A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó a római katolikus egyház rendezvénye, amely a Föld minden térségéből érkező fiataloknak és fiatal felnőtteknek szól.
A világtalálkozót II. János Pál pápa hozta létre 1984-ben. A virágvasárnapi eseményre a Szentatya Rómába hívta a fiatalokat, hogy egy egyszerinek tervezett esemény keretében közösen ünnepeljék a megváltás évének lezárását. Köszönhetően a fiatalok lelkesedésének és a résztvevők nagy számának 1985-ben a pápa meghívta a világ minden fiatalját egy újabb összejövetelre, majd hivatalos úton is kezdeményezte a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó megünneplését. Azóta egyházmegyei szinten minden évben, nemzetközi szinten pedig két-három évente megrendezik.
A mindenkori pápa minden világtalálkozó előtt üzenetet tesz közzé, amelyben többek között meghatározza a következő összejövetel mottóját. Az esemény középpontjában a Szentatyával való találkozás áll, aki maga mutatja be a zárómisét. Ennek keretében jelenti be a következő találkozó helyszínét.
Az 1995-ös, Manilában, a Fülöp-szigeteken megrendezett zárómise több mint ötmillió résztvevővel
A Szentszéket társadalmi kérdésekben bírálók a világtalálkozóval párhuzamosan demonstrációkat szoktak tartani.
Helyszínek kronológiája Nemzetközi Év Dátum Helyszín RésztvevőkA résztvevők száma a zárómisén jelen lévők számát jelenti, ahol számos helyi vesz részt, akik a többi programon nem. Téma Himnusz [Nyelvek]Ez a hivatalos nemzetközi változat nyelveinek listája. Egyes esetekben léteznek más nyelvű vagy alternatív szövegváltozatok is. Megjegyzés 1984 Április 15. (virágvasárnap) Róma, 300 000 A megváltás szent éve: A remény ünnepe Resta qui con noi (Signore)[olasz]A zárómise a Szent Péter téren volt 1985 Március 31. (virágvasárnap) Róma, 300 000 Nemzetközi ifjúsági évA zárómise a Szent Péter téren volt 1986 Március 23. (virágvasárnap) Róma, „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről” (1 Pt 3:15) 1987 Április 11–12. Buenos Aires, 1 000 000 „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1 Jn 4:16) Un nuevo sol [spanyol] 1989 Augusztus 15–20. Santiago de Compostela, 400 000 „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6) Somos Los Jóvenes [spanyol]A zárómise Monte do Gozón volt 1991 Augusztus 10–15. Częstochowa, 1 600 000 „A fogadott fiúság lelkét nyertétek el” (Róm 8:15) Abba Ojcze [lengyel olasz spanyol] 1993 Augusztus 10–15. Denver, 500 000 „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10:10) (We Are) One Body [angol] A zárómise a Cherry Creek State Parkban volt 1995 Január 10–15. Manila, 5 000 000 „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20:21) Tell the World of His Love [angol] A zárómise a Luneta Parkban volt 1997 Augusztus 19–24. Párizs, 1 200 000 „Mester, hol lakol? – Gyertek, nézzétek meg” (Jn 1:38-39) Maître Et Seigneur [francia] A zárómise a Longchamp lóversenypályán volt 2000 Augusztus 15–20. Róma, 2 000 000 „Az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1:14) Emmanuel [angol francia olasz spanyol] A zárómise a Tor Vergatán volt 2002 Július 23–28. Toronto, 800 000 „Ti vagytok a föld sója … ti vagytok a világ világossága” (Mt 5:13-14) Lumière Du Monde/Light Of The World [angol francia olasz spanyol]A zárómise a Downsview Parkban volt 2005 Augusztus 16–21. Köln, 1 200 000 „Eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” (Mt 2:2) Venimus Adorare Eum [angol francia latin német olasz spanyol] A zárómise a Marienfelden volt 2008 Július 15–20. Sydney, 400 000 „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek” (ApCsel 1:8) Receive The Power [angol francia olasz spanyol]A zárómise a Randwick lóversenypályán volt 2011 Augusztus 16–21. Madrid, -„Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben” (Kol 2:7)Firmes en la Fe (angol, francia, olasz, spanyol, arab) 2013 Július 23–28. Rio de Janeiro, „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket” (Mt 28:19) 2016Július 25-31. Krakkó, „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5:7)Błogosławieni miłosierni 2019Január 22-27. Panamaváros, „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1:38)Hágase en mi Según tu PalabraA zárómise a Metro Parkban volt, Panamavárosban 2023Augusztus 1-6. Lisszabon, "Mária felkelt és sietve útnak indult" (Lk 1:39)A tizedik Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó Európában
Egyházmegyei A nemzetközi találkozók közötti években egyházmegyei szinten szervezik meg az ifjúsági világnapot.Katolikus lexikon 2021-ig virágvasárnap ünnepén tartották, a jelzett évtől Ferenc pápa rendelkezése értelmében Krisztus király ünnepén, az egyházi év utolsó vasárnapján tartják.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap A nemzetközi facebook oldal magyar változatán!
Kapcsolódó szócikkek 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó
Kategória:Katolikus rendezvények Kategória:Keresztény ifjúsági események