Antonio Di Natale (Nápoly, 1977. október 13. –) olasz válogatott labdarúgó, 2004 és 2016 között az Udinese csatára, a 2009-2010-es és a 2010-2011-es olasz bajnokság gólkirálya.

Korai évek Totó, ahogy a szurkolók becézték Nápolyban született 1977. október 23-án. Két bátyja van, Paolo és Carmin, illetve két lánytestvére, Michela és Anna. Pályafutása Empoli

Bár Nápolyban született, az Empoliban kezdett játszani, első felnőtt csapata is a toszkán klub volt. Kisebb megszakításokkal egészen 1996-os bemutatkozásától 2004-ig a kis csapat játékosa volt. Az Empoli 1997-től 1999-ig alacsonyabb osztályú csapatoknak, név szerint az Iperzolának (jelenleg az ötödosztályban szerepel), a Varesének (harmadosztály) és a Viareggiónak (szintén harmadosztály) adta kölcsön őt. Utóbbi együttesben az 1998-1999-es idényben 25 mérkőzésen tizenkét gólt jegyzett. A következő szezont már újra nevelőklubjánál kezdhette, és az akkor másodosztályú klub színeiben 25 bajnokin hatszor talált az ellenfelek kapujába, az Empoli pedig a kilencedik helyen zárta a bajnokságot. A 2001-2002-es idény végén sikerült feljutniuk az Seria A-ba, és ebben kulcsszerepe volt Di Natalénak, aki tizenhat góllal a csapat házi gólkirálya lett. Az első élvonalbeli idénye nem sikerült túl jól, összesen ötször talált az ellenfelek hálójába. Az azt követő két szezont is az Empolinál töltötte, azonban a 2003-2004-es bajnokság végén elkerülhetetlenné vált a kiesés, a következő évtől újra a másodosztályban szerepelhetett csak az Empoli. Még itt játszott, mikor először meghívták az olasz válogatottba.

Udinese

Az Empoli kiesése után Di Natale a szintén első osztályú Udinéséhez szerződött. A 2004-2005-ös szezonban nagyszerű párost alkotott Vincenzo Iaquintával, kettőjük eredményes játéka a bajnokság negyedik helyéig repítette a friuli csapatot. Az évad során 33 bajnokin hét gólt szerzett.

A következő szezonban bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában, ahol az Udinese csoportjában a harmadik helyet szerezte meg. A klubhoz csatlakozott Fabio Quagliarella, vele még eredményesebb triót alkottak a támadó harmadban. 17 gólt szerzett az idény folyamán, egyre inkább meghatározó tagjává vált csapatának, aminek következtében 2007-ben megválasztották csapatkapitánynak, majd 2012 nyaráig szerződést hosszabbítottak vele.

2010 májusában pályafutása legeredményesebb szezonjára tekinthetett vissza, 29 bajnoki góljával megdöntötte Oliver Bierhoff egy szezonban szerzett gólcsúcsát, a német ezt 28 találattal tartotta. Május 9-én az AS Bari ellen megszerezte 100. élvonalbeli gólját. A szezon végén megválasztották a bajnokság legjobbjának, és a gólkirályi címet is elnyerte, és az Európai aranycipőért folyó versenyben is csak Lionel Messi végzett előtte. Kiérdemelte a bajnokság Fair play-díját is, miután a Lazio ellen Libor Kozák sérülése után gólhelyzetben megállította a játékot, és megvárta amíg az ellenfél játékosát ápolják az orvosok.

2010. november 4-én először az US Lecce, majd a következő fordulóban az SSC Napoli ellen ért el mesterhármast. 2011. május 8-án az ő góljával győzték le, és előzték meg a Laziót a bajnokság negyedik helyén, ami azt jelentette, hogy ismét indulhattak a következő évi Bajnokok Ligája sorozatban. Ebben a szezonban 28 találattal zárt és újra gólkirályi címet szerzett, egész Európában is csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi volt eredményesebb nála.

2011. október 23-án góllal járult a Novara Calcio legyőzéséhez, aminek következtében az Udinese átvette a vezetést a bajnokságban. Ugyan az első helyet nem sikerült megtartani, de az utolsó fordulóban, a Catania ellen a következő évi BL-szereplést újra kiharcolták. A szezon végén Di Natale új, 2014 nyaráig szóló szerződést írt alá.

A 2012-2013-as szezonban a Siena ellen szerezte első góljait szeptember 16-án, azonban a mérkőzésen kiállították, a Siena pedig 2–2-es döntetlenre mentette a találkozót. 2013. január 6-án az ő góljával is verték az Internazionalét és a rossz szezonkezdet után feljöttek a táblázat nyolcadik helyére. A következő fordulóban a Fiorentina ellen duplázott, majd március 3-án megszerezte 150. élvonalbeli gólját. Az utolsó fordulóban ismét az Internazionale volt az ellenfél, Di Natale újra betalált, és az 5–2-es győzelem hatodik helyet, valamint Európa-liga indulást ért az Udinésének.

A 2013-2014-es idény előtt mesés ajánlatot kapott a Marcello Lippi irányította kínai Kuangcsou Evergrande csapatától, ő azonban visszautasította azt, mondván az Udinésében szeretné befejezni pályafutását. 2014. január 6-án,egy bajnoki vereséget követően a visszavonulásáról beszélt."Már döntöttem, júniusban abbahagyom a focit. Ez a már kialakult bennem." Március 8-án megszerezte 185. első osztályú gólját, ezzel megelőzte Gabriel Batistutát a vonatkozó ranglistán. Az idényt 14 góllal fejezte be, majd bejelentette, hogy korábbi kijelentése ellenére mégsem vonul vissza, újabb két évig csapata rendelkezésére áll.

A következő szezon nyitó fordulójában mindjárt két góllal kezdett, majd november 23-án megszerezte 200. Seria A-s gólját a 400. mérkőzésén. 2015. február 2-án az amerikai bajnokságban szereplő New York City évi nyolcmillió dolláros fizetéssel csábította, ő azonban ezt a lehetőséget is visszautasította. Április 28-án a 205. bajnoki góljával Roberto Baggiót is megelőzte az örökranglistán,és a bajnokság történetének hatodik legjobb góllövőjévé lépett elő, mindezt 37 évesen. Májusban ismét kijelentette, hogy befejezi, azonban hamar megváltoztatta véleményét mondván, egy idényt még vállal.

A 2015-2016-os idényben már nem rá épült az Udinese támadójátéka, utolsó bajnoki mérkőzését 2016. május 15-én játszotta a Carpi ellen, és a 2-1-re elvesztett mérkőzésen büntetőből gólt szerzett. Tizenkét éven át szolgálta az Udinését, ezalatt 385 bajnoki mérkőzésen 191 gólt szerzett, ami minden tétmérkőzést figyelembe véve 227 gólt és 63 gólpasszt jelent.

Válogatott

A válogatottban 2002-ben, még Giovanni Trapattoni regnálása idején mutatkozott be. Az ellenfél Törökország volt. Egészen 2007-ig a mindenkori szövetségi kapitány kevésszer számított a játékára, akkor is csak barátságos meccsekre, stabil tagságot ekkor szerzett a válogatott keretben.

2008-ban, az Eb-selejtezőkön már állandó kerettag volt, és jól is játszott, Ukrajna ellen például két gólt szerzett.

A 2008-as Európa-bajnokságon, bár játszott, játéka amiatt marad emlékezetes, hogy a spanyolok elleni büntetőpárbajban a saját lövését elhibázta. Ezzel döntetlen lehetett volna az állás, ehelyett Spanyolország jutott tovább. A 2009-es konföderációs kupát egy térdsérülés miatt kellett kihagynia, amit a válogatottban, egy Montenegró elleni barátságos mérkőzésen szenvedett el. A 2010-es világbajnokságon három mérkőzésen játszott, a Szlovákia elleni meccsen gólt szerzett, de az olasz válogatott nem jutott tovább a csoportjából.

A 2012-es Európa-bajnokságon is számított rá Cesare Prandelli, Di Natale a torna során öt mérkőzésen lépett pályára, csak az angolok elleni negyeddöntőt hagyta ki. Az első mérkőzésen ő lőtte az olaszok gólját a spanyolok elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. A címvédő csapat ezt az egy gólt kapta az egész torna során. A döntőben a hispánok sima 4–0-s győzelmet arattak, az olaszoknak az ezüstérem jutott.

Az Európa-bajnokság után Di Natale lemondta a válogatottságot. Prandelli ugyan hívta, hogy játsszon a 2013-as konföderációs kupán, de ő elutasította a lehetőséget, ezt követően pedig Prandelli a későbbiekben nem számított rá. A válogatottban 42 találkozón kapott lehetőséget, ezalatt 11 gólig jutott.

Megítélése a pályán kívül Sokan korosztálya egyik legjobb csatárának tartották, pályafutása során kétszer is gólkirályi címet nyert a Serie A-ban, és egy ízben a bajnokság legjobbjának is megválasztották. Gólérzékenysége mellett klubhűségével érdemelte ki a szurkolók szeretetét. Kiváló rúgótechnikájú szabadrúgáslövőnek számított.

Magánélete Pályafutása kezdetén, 19 éves korában ismerte meg későbbi feleségét, Ilenia Bettit, akit 2002. június 15-én vett feleségül. Két fiuk született, Fillipo és Diletta. 2010-ben a gyerekek és a családja érdekében, akik Udinében nőttek fel - utasította vissza a Juventus ajánlatát. Di Natale támogatja elhunyt csapattársa, Piermario Morosini értelmi fogyatékkal élő testvérét. Statisztika 2016. május 15-én frissítve.

Klub KlubSzezonBajnokságCoppa ItaliaNemzetközi kupaÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokEmpoli1996–9710000010Összesen10000010Iperzola (kölcsönben)1997–983360000336Összesen3360000336Varese (kölcsönben)199840000040Összesen40000040Viareggio (kölcsönben)1998–99251200002512Összesen251200002512Empoli1999–2000 25651003072000–01 359310038102001–02 3816420042182002–022713510032142003–04 3352100356Összesen158491960017755Udinese2004–05 337542040112005–06 3583310448152006–07 311122––33132007–08361711––37182008–09 2212117330162009–10352930––38292010–11 362810––37282011–123623116543292012–13 3323108342262013–14 3217214238202014–15 331414––34182015–1623222––254Összesen38519124193717446227Karrier összes60625843253717686300

Válogatott

OlaszországÉvPályára lépésGólok2002102003202004112005——20064120077320081042009502010612011——201261Összesen4211

Sikerei, díjai

Válogatott Olaszország Európa-bajnokság: Döntős 2012

Egyéni elismerés Olasz gólkirály (2): 2009–10, 2010–11 Az év játékosa a Seria A-ban: 2010 Pallone d'Argento: 2011 Serie A az év csapata (3): 2010–11, 2011–12, 2012–13 Az Olasz Kupa gólkirálya (1): 2014–15

Jegyzetek

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Nápolyiak Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Az FC Esperia Viareggio labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói