Kalmár László (Edde-Alsóbogátpuszta, 1905. március 27. – Mátraháza, 1976. augusztus 2.) magyar matematikus, az MTA tagja. Kutatási területe: matematikai analízis, matematikai logika és alkalmazásai, különösen a kibernetika, a számítástudomány és a matematikai nyelvészet területén.
Élete Apja, Kalmár (Krausz) Zsigmond pápai születésű uradalmi intéző volt, anyja Krausz Róza (1869–1921) kereskedőcsaládból származott. Apját korán elvesztette, majd családjával Budapestre költözött. Középiskolai tanulmányait már a fővárosban végezte. 1927-ben szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet és doktori fokozatot a budapesti tudományegyetemen. 1927-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetemre, a Matematikai Intézetbe került Riesz Frigyes, Haar Alfréd, Kerékjártó BélaŐket szokás nevezni az első nagy matematikus triumvirátusnak a szegedi egyetemen. mellé. 1932-ben az "Arithmetika és analysis" tárgykörből magántanárrá habilitálták. Riesz Frigyes javaslatára az 1932-33-as tanévben a Matematikai és Természettudományi Kar Kalmár Lászlót bízta meg az Elemi Mennyiségtan Tanszék oktatási, kutatási feladatainak ellátásával, a tanszék azonban elhalt, mert a minisztérium takarékossági okokból nem nevezett ki professzort.
1940. október 19-én a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözött Kolozsvárra, helyében azonnal megalapították Szegeden a Horthy Miklós Tudományegyetemet. Megkezdődtek az átigazolások, Kalmár László magántanári habilitációját nem ismerték el ezen az egyetemen a faji üldöztetés miatt. 1944 tavaszán a Sztójay-kormány fajüldöző rendelete nyomán adjunktusi állása és szakóraadói tevékenysége alól is felmentették. Nagy nehezen megúszta a deportálást, s Szegeden már 1944 októberében eltörölték a fajüldöző törvényt az egyetemen, visszavették Kalmár Lászlót adjunktusnak, s egyike volt azoknak, akik a matematika oktatást és kutatást feltámasztották a háborús károk által sújtott egyetemen.
1945 áprilisában elismerték Kalmár László magántanári habilitációját. Riesz Frigyest meghívták és kinevezték a budapesti egyetem III. sz. Matematika Tanszékére, utódja Szegeden 1947. március 18-án Kalmár László lett, mint a felsőbb mennyiségtan nyilvános rendes tanára, s mint a Bolyai Intézet igazgatója. A második világháborút követő években Rédei László munkatársa, majd Kalmár László tanársegédje volt Szele Tibor, az absztrakt algebra híres művelője. A háború után a Bolyai Intézetben dolgozott Aczél János és Fáry István is, akik később pályájukat az Egyesült Államokban folytatták.
A Magyar Tudományos Akadémia 1949-ben választotta levelező, 1961-ben rendes tagjai sorába. 1952-ben érte el a nagydoktori fokozatot. 1949/50-ben ő látta el a szegedi egyetem rektori teendőit. A továbbiakban számos tudományos tisztséget töltött be, s működött szakmai társaságokban, szerkesztett lapokat. 1971-ben a Matematikai és Számítástudományi Tanszék kettévált, a Halmazelméleti és Matematikai Logikai Tanszék vezetője Fodor Géza lett, a továbbiakban Kalmár László a Számítástudományi Tanszéket vezette egészen 1975. októberi nyugdíjazásáig.
Örökmozgó, állandóan szervező, a matematikát, a tanítást, az életet szenvedélyesen szerető ember volt. 1976-ban érte a halál, a szegedi Belvárosi temetőben nyugszik.Szeged, Belvárosi temető. XVII.-díszsírhely-24. In Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged, 2008. 19. o.
Munkássága A 20. század utolsó évtizedeiben bekövetkező információrobbanás egyik előfutára és előkészítője volt a matematikai logika és a számítástudomány területén. E területeken kifejtett elméleteinek (játékelmélet, algoritmusok) még a létjogosultságáért is meg kellett küzdenie. 1962-ben életre hívhatta a Kibernetikai Laboratóriumot, amelyben 1964-ben már számítógép működött. Ez a Laboratórium és Kalmár László Számítástudományi Tanszéke képezte alapját a mai Informatikai Tanszékcsoportnak a szegedi egyetemen, ahol programtervező és programozómatematikusok képzése folyik. Kalmár László idejében alkalmazott matematikusok képzéséről beszéltek, de ezt tette Kalmár László már 1957-től kezdve, nála meg lehetett ismerkedni a kibernetika legújabb eredményeivel.
1956-ban a szegedi Bolyai Intézet keretében alakult meg az MTA Matematikai Kutató Intézetének Funkcionálanalízis Osztálya Szőkefalvi-Nagy Béla vezetésével, 1957-től pedig az MTA Matematikai Kutatóintézetének Matematikai Logika és Alkalmazásai csoportja (1958-tól Osztálya) Kalmár László vezetésével. E két kutatási egység 1967. január 1-jétől az MTA Analízis Tanszéki Kutatócsoportjává, illetve az MTA Matematikai Logikai és Automataelméleti Kutatócsoportjává alakult át.Csákány Béla - Varga Antal i. m. 392. p.
Tudományos közleményeit német, francia és angol nyelven adta közre. Kalmár László (1905-1976) művei a SZTE Egyetemi Könyvtár katalógusában
Tudományos tisztségei bélyegkép|250px|SZTE Kalmár László Informatikai Intézet MTA Matematikai Bizottság (1953–1976) Filozófiai Főbizottság (1957–1976) Tudományfilozófiai Nemzeti Bizottság, tag (1958–1976) Elnökségi Kibernetikai Bizottság, tag és elnök (1961–1970) TMBTudományos Minősítő Bizottság Matematikai Szakbizottság (1963–1976) Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály Matematikai és Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság (1964–1976) Matematikai Kutató Intézet Tudományos Tanácsa (1965–1976) Számítástechnikai Központ Tudományos Tanácsa tagja, (1965–1976) SZABSzegedi Akadémiai Bizottság Matematikai, Fizikai és Kémiai Szakcsop. és Szakbiz. tag Kibernetikai és Számítástechnikai Munkabizottság elnöke (1969–1976) Association for Symbolic Logic Comm. Logic in Europe tagja (1966–1976) Int. Federation for Inf. Processing Working Group 2.2 tagja (1967–1976) OMFB tagja (1970–1976)
Szerkesztés Acta Cybernetica főszerk. (1969–1976)
Szerkesztő Bizottsági tagság Acta Mathematica Hungarica (1956–1976) Matematikai Lapok (1950–1976) Studia Sci. Math. Hung. (1966–1976) Információ - Elektronika (1966–1976) Periodica Math. Hung. (1970–1976) Journal of Symbolic Logic (USA, 1944–1951) Zeitschrift für Math. Logik und der Math. (NDK, 1955–1976) Archív für Math. Logik und Grundlagenforschung (NSZK, 1956–1976) Elektronische Inf. und Kybernetik (NDK, 1965–1976)
Társasági tagság Természettudományi Társaság (1926–1976) Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társaság (1926–1976) Bolyai János Matematikai Társulat (1947–1976) Neumann János Számítógéptudományi Társaság, tiszteletbeli elnök (1969–1976) Magyar Nyelvtudományi Társaság (1962–1976) Magyar Pedagógiai Társaság (1969–1976) Gesellschaft Angewandte Mathematik u. Mechanik (1960–1976)
Díjai, kitüntetései König Gyula jutalom (1936) Kossuth-díj ezüst fokozat (1950) Beke Manó emlékdíj (1958) Felszabadulási jubileumi emlékére (1970) Szele Tibor-emlékérem (1970) Állami Díj első fokozat (1975) – A matematika alapjainak kutatásában és a számítógépek elméletében elért eredményeiért. József Attila emlékérem (1975) Neumann János emlékérem (1976) Magyar Örökség díj (2002) /posztumusz/
Emlékezete bélyegkép|Rédei László, Kalmár László és Szőkefalvi-Nagy Béla emléktáblája a szegedi Pantheon falán (Kalmár Márton alkotása) bélyegkép|jobbra|A 2007-ben megszűnt szakközépiskola táblájaBudapest, II. kerület, Jurányi utca 1. A szegedi egyetemen a Kibernetikai Laboratórium,Diák nyelven: Kib. Labor mára már az Informatikai Intézet nevet viseli, s mindenekelőtt Kalmár László nevét: Kalmár László Informatikai Intézet, valamennyi hallgató és egyetemi dolgozó mind a mai napig ott tanulja az informatika alapjait.
Emlékét őrzik még a róla elnevezett, a 3–8. osztályos általános iskolásoknak minden évben megszervezett matematikaverseny, valamint a Budapest II. kerületében található, 1990-től 2007 nyaráig nevét viselő számítástechnikai szakközépiskola. (1990-ig Hámán Kató Közgazdasági Szakközépiskola, 2007-től egybeolvasztva a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnáziummal.)
Jegyzetek
Források Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Kalmár László lásd 328-329. p. Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Kalmár László lásd 171-172. p. Csákány Béla - Varga Antal: Matematika. In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998 = Past and present of Szeged University. /JATE. Szeged : Officina Ny., 1999. 380-402. p.
Irodalom Varga Antal: Kalmár László, a magyarországi számítástudomány atyja. Polygon (matematikai, szakdidaktikai közlemények), Szeged, VII./1.; 1997 június Varga Antal: Kalmár László, az ember. Polygon (matematikai, szakdidaktikai közlemények), Szeged, XI./2.; 2002 június Csákány Béla: Kalmár László : (1905-1976). Szegedi műhely, 44.2005:2, 115-121. p.
További információk Kalmár László élete, munkássága a SZTE EK honlapján Életrajz Ádám András - Nagy Ferenc: Kalmár László. In: Nemzeti évfordulóink 2005. Bp.: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004 Kalmár László: Gyertek, bizonyítsuk be Csebisev tételét!, 1., 2., 3., Középiskolai Matematikai Lapok Csákány Béla: A második triumvirátus (Rédei László, Kalmár László, Szőkefalvi-Nagy Béla)
Kapcsolódó szócikkek Magyar akadémikusok listája Kalmár-féle logikai gép
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar rektorok Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Állami díjasok Kategória:Szegediek Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Szele Tibor-emlékérmesek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Magyarországi számítástechnika Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Beke Manó-emlékdíjasok