Darázs Antal (Szeged, 1946. június 1. – Szeged 2005. június 21.) magyar autóversenyző, motorversenyző, az autókrossz hazai megalapítója.
Életpályája 1963-ban, 19 éves korában saját építésű gokartjaival versenyzett, 1964-től 1973-ig motokrossz versenyző volt. Egy évig, 1967-ben salakmotorral is szerencsét próbált, és itt is megmutatta különleges tehetségét, hiszen az országos bajnokság 3. helyén végzett.
1976 tavaszán megépítette az első magyar autókrossz versenyautót (más néven szöcskét). Az első autocross versenyét 1977-ben futotta Csehszlovákiában. Versenyzői karrierje során számos ütőképes autót épített, amikkel a hazai és a nemzetközi porondon is kiemelkedő eredményeket ért el. Pályafutása során hatszor volt magyar bajnok.
A 2004. évi bajnokság volt az utolsó teljes bajnoksága, amit végül meg is nyert. 2005-ben állt utoljára rajthoz, Nyirádon. Ekkor már súlyos beteg volt, de megmutatta, hogy ennek a sportágnak ő a legnagyobb versenyzője. Nem sokkal a verseny után elhunyt.
Sikerei, díjai Magyar bajnok: 1980, 1981, 1991, 1995, 1997, 2004. 1984-ben: Európa bajnoki 7. helyezett. Zóna Bajnokság 1600 ccm: két 2. hely Zóna Bajnokság 3500 ccm: egy 2. és egy 3. hely
Emléke 2016-ban Szeged-Alsóvároson, egykori lakóházán emléktáblát avattak.Emléktáblát kap Darázs Antal Szegedtől , Szeged,hu, 2016. június 23.
Jegyzetek
Források
Versenyeredményei, Autocross.hu Elhunyt Darázs Antal az autókrossz hazai megalapítója, Duen.hu, 2005. június 22.
Kategória:Magyar autóversenyzők Kategória:Szegediek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek