A Power Rangers: Mystic Force (gyakran az angol címből PRMF betűszónak vagy csak egyszerűen Mystic Force-nak rövidítve) egy amerikai gyermekeknek készült televíziós sorozat; a Power Rangers széria egyik tagja. Mint azok mindegyike, a Mystic Force is a japán „Super Sentai” sorozaton alapul.
A Mystic Force egyes epizódjai körülbelül 22 percesek, és szám szerint 32 van belőlük. Először 2006. február 20-án kezdték el sugározni.
Történet 20 évvel ezelőtt egy a miénkkel párhuzamos varázslatos dimenzióban a sötétség erői kerültek hatalomra és elkezdődött a Nagy Csata. A meg-nem-holtak ármádiája, akiket egy erős harcos vezetett, elözönlötte a földet, szemet vetett az emberek világára és még az azon is túl lévő erőkre, de a bátor és igazszívű varázslók egy kisebb légiója színre lépett. A misztikusok vitéziül harcoltak dacolva az esélyekkel, amíg el nem űzték a sötétség erőit az emberi világból. Leanbow, a legnagyobb varázsló mind közül, egy erős varázsigével az Alvilágba száműzte az ellenséget, a Kapuőrző pedig bezárta annak kapuját mindörökre. A jó erőknek sikerült meghiúsítani a sötét erők tervét, a világ elfoglalását, de elvesztették Leanbowt, aki úgy akart biztosra menni, hogy a Kapu másik oldalára ment, és bezáratta magát. Az emberi világ mindmáig nem tudott a Nagy Háborúról, sem azokról, akik az életüket áldozták azért, hogy a pusztulást megakadályozzák. Még a mai napig békében és zavartalanul élnek, nem is gondolva a sötét erők ébredésére. Egy nap Briarwood városát egy földrengés rázta meg, amely elég volt ahhoz, hogy a varázs megtörjön, és szabadjára eressze a sötétséget. A varázslónő Udonna, észlelve a sötét erők visszatértét, megkereste az öt legendás harcost, öt tinédzsert Briarwood városából, hogy maga mellé állítsa őket, mint az öt Misztikus Power Rangert. Eleinte az egyikük vonakodott, de felismerte a sorsát és csatlakozott a többiekhez a harcban az Alvilág mestere és annak számtalan alattvalója ellen. Ám amikor megmentik a világot a gonosztól, Nick visszakapja anyját, Udonnát. Habár Udonna nem lehet együtt fiával, ők ketten mindig szeretni fogják egymást.
Miután Udonna elvesztette az erejét egy csatában a titokzatos Koragg ellen, Nickre, Chipre, Madisonra, Vidára, és Xanderre került a sor, hogy saját erejükből megmentsék a Földet. A csatában segítőjükké vált Udonna ügyetlenkedő tanítványa Clare, majd Jenji a Dzsinn és gazdája Daggeron, a Szolárisz Lovag.
Szereplők Rangerek
Nick Russell A Vörös Misztikus Ranger; habár Nick volt az utolsó a csapatban, aki elfogadta a bűvös hatalmat, neki lett a legnagyobb lehetősége a varázserőre, miután később kiderült, hogy ő Bowen, a Fény, Leanbow és Udonna fia. Vörös Misztikus Rangerként, képes uralni a tüzet és át tud változni a Misztikus Főnixszé és a Misztikus Tűzmadárrá. Nick személyisége messzemenőkig a legellentmondóbb. A Misztikusok közül ő lett a legerősebbnek megítélve, mégis ő volt az egyetlen (Leanbow után), aki az Alvilág mesterének szolgájává vált; ő adta fel először a reményt, amikor minden elveszettnek tűnt, de később ő hozza vissza mind a reményt, mind a mágiát egy messzemenőkig borzalmas helyzetben; őt tették meg vezetővé, habár ő a legvakmerőbb és legérzelgősebb a Power Rangerek közül; és egy kicsit meg van keveredve Tűz Szívvel (lásd lentebb), mégis ő az egyetlen Ranger, aki tud parancsolni neki. Nick szerepét Firass Dirani alakította. Magyar hang: Szabó Máté
Vida Rocca A Rózsaszín Misztikus Ranger; a Rocca nővérek fiúsabb tagja. Vida élvezi a lemezlovasi munkáját a Rock-Poriumban. Rózsaszín Misztikus Rangerként, az általa uralt elem a szél. Át tud változni a Misztikus Tündérré, a Misztikus Sárkánnyá, és a Misztikus Oroszlánná. Habár Madison a kettejük közül a legkönyörületesebb, Vida az, akinek sikerül felismerni a jóságot Matoomboban, a Tíz Rémség egyikében. Ugyan kezdetben utálta a rózsaszínt, de később megbarátkozott vele, és egy rózsaszín csík gyakran látható az eredetileg fekete hajába festve, amelyet a sorozat végén teljesen rózsaszínre fest. Vida szerepét Angie Diaz alakította. Magyar hang: Böhm Anita
Charlie "Chip" Thorn A Sárga Misztikus Ranger; kezdetben ő volt a csapat egyetlen olyan tagja aki hitt a varázslatban, vámpírokban, és szörnyekben, és ő volt a leglelkesebb, mikor Rangerré vált. A Sárga Misztikus Rangerként, Chipnek meg van az uralma a villámok felett és képes átváltozni a Misztikus Garudává, a Misztikus Sárkánnyá, és a Misztikus Oroszlánná. Chip némileg lehet érzelgős, színpadias, és nyugodt sok különböző helyzetben; ez a legfőbb jellemvonása. Chip szerepét Nic Sampson alakította. Magyar hang: Szalay Csongor
Xander Bly A Zöld Misztikus Ranger; Ausztráliából költözött az Egyesült Államokba még fiatalabb korában. Habár eleinte gúnyolták őt a kiejtése miatt, és együttérez azokkal, akik magányosak, sikerült elbájolóvá és néha egy kis flörtre hajlamossá válnia. Zöld Misztikus Rangerként, a földből nyer erőt és képes átváltozni a Misztikus Minotaurusszá, a Misztikus Sárkánnyá, és a Misztikus Oroszlánná. A Power Rangers: Túlpörgetve két epizódjában szerepel, mikor a korábbi ranger csapatok közül 5-en segíteni jönnek. Xander szerepét Richard Brancatisano alakította. Magyar hang: Gacsal Ádám (Az Overdrive sorozatban Rangerként Szalay Csongor, civilben Előd Botond)
Madison Rocca A Kék Misztikus Ranger; az önjelölt "józan ésszel megáldott testvér". Madison egy törekvő filmkészítő és a legtanultabb és legkedvesebb tagja a csapatnak, képes bárkivel összebarátkozni. Kék Misztikus Rangerként, a víz erejét uralja és Képes átváltozni a Misztikus Sellővé, a Misztikus Sárkánnyá, és a Misztikus Oroszlánná. Madison szerepét Melanie Vallejo alakította. Magyar hang: Sánta Annamária
Udonna A Fehér Misztikus Ranger; hatalmas varázslónő volt, mielőtt elveszítette a Ranger-erejét egy csatában Koragg ellen, de ő tanítja a Rangereket a varázslatra, és később visszaszerzi az erejét. Fehér Misztikus Rangerként a havat uralja. Ő Leanbow felesége és Nick anyja. Udonna szerepét Peta Rutter alakította. Magyar hang: Szórádi Erika
Daggeron A Szolárisz Lovag; sok évig egy béka testébe volt zárva, majd miután Madison csókjának hatására visszaváltozott, majd segítette a Rangereket a harcban és a tanulmányaikban. Szolárisz Lovagként, az erejét a Napból nyeri. Harcban Daggeron a Szolár Sugár Megazordot irányítja. Daggeron szerepét John Tui alakította. Magyar hang: Holl Nándor
Leanbow A Farkas Harcos; miután a Mestertől agymosást kapott, ő lett Koragg, a Farkas Lovag. Miután megmentette Udonnát a Mester erejétől, visszaszerezte az emlékeit, majd később a csatákban csatlakozott a Rangerekhez. Ő Udonna férje és Nick apja. Leanbow szerepét Chris Graham alakította. Magyar hang: Rosta Sándor
Segítők
Clare Langtree: Udonna és Leanbow unokahúga, Nick unokatestvére, Niella lánya, és az Alvilág Kapuőrzője. A sorozat végére teljes erejű varázslónővé válik, hála a Misztikus Anyának. Hibásan és vaktában használta a varázserejét mielőtt teljes erejű varázslónővé vált volna. Claire szerepét Antonia Prebble alakította. Magyar hang: Kokas Piroska
Niella: Az előző Kapuőrző, Niella Udonna nővére, Clare anyja, Leanbow sógornője, és Nick nagynénje aki meghalt, amikor lezárta az Alvilág kapuját. Niellát is Antonia Prebble alakította. Magyar hang: Kokas Piroska
Jenji: Egy misztikus macskaszerű dzsinn, aki Daggeronnak segít a csatákban. (Voiced by Oliver Driver) Magyar hang: Jakab Csaba
Tűzszív: Egy hatalmas erőt birtokló sárkány, aki Nickkel egyesülve képes őt átváltoztatni a Vörös Sárkány Tűz Rangerré. Tűzszívet egyszer megemlíti a Power Rangera: Túlpörgetve évad "Minden áron" című részében (egy fordítási hiba miatt "Minden parton"-nak mondják az epizód elején) Andrew Hartford mikor mondja, hogy Toby adta el neki a sárkánypikkelyt, amely a Stabilizáló pajzshoz volt szükséges. A "Sötét Kívánság" második részében Tűzszív ideiglenesen csak Koragghoz hűséges.
Toby Slambrook: A tinédzserek főnöke a Rock-Poriumban. A "Misztikus Sors" című epizód második részének végén Leelee anyjának lesz a fiúja. Tobyt is emlegeti Andrew Hartford a Power Rangers: Túlpörgetve "Minden Áron" című részében mikor mondja, hogy a briarwoodi lemezbolt tulajdonosától vásárolt egy pikkelyt Tűzszívről. Toby szerepét Barnie Duncan alakította. Magyar hang: Karácsonyi Zoltán
Phineas: Egy troblin (félig troll, félig goblin, magyarosabban félig kobold; a "Fényforrás" című epizódtól már félig törpe, félig koboldként lett lefordítva) aki az erdőt járja. Később Leelee barátjává válik, és a Rock Poriumban kezd el dolgozni. Nagyon vidám és barátságos. Szeret másokat átölelni. Phineas szerepét Kelson Henderson alakította. Magyar Hang: Szokol Péter
Az Ősi Titánok: Titokzatos lények, akik a morfizálódáskor jelennek meg és néha erőt kölcsönöznek a Titán Megazordhoz.
A Misztikusok: Leanbow társai a Nagy Háborúban.
A Mágikus Bíróság: Minden mágia kormányzó szervei, akik visszavonták Imperious kívánságát, és felruházták a Rangereket a Rege Erővel a "Sötét Kívánságban".
Leelee Pimvare: Egy sznob briarwoodi tinédzser, Necrolai lánya, aki végül otthagyta a sötét oldalt és munkát vállalva a Rock Poriumban egy új, normális életbe kezdett. Később a Rangerek barátjává vált. Vonzónak találja Phineast az optimista hozzáállása és a testi ereje miatt. Miután "jóvá" vált, a Rock-Poriumba ment dolgozni. A vezetékneve a vampire-nek, magyarra lefordítva a vámpírnak anagrammája. Leeleee szerepét Holly Shanahan alakította. Magyar hang: Dögei Éva
Nikki Pimvare: Necrolai emberi formában, miután valamennyi vámpírerejét felhasználta, hogy felélessze Daggeront, Leanbowt, Itassist és Jenjit. Magyar hang: Csampisz Ildikó
A Hóherceg: Egy Ősi Misztikus, aki egy hóval fedett alternatív dimenzióban él. Ő volt a Misztikusok mentora, és ő figyelmeztette Daggeront, hogy letért a tudás ösvényéről, és arra szólította fel ezért Szoláriszt, hogy tanuljon Nicktől. Hóherceg angol hangját Paolo Rotondo kölcsönözte. Magyar hang: Pálmai Szabolcs
A Misztikus Anya: Minden Mágia Úrnője, aki egy láthatatlan mágikus dimenzióban uralkodik. Udonna szerint régen Ritának hívták, és gonosz szíve volt. (A rajongók feltételezik, hogy ő Rita Repulsa, az első Rangerek ellensége, de néhány rajongó szerint ez lehetetlenség, mert megfigyelve a sorozat idővonalát, Misztikus Anya a Nagy Háborúban is részt vett húsz évvel korábban, márpedig Rita egy kicsit később szabadult ki holdbeli börtönéből. Ezek a rajongók feltételezik, hogy Misztikus Anya csak az anyja az első évadból ismert Ritának. Az igazság viszont az, hogy az eredeti Super Sentai sorozat kópiáit gyakran használják fel a Power Rangers jeleneteihez, és az eredeti változatban a színésznő ugyanaz volt mindkét esetben, az alkotók pedig kegyeletből egyesítették a két karaktert, mert a színésznő abban az évben hunyt el.) Machiko Soga alakította és Susan Brady kölcsönözte a hangját, akárcsak Rita Repulsához.
Ellenségek
A Mester Az Alvilág Hatalmas ura, aki egy koponya formájában jelenik meg, rengeteg polipcsáppal. Az igazi formája akkor mutatkozik meg, amikor átveszi az uralmat Matoombo teste felett. Végül a nyolc Misztikus Ranger pusztította el, mikor az emberek hite felerősítette őket. "A Mester" angol hangját John Leigh kölcsönözte. Magyar hang: Vass Gábor
Morticon Egy meg-nem-holt tábornok, aki a Mester hadseregét vezette. A Titán Megazorddal sikerült elpusztítani. Morticon angol hangját Andrew Robert kölcsönözte. Magyar hang: Bácskai János
Necrolai Az Alvilág Sötét Varázslónője, a Vámpírok Királynője, és Leelee anyja. Necrolai nagyravágyó, arra vágyik, hogy káoszt okozzon és azt fenntarthassa örökké. Az utolsó részben átállt a jó oldalra és az erejét felhasználva felélesztette Itassist, Leanbowt, Daggeront, és Jenjit. Ezután erőtlenné vált, és egy emberi nővé változott. Necrolai angol hangját Donogh Rees kölcsönözte. Magyar hang: Csampisz Ildikó
Koragg, a Farkaslovag