Az Ablak-Zsiráf egy közismert klasszikus képes gyermeklexikon. Nevét az első (Ablak) és az utolsó (Zsiráf) szócikkről kapta.

Története Első kiadása 1971-benhttps://www.scribd.com/document/355037461/Ablakzsiraf-1971Képek (forrás: retronom.hu) jelent meg, a Móra Ferenc Ifjúsági KönyvkiadóMa már Móra Könyvkiadó Zrt. gondozásában. Több ezer iskoláskorú gyermeknek nyújtott segítséget a világ megismeréséhez. A több mint 1000 képes szócikk A-tól Zs-ig felöleli azt az ismeretanyagot, melyet egy 6–10 éves gyermeknek illik elsajátítani, hogy eligazodjon környezetében. Az Ablak-Zsiráfot általános iskola alsó tagozatában használják. A szócikkek – többségükben – egymásra épülnek, mivel a szerzők egyik alapvető célja volt a dolgok közti logikai összefüggések megtanítása. Mára már túl van a 38. kiadáson is, és az eltelt évek alatt új szavakkal és képekkel is kibővítették, aktualizálták.

Szerzők: Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes Illusztrátorok: K. Lukáts Kató és Szűcs Erzsébet, később Szecskó Tamás és Szecskó Ágnes

Zilahy PéterZilahy Péter író honlapja így ír róla Az utolsó ablakzsiráf c. könyvében: (…) Az ablakzsiráf tele volt hétfejű sárkánnyal, tündérrel, ördöggel meg királyfival, és azt írta róluk, hogy nem léteznek. Négyféle sárkányra emlékszem, ami nem létezik, és három királyfira. Az ablakzsiráf szótagolva megtanított olvasni a sorok között. Magától értetődött, mint a tévémaci lefekvéskor, senkinek se jutott eszébe rákérdezni. Az ablakzsiráf az ablakzsiráf. (…)

Kiadások Minden újabb, átdolgozott kiadás más színben jelent meg.

Zöld 1. (1971) 2. (1972) 3. (1973) 4. (1974) 5. (1976) 6. (1977) 7. (1978) 8. (1979) 9. (1980) 10. (1981) 11. (1982) 12. (1983) 13. (1984)

Kék 15. (1985) 16. (1986)

Piros 17. (1991) 18. (1992) 19. (1993) 20. (1994) 21. (1995) 22. (1996) 23. (1997) 24. (1998) 25. (1999) 26. (2000) 27. (2001) 28. (2002) 29. (2003) 30. (2004) 31. (2005) 32. (2006) 33. (2007) 34. (2008)

Kék 35. (2009) 36. (2010) 37. (2012) 38. (2013)

Irodalom Mérei Ferenc–V. Binét Ágnes: Ablak-Zsiráf () (1980) Zilahy Péter - Az utolsó ablakzsiráf () (1998)

Jegyzetek

További információk Móra Könyvkiadó weboldala

Kapcsolódó szócikkek Enciklopédia

Kategória:Magyar gyermek- és ifjúsági könyvek Kategória:Magyar lexikonok