux Skil-Reydel-SEM-Mavic381983Bernard Hinault (2) Renault-Elf-Gitane371982Marino Lejarreta Teka361981Giovanni Battaglin Inoxpran351980Faustino Ruperez Zor-Vereco341979Joop Zoetemelk Miko-Mercier-Vivagel331978Bernard Hinault Renault-Gitane-Campagnolo321977Freddy Maertens Flandria-Velda-Latina311976José Pesarrodona Kas301975Augustin Tamames Super Ser291974José Manuel Fuente (2) Kas-Kaskol281973Eddy Merckx Molteni271972José Manuel Fuente Kas-Kaskol261971Ferdinand Bracke Peugeot-BP-Michelin251970Luis Ocaña Bic241969Roger Pingeon Peugeot-BP-Michelin231968Felice Gimondi Salvarani221967Jan Janssen Pelforth-Sauvage-Lejeune211966Francisco Gabica Kas-Kaskol201965Rolf Wolfshohl Mercier-BP-Hutchinson191964Raymond Poulidor Mercier-BP-Hutchinson181963Jacques Anquetil St.Raphael-Gitane171962Rudi Altig St.Raphael-Helyett161961Angelino Soler Faema151960Franz De Mulder Groene Leeuw141959Antonio Suarez Licor 43131958Jean Stablinski Essor-Leroux121957Jesus Loroño Gamma111956Angelo Conterno Bianchi-Pirelli101955Jean Dotto Vampire-d'Alessandro1951-1954 Nem rendezték meg91950Emilio Rodriguez Sangalhos1949 Nem rendezték meg81948Bernardo Ruiz Peugeot-Dunlop71947Edouard Van Dyck Alycon-Dunlop61946Dalmacio Langarica Galindo-Cicles Tabay51945Delio Rodriguez 1943 and 1944 Nem rendezték meg (második világháború)41942Julian Berrendero (2) Informaciones31941Julian Berrendero 1937-1940 Nem rendezték meg (Spanyol polgárháború)21936Gustaaf Deloor (2) 11935Gustaaf Deloor

Rekordok Legtöbb összetett győzelem Össz.VersenyzőOrszágÉvek4 Roberto Heras 2000, 2003, 2004, 20054 Primož Roglič 2019, 2020, 2021, 20233 Tony Rominger 1992,1993, 1994 3 Alberto Contador 2008, 2012, 2014

A legtöbbször második helyen végzett versenyzők Luis Ocaña (1969, 1973, 1976)

Győztesek nemzetek szerint

NemzetGyőzelmek Legtöbb győzelemLegutóbbi győzelem1 32 Roberto Heras, Alberto Contador (3) Alberto Contador (2014)2 9 Bernard Hinault (2) Laurent Jalabert (1995)3 8 Gustaaf Deloor (2) Remco Evenepoel (2022)4 6 Angelo Conterno, Felice Gimondi, Giovanni Battaglin, Marco Giovannetti, Vincenzo Nibali, Fabio Aru (1) Fabio Aru (2015)5 5 Tony Rominger (3) Alex Zülle (1997) 6 3 Rudi Altig, Rolf Wolfshohl, Jan Ullrich (1) Jan Ullrich (1999) 3 Chris Froome (2) Simon Yates (2018) 3 Primož Roglič (3) Primož Roglič (2021) 8 2 Jan Janssen, Joop Zoetemelk (1) Joop Zoetemelk (1979) 2 Luis Herrera, Nairo Quintana (1) Nairo Quintana (2016) 9 1 Chris Horner (1) Chris Horner (2013) 1 Seán Kelly (1) Seán Kelly (1988) 1 Alekszandr Vinokourov (1) Alekszandr Vinokourov (2006) 1 Gyenyisz Menysov (2) Gyenyisz Menysov (2007)

Legtöbb győzelem a pontversenyben Össz.VersenyzőOrszágÉvek4 Sean Kelly 1980, 1985, 1986, 1988 4 Laurent Jalabert 1994 és 1997 között zsinórban4 Alejandro Valverde 2012, 2013, 2015, 2018 3 Erik Zabel 2002 és 2004 között zsinórban

Legtöbb győzelem a hegyi pontversenyben Össz.VersenyzőOrszágÉvek5 José Luis Laguía 1981 és 1983 között zsinórban, illetve 1985-ben és 1986-ban4 José María Jiménez 1997 és 1999 között zsinórban, illetve 2001-ben4 David Moncoutié 2008 és 2011 között zsinórban3 Emilio Rodríguez 1946, 1947, 19503 Antonio Karmany 1960 és 1962 között zsinórban3 Julio Jiménez 1963 és 1965 között zsinórban3 Andrés Oliva 1975, 1976, 1978

Legtöbb szakaszgyőzelem Össz. ProCycling Stats - Legtöbb szakaszgyőzelemVersenyzőOrszág39 Delio Rodríguez 20 Alessandro Petacchi 18 Laurent Jalabert Rik Van Looy 16 Sean Kelly 14 Gerben Karstens 13 Freddy Maertens Tony Rominger 12 Domingo Perurena Marcel Wüst Alejandro Valverde 11 Julian Berrendero Augustin Tamames

Legkisebb időkülönbségű összetett győzelem IdőkülönbségÉvGyőztes – második 6"1984Éric Caritoux – Alberto Fernández 11"1974José Manuel Fuente – Joaquim Agostinho 13"1956Angelo Conterno – Jesús Loroño 14"1975Agustín Tamames – Domingo Perurena 18"1982Marino Lejarreta – Michel Pollentier 28"2003Roberto Heras – Isidro Nozal 29"1993Tony Rominger – Alex Zülle 33"1964Raymond Poulidor – Luis Otaño

Jegyzetek

További információk La Vuelta Hivatalos honlap Vuelta a velo.hu-n