Mbengono Yannick (Bertoua, 1987. június 11. –) kameruni labdarúgó, csatár. Játékstílusára a sok cselezgetés és a fordulékonyság jellemző.

Pályafutása Korábban Kamerunban csapatával a bajnokság ötödikA 2005-ös kameruni bajnokság majd a hetedikA 2006-os kameruni bajnokság helyén végeztek. Országos ismertséget a Kecskeméti TE színeiben szerzett, ahol a szurkolók egyik kedvence lett. Innen 2010 januárjában igazolt Debrecenbe. Többször szerepelt hazája korosztályos válogatottjában, segített csapatának kivívni az olimpiai részvételt,Az olimpiai selejtezők de a játékokra nem kapott meghívót. 2009-ben a második legjobb magyarországi idegenlégiósnak választották.

Yannick lett a Kecskeméti TE történetének első NB I-es mérkőzésén, a Paks ellen a meccs embere. Később az ő góljával szerezte meg a csapat az első hazai győzelmét.Kecskemét-Győr 1:0 A további meccseken is többször segítette góllal, gólpasszal a csapatot, így 2012-ig szóló szerződést kötöttek vele.

Yannick olyan jól szerepelt továbbra is, hogy 2010. január 21-én szerződtette őt a bajnoki címvédő Debreceni VSC.

2013 júliusában a thai bajnokságban szereplő Chainathoz szerződött.KTE: mindenben megegyeztek, Yannick Thaiföldre igazol

2015 februárjában a Lombard Pápa igazolta le.Lombard: aláírt Pápára a DVSC korábbi támadója - hivatalos

Összesen 116 élvonalbeli mérkőzésen 17 gólt szerzett. A DVSC-vel kétszeres bajnok és kupagyőztes lett. Pályafutása végén megfordult a STC Salgótarján és a Felsőzsolca csapatainál is, majd 2018 februárjában a megyei bajnokságban szereplő FC Hatvan játékosa lett.Megyei foci: a korábbi debreceni kedvenc Hatvanban folytatja

Sikerei, díjai KTE másodosztály-győztes: 2008

DVSC Magyar Kupa-győztes: 2010, 2012 Ligakupa-győztes: 2010 Soproni Liga és OTP Bank Liga-győztes: 2010, 2012

Magánélet Szabadidejében szívesen hallgat kongói zenét, egyik csuklóján Eto'o-s karkötőt, a másikon a kameruni nemzeti színeket ábrázoló csuklószorítót visel. A pályára lépés előtt mindig keresztet vet.KTE babonaságok

Jegyzetek

További információk Hlsz.hu profil http://www.kecskemetite.hu/index.php?page=nb1&id=5521 Yannick a KTE hivatalos honlapján interjú

Kategória:Kameruni labdarúgók Kategória:A Kecskeméti TE labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Lombard Pápa labdarúgói Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók