A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, azon belül a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike. Legközelebbi rokonai a manysi és a hanti nyelv, majd utánuk az udmurt, a komi, a mari és a mordvin nyelvek. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a moldvai csángó önálló nyelv – különösen annak északi, középkori változata –, így ez esetben a moldvai csángó lenne a magyar legközelebbi rokonnyelve.Korunk - 2005. február - EPA
A magyar nyelv uráli (azon belül: finnugor) eredete a XIX. század óta bizonyított tény, melyet a kor egyik legkiválóbb nyelvésze, Budenz József bizonyított be végérvényesen, aki a kor legjobb mestereinél tanulta a nyelvészetet. A finnugor eredetet bizonyítják a többi finnugor nyelvvel való nyelvtani párhuzamok, a finnugor eredetű alapszókincs, valamint a magyar és a többi finnugor nyelv közötti számos rendszeres hangmegfelelés is. A finnugor eredetet a magyar és a nemzetközi nyelvtudomány (így a Magyar Tudományos Akadémia is) egyaránt elfogadja. "2017 májusában, a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének időszakában a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tudományos ülést rendezett, melynek témája megegyezik e könyv témájával, s túlnyomórészt az ott elhangzott előadások átdolgozott változatait tartalmazza. A szerzők a nyelvészet, a filozófia, a történettudomány, az orientalisztika, a társadalompszichológia, a vallástudomány képviselői, olyanok, akik kutatásaik során ismételten szembesülnek a fent megfogalmazott kérdésekkel." A cikk alján sok más forrás is megtalálható.Honti László (2012): Anyanyelvünk atyafiságáról és a nyelvrokonság ismérveiről. Tinta Könyvkiadó, Budapest, Fülszöveg A finnugor eredetet egyesek mégis tagadják; rendszerint azt állítják, hogy a magyar nyelv altaji eredetű. (lásd még: Alternatív vélemények a magyar nyelv rokonságáról; Alternatív nyelv-összehasonlítás)
A magyar nyelv legtöbb beszélője Magyarországon él. Magyarországon kívül főleg a Kárpát-medence többi országában beszélik: Románia (főként Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szerbia (a Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia és Ausztria területén.
A magyar nyelv 1836 óta (az 1836. évi III. törvénycikk alapján) hivatalos nyelv Magyarországon, 1844 óta pedig (az 1844. évi II. törvénycikk alapján) az ország kizárólagos hivatalos nyelve. Az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. Ezenkívül a magyar az egyik hivatalos nyelv a Vajdaságban, valamint Szlovénia három községében (Dobronak, Őrihodos és Lendva). A kisebbségi nyelvek jogait legutóbb 2011-ben szabályozták.http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100179.TV A magyar jelnyelvet 2009 novemberében tették hivatalossá,http://www.e-nyelv.hu/2009-11-11/hivatalos-lett-a-magyar-jelnyelv/ ami 2010 júliusától érvényes.
A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv,:en:List of languages by number of native speakers valamint a legbeszéltebb olyan nyelv, amely nem az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.
A magyar agglutináló nyelv. Írásrendszere a latin ábécé bővített változata.
Beszélőinek száma A magyar anyanyelvű személyek száma a világon becslések szerint 15 millió lehet. Az Európai Unióban közel 13 millió magyar anyanyelvű ember él, ebből 12,5 millió a Kárpát-medencében. A többi európai országban, Izraelt is ide számítva 500 ezer, Európán kívül becslések szerint közel 2 millió a magyar anyanyelvűek száma, ebből 1,8 millió az amerikai kontinensen (USA: 1,4 millió, Kanada: 315 ezer, Dél-Amerika: 100-120 ezer), Ausztrália és Óceánia: 65-70 ezer, Ázsia: kb. 30 ezer, Afrika: 10-30 ezer, akik közül azonban otthonában már nem mindenki használja a magyar nyelvet. További 2 millióan beszélik a magyart második nyelvként, elsősorban a Kárpát-medence országaiban.
A magyarul beszélő magyarok száma Magyarországon 1970-ben 10,3 millió, 1980-ban 10,64 millió; országhatáron kívül 1970-ben 5,9 millió, 1980-ban 6,07 millió; a világon 1970-ben 16,2 millió, 1980-ban 16,71 millió volt.*Magyar Nyelvőr 1970. évi 4. szám 386-392. oldal Dávid Zoltán: A magyarul beszélők száma c. cikk alapján Magyarország Nemzeti Atlasza (1989) szerk. Pécsi Márton, 4. oldal, Magyarok a világban c. térkép adatai alapján
A történelmi Magyarországon 1910-ben végzett utolsó népszámlálás szerint 12 millióan beszélték a magyar nyelvet.
Besorolása
thumb|right|A finnugor nyelvű népek zászlaja
Tudományos konszenzus van arról, hogy magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba, azon belül a finnugor nyelvek közé tartozik. Az ugor és a finn-permi nyelvek közti hasonlóságot már 1717-ben felfedezték, de a magyar pontos besorolása még a 18. és 19. században is vitákra adott okot, sok esetben politikai okokból.
A magyar nyelv uráli (azon belül: finnugor) eredetét végül a kor egyik legkiválóbb nyelvésze, Budenz József bizonyította be végérvényesen, aki a kor legjobb mestereinél tanulta a nyelvészetet. A finnugor eredetet a magyar és a nemzetközi nyelvtudomány (így a Magyar Tudományos Akadémia is) egyaránt elfogadja. Ma az uráli nyelvcsalád a világ egyik legjobban feltérképezett és alátámasztott nyelvcsaládjának számít, az indoeurópai és az ausztronéz mellett.
A nyelvtani rendszer hasonlóságain kívül számos rendszeres hangmegfelelés fedezhető fel a magyar és a többi ugor nyelv között az alapszókincsben. Például, a magyar a hanti -nak felel meg bizonyos helyzetekben; a magyar a hanti -nak; és a szóvégi magyar a szóvégi hanti -nek. Ezeket több példa is alátámasztja, mint a ház – xot és a száz – sot párok. Az ugor és finn-permi nyelvek közti távolság jelentősen nagyobb, de a megfelelések szintén szabályszerűek.
A magyar nyelv eredetével kapcsolatban léteznek más, alternatív elképzelések is. Lásd még: Alternatív nyelv-összehasonlítás.
Nyelvtörténet right|thumb|300px|A Halotti beszéd
Ősmagyar kor A finnugrisztika kutatásai szerint a magyar nyelv legközelebbi rokonaitól mintegy 3000 éve válhatott el, így a nyelv története az i. e. 11-10. század tájékán kezdődött. Az i. e. 1. évezred-i. sz. 1. évezredet felölelő korszak az ősmagyar kor.
A magyarok – a feltételezések szerint – fokozatosan megváltoztatták életmódjukat, letelepedett vadászokból nomád állattenyésztők lettek, talán a hasonló életmódot folytató iráni népekkel való kapcsolatteremtés nyomán. Legfontosabb állataik a ló, a juh és a szarvasmarha lehettek.
Írásos emlékek e kezdeti korból nem maradtak fent, de a kutatások megállapítottak néhány egykorú kölcsönszót, mint a török nyelvekből vagy a permi nyelvekből. Egyesek szerint permi eredetű a főnévi igenév ‑ni képzője (-nü), annak ellenére, hogy a török nyelvben -mek és -mak, a csuvasban pedig -me és -ma, hangrendtől függően.
Ez idő tájt lényeges változások történtek a magánhangzók körében: ekkor keletkeztek a hosszú magánhangzók, amelyek minden bizonnyal nem léteztek a finnugor alapnyelvben. Ha összehasonlítjuk a magyar hal, vér, lúd, kéz, év szavakat a finn megfelelőikkel: kala, veri (töve vere-), lintu, käsi (töve käte), ikä, azt látjuk, hogy míg a magyar szavak mássalhangzóra végződnek, a finnben a mássalhangzót magánhangzó követi. Ha azonban a magyar szóhoz valamely ősi toldalék járul, például a -t tárgyrag vagy a -k többesjel, akkor azt látjuk, hogy a magyar szavak töve ugyancsak magánhangzóra végződik: halat, ludat, véres, kezet, évek stb. (Ezeket a magánhangzókat a leíró nyelvtanok gyakran kötőhangnak nevezik, de ez történetileg helytelen). Ezek a magánhangzók ugyanis magának a szónak a testébe tartoztak, s előzményük valaha akkor is ott volt, amikor a szó nem kapott toldalékot. Erre nyújt bizonyítékot az 1055-es Tihanyi Alapítólevél, melyben a következő alakok sorakoznak: zilu (szil), nogu (nagy), uuaru (vár), hodu (had), kereku (kerék).
Ómagyar kor right|thumb|300px|Az első teljesen magyar nyelvű nyomtatott könyv, Az zenth Paal leueley magyar nyeluen A magyarok Kárpát-medencébe költözése 895 körül fejeződött be. Ezzel a magyar nyelv életében kezdetét vette az ómagyar kor. A magyarok kapcsolatba kerültek a szlávokkal, ami számos szláv szó átvételével járt együtt,Zaicz László: Etimológiai szótárhttp://nfodorj.web.elte.hu/index_elemei/Szlav_jovevenyszavak.ppt például a mák vagy a karácsony. A hatás kölcsönös volt: magyar eredetű szó a horvát čizma, illetve a szerb ašov.
A nyelv első emlékei (leginkább személy- és helynevek) a 10. századból származnak. Vékony Gábor szerint a honfoglaló törzsek között már korábban is ismert lehetett az írás fogalma, amit szerinte alátámaszt a betű és írás szó etimológiája, illetve a Székely–magyar rovásírás és a kárpát-medencei rovásírás léte.Vékony, Gábor (2004): A székely rovásírás emlékei, kapcsolatai, története. Budapest: Nap Kiadó
Az 1000-ben létrejövő Magyar Királyságban a középkori szokásoknak megfelelően jelentős szerepet játszott a latin nyelv; a magyar nyelvre is hatást gyakorolt, főként a kereszténység és az oktatás szókincse kapcsán.
A magyar nyelv legkorábbi, máig fennmaradt szövege a Halotti beszéd, amely az 1190-es években született. Az irodalomtörténészek azonban feltételezik, hogy magyar nyelvű irodalom már korábban is létezhetett. A magyar költészet legkorábbi példája az 1300 körüli Ómagyar Mária-siralom. Irodalmunk ezeknél jelentősebb alkotásai a 14. századból és az azt követő időkből maradtak ránk, az első magyar nyelvű bibliafordítás, a huszita Biblia pedig az 1430-as évekből.
A korszak nyelvi változásai közül kiemelendő, hogy a diftongusok fokozatosan kivesztek a nyelv legnagyobb területén, és számos névutó átalakult toldalékká, mint a reá (1055: utu reá, később: útra.) A tő végi magánhangzók lekopása és a magánhangzó-harmónia megjelenése is ekkorra tehető. Kiterjedtebb volt az igeidők rendszere, különösen sok segédige volt használatos.
A korszakban megjelenő új szükségletekre természetesen a szókincs is reagált: a meghonosodó új fogalmakra és a gondolkodás fejlődése következtében kívánatossá vált új értelmi és érzelmi árnyalatok kifejezésére új szavakkal bővült a szókészlet, egyben pedig elavuló fogalmakat jelentő szavak fölöslegessé váltak. Az új fogalmak kifejezésére használtak már létező szavakat, melyeknek hagyományos jelentéstartalma és a szükséges, kifejezendő új fogalom között rokonságot éreztek.
Számos, korábban a pogány világ fogalmait jelképező lexikális elem illeszkedett be az új, keresztény világképbe. Új tartalommal teltek meg a következő szavak: Isten, ördög, lélek, gyón, harang, búcsú. Megtartva egyéb jelentésváltozatait egyházi terminussá fejlődött a bűn, bocsánat, ige, kegyelem és szán. Gyakran képzéssel, összetétellel alakultak ki régi elemekből új, egyházi vallási műszavak, például üdvözöl, üdvösség, szerzetes, jószág, egyház, mennyország. Egyes régi szavak kiszakadtak a régi fogalomkörükből, és egészen más jelentésben állapodhattak meg, például a bölcs szavunk eredeti jelentése 'varázsló, táltos' volt.
Jelentésváltozatok a gazdasági életben is megfigyelhetők voltak. A bér szó eredeti jelentése 'ajándék' volt, ám amikor a bérmunka gazdasági életünkben jelentőséghez jutott, felvette a 'munkadíj' jelentést is.
Az ómagyar korra datálható a hangutánzó és hangulatfestő szavak többségének kialakulása. Már a finnugor alapnyelvben sem hiányoztak az ilyen spontán keletkezésű lexikális elemek, szép számmal találunk a mohácsi vésznél régebbi kortól származó kifejező szavakat, mint zúg, seped, hortyog, bolyog, bömböl, cinege, csacsog, csattan, cseng, csikorog, csiszol, csittenet 'hallgatás', dörög, duzzad, gége, gólya (előbb gagó, gagólya, az állat hangját utánzó szó), görög (ige), harsog, haris, hörpent, lebeg, lehel, pofa (ugyanabból a hangutánzó tőből, mint a puffan, puha, stb.), tombni 'táncolni', zokog, zördül, zuhog. Ezek közül persze számos szó már a honfoglalás koránál is régebbre nyúlhat vissza.
Ezen időszakban temérdek jövevényszó került be a magyar nyelvbe, túlnyomóan szláv nyelvekből. {| class="wikitable" |+ !Témák szerint !A magyar nyelvbe bekerülő szavak |- |egyház, vallás