bélyegkép|250px|A Kölnben látható kép A Pont de Langlois (Langlois hídja, más néven az arles-i híd) Vincent van Gogh négy, 1888 tavaszán festett képének a témája és egyben – különböző variációkban – a művészettörténészek által használt elnevezése.

Van Gogh az Arles melletti hidat több változatban festette meg, ezenkívül rajzokat is készített arról. Az 1888 márciusában és áprilisában készített olajfestményeken mosónők is szerepelnek a képen, míg májusban egy esernyős hölggyel örökítette meg a hidat. Mindhárom változatban feltűnik lovaskocsi és a háttérben ciprusok is. A korábbi változat színei vörös árnyalatúak, míg a későbbié világosabbak, tartózkodóbbak. A híd elnevezése – Langlois – az akkori hídőr nevéből származik.

Van Gogh-ot ezek a hidak hazájára emlékeztették, amint arról fivérének írt leveleiben is megemlékezett. A híd nevét azonban félreértette: a hagyatékában szereplő 469. és 488. számú leveleiben azt „Pont de l'Anglais” („Az angol hídja”), nevezi. Ennek következtében a művészettörténetben mindmáig fennmaradt a „Pont de l'Anglois” írásmód is.

Az olajfestmények közül az egyik a kölni Wallraf-Richartz-Museum-ban, a másik az otterloi Kröller-Müller Múzeumban, egy harmadik az amszterdami Van Gogh Múzeumban látható, míg a negyedik magántulajdonban van. Van Gogh ecsetvonásai a kölni festményről itt látható fotón rendkívül plasztikusan jelennek meg.

Az olajfestmények

További ábrázolások

A híd

bélyegkép|220px|Hidak Arles mellett, 1902 bélyegkép|220px|A mai „Van Gogh híd” Az eredeti, 1820 és 1830 között fából épült, nyitható híd ma már nem létezik. Az Arles-től Bouc felé vezető csatorna abban az időben a jelenlegi N113-as országúttal párhuzamosan haladt. Ezen a csatorna 70. méterénél és 540. méterénél volt egy-egy híd. Van Gogh képeiből kikövetkeztethető, hogy a második hidat örökítette meg.Légifelvétel 1950-ből

A mai Van Gogh híd Arles központjától mintegy 3 km-re délre, a városka szélétől 2 km-re található. Ezt 1959-ben építették fel környékbeli hasonló hidak mintájára, majd 1997-ben felújították. A csatorna további szakaszán még 8-10 hasonló híd áll.

Jegyzetek

További információk Jacob Baart de la Faille: The Works of Vincent van Gogh. His Paintings and Drawings., Amsterdam 1970 Van Gogh Art Festival (francia nyelven) Kurzbericht zu Maltechnik und Zustand des Gemäldes im Wallraf-Richartz-Museum

Kategória:Vincent Van Gogh festményei Kategória:Franciaországi hidakat ábrázoló festmények