Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Budapest I. ker., Tóth Árpád sétány 40. / Kapisztrán tér 2–4.). A múzeum 2023. május 21-től bezárt. A Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár a kutatók számára továbbra is nyitva áll.

A budavári épületbe a Honvédelmi Minisztérium vezetője, és egyes szervezeti egységei költöztek be 2023 júniusában.Bezárta kapuit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (magyarmuzeumok.hu)

Története A budapesti Hadtörténeti Levéltárban a magyar hadtörténelmi emlékekkel együtt felgyűjtött muzeális tárgyakból jött létre a Hadtörténeti Múzeum 1918-ban. Az alapítók, vitéz Aggházy Kamil ezredes és Gabányi János címzetes vezérőrnagy. 1922-től önállósult, önálló múzeumi épületet később kapott. Az 1847-ben klasszicista stílusban épült Ferdinánd-laktanya – amelyet 1880-as évektől Nádor-laktanyának neveztek – nyugati szárnyát 1926-tól alakították át Hadimúzeum céljára. Majd az 1920-as évek végén, ill. az 1930-as években költöztek be. Az állandó kiállításait 1937-ben nyitották meg a közönség előtt. A második világháború idején a gyűjtemény kétharmada elpusztult.

2022-ben találgatások kaptak szárnyra, hogy a múzeumnak ki kell költöznie az épületből, aminek esetleg az az oka, hogy a Honvédelmi Minisztérium akar oda beköltözni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kiköltözés tényét július 19-én megerősítette, amit azzal indokolt, hogy az intézménynek jobban megközelíthetőnek kell lennie, és meg kell felelnie a 21. század kihívásainak. Arról hogy várhatóan mikor és hol találnak a múzeumnak új helyet még csak találgatások vannak, de akár 2-3 évbe is beletelhet.A miniszternek kellett a kilátás: így lett földönfutó a százéves Hadtörténeti Múzeum (Válasz Online, 2023. augusztus 9.)Lefejezték a Hadtörténeti Múzeumot, az új honvédelmi miniszter állítólag szemet vetett az épületre (Népszava, 2022. július 4.)Tényleg költöznie kell a Hadtörténeti Múzeumnak a Várból, hogy helyet csináljanak a miniszternek (HVG, 2022. július. 19.)

Az intézmény székhelye a Kerepesi út 29/B alatti laktanyában található, a gyűjtemények különböző raktárakba kerültek. Változatlanul a HM HIM régi épületében, a Kapisztrán tér 2-4. alatt működik a Hadtörténelmi Levéltár, illetve a Verseny utca 12. alatt a HM HIM Központi Irattára. Itt tart olvasószolgálatot a Székesfehérvárra leköltöztetett Hadtörténeti Könyvtár is.

Az új fővárosi múzeumépület megnyitásáig Székesférváron ideiglenes hadtörténeti kiállítás volt látogatható 2023 augusztusátólHadtörténeti Múzeum kettős bemutatkozása Székesfehérváron (militaria.hu)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 novemberében bejelentette, hogy a múzeum véglegesen a jelenleg újjászülető, a Dísz téren álló Honvéd Főparancsnokság épületében kap helyet, amelybe várhatóan 2026-ban költözhet be.A Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Honvédelmi Minisztérium, 2023. november 13. A miniszter az intézmény parancsnokát, dr. Töll László ezredest 2024 áprilisában miniszteri biztossá nevezte ki, aki a katonai identitásért lesz felelős, „tevékenységének legfőbb célja, hogy az évszázadokon át méltán híres magyar harcos szellemet adaptálja a jelen és a jövő kihívásaira felkészülő Magyar Honvédségre, hogy nemzeti haderőnk önazonossága úgy testületként, mint az egyes honvédek esetében kizárólag ebből fakadjon”.Új miniszteri biztost nevezett ki a honvédelmi miniszter, Honvédelmi Minisztérium, 2024. április 9 Helyét Maruzs Roland ezredes vette át előbb megbízott, majd kinevezett parancsnokként.

Szervezete Parancsnokság Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógia és Kiállítási Osztály Hadirégészeti Részleg Kiállítás Üzemeltető Részleg Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár

Gyűjteménye bélyegkép|270px|A múzeum egykori épülete madártávlatból bélyegkép|270px|Az aradi vértanúk szobra a budavári épület udvarán

A második világháború után újra jelentős gyarapodásnak indult a gyűjtemény, ma már fegyvergyűjteménye 50 ezernél több múzeumi tárgyat tartalmaz kézi-, gépfegyverekből és egyéb haditechnikai eszközökből. A múzeum katonai egyenruha-tára 30 ezer tételnél több, ezek közül mintegy 300 db teljes öltözetet tartalmaz. Becses emlék az ötezer darabos zászlógyűjtemény és a 28 ezer darabból álló éremgyűjtemény. Könyv-, képzőművészeti, fotó-, bélyegző-, plakát- és nyomtatványgyűjteménye is van.

Néhány nevezetes műtárgya Damjanich János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokának szablyája Klapka György díszszablyája, Kiss Ernő 1848-as honvédtábornok szolgálati atillája 5. huszárezred 1806-os ezredzászlaja. Farkas Bertalan űrruhája

Kiállítások Állandó kiállítások A múzeum bezárt.

Külső kiállítóhelyek Bálna, 175 éves a Magyar HonvédségMH 175 Székesfehérvári Szent István Király Múzeum Rendház épülete, „Hadi múltunk kincsestára” időszaki tárlat (2023. augusztus 15. – december 3.) Lajta Monitor Múzeumhajó (átmenetileg zárva) Katonai Emlékpark Pákozd Keceli Haditechnikai Park Komárom - Monostori Erőd Székesfehérvár - Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény Szolnoki Hadkiegészítési Szakgyűjtemény Szombathely Katonatörténeti kiállítás

Magyar Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeuma Az MH Geoinformációs Szolgálat épületében működik a Magyar Katonai Térképészeti Múzeum (Budapest, II. kerület Szilágyi Erzsébet fasor 7-9.), a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kihelyezett gyűjteményeként. A Múzeumot 1981-ben hozták létre. Célja és rendeltetése a katonai térképészet munkálatainak, történetének bemutatása, emlékeinek gyűjtése, megőrzése és közkinccsé tétele. A gyűjtemény jelenlegi formája mintegy tizenöt év alatt alakult ki.

thumb|A múzeum (jobbra) a Sas-hegyről. Háttérben az Árpád és az Újpesti vasúti híd, távolban Dunakeszi és a Cserhát

Két nagyobb termében a magyar térképészet kezdeteiből (XVI. sz.) napjainkig terjedő történelmét mutatják be. Ezen belül a térképezés módszereinek, eszközeinek, munkarészeinek és termékeinek bemutatásával szemléltetik a fejlődést. A Múzeumban elhelyezték a szolgálat szakmai-társadalmi életének, hazai és külföldi kapcsolatainak emlékeit is.

Három csatlakozó emlékszobában a térképezést támogató légifényképezés, az 1:25 000 méretarányú felmérés emlékeivel és az elmúlt évtizedekben használt műszerekkel ismerkedhet meg a látogató. A szakmatörténeti gyűjtemény betekintést nyújt a katonatérképészek szép és érdekes, de kemény helytállást, hivatásszeretetet kívánó életébe is.

A Múzeum készséggel mutatja be anyagait érdeklődő vendégeinek. A gyakorlati működés előzetes megkeresésre történő látogatást tesz lehetővé. Célszerűségi szempontból az előzetesen egyeztetett csoportos látogatást ajánlatos, de egyéni érdeklődőket is szívesen látnak.

Legismertebb kiadványa Hadtörténelmi Közlemények: negyedévente megjelenő folyóirat a magyar hadi történetírás fejlesztésére. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum folyóirata. Budapest: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. ISSN 0017-6540. A szakfolyóirat első száma 1888-ban jelent meg, azóta (két hosszabb megszakítástól eltekintve) folyamatosan él.

Jegyzetek

Források Somorjai Ferenc: Budapest, Panoráma, Budapest, 2008, 2. átdolgozott és bővített kiadás, , (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 115. o.) Magyarország múzeumai, Vince Kiadó, Budapest, 1998, (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 18–19. o.)

További információk

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum honlapja Magyar Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeuma Hadtörténeti Múzeum Értesítője, különszám A fennállásának 100. évfordulójára megjelentetett többnyelvű kiadvány (2018) Magyar Katonai Térképészeti Múzeum térkép

Kategória:Budapest múzeumai Kategória:Budai Várnegyed Kategória:Budapest történelme Kategória:Magyar Örökség díjasok Magyarország Kategória:Laktanyák Kategória:Budapest megszűnt kulturális intézményei Kategória:Budapest I. kerületének kulturális intézményei