Az Oțelul Galați egy román labdarúgócsapat.
Történet 1964-ben, megalakulásának évében a városban, Galațiban, már volt egy elsőosztályú csapat, a Siderurgistul Galați, mely Román Kupadöntőt is játszott 1963-ban.
Az Oțelul Galați 1968-69-es szezonban a B-divízióban játszott. A 70-es évektől többször megváltoztatták a nevét: F.C. Galați, F.C.M. Galați. 1974-től az elsőosztályban szerepelt több éven keresztül, Dunărea Galați néven.
A régi Oțelul-ból (ekkor már Dunărea) több játékos kivált, és egy új csapatot hozott létre Oțelul Galați néven, mely a C osztályban játszott, később teljesen megszűnt.
A város egy másik csapata, a Metalosport feljut 1982-ben a B-divízióba, ahol felveszi az Oțelul Galați nevet, melyet azóta nem változtattak meg. 1986-ban feljut az A osztályba, ahol 1990-ig bent is tudott maradni.
Nemzetközi kupában első szereplése 1988-ban volt, az UEFA-kupa első fordulójában egy hazai 1-0-s győzelmet követően 5-0-ra kapott ki az olasz Juventus Torinotól. A csapat ezen kívül még 4 alkalommal játszott az UEFA-kupában: 1997-98, 1998-99, 2004-05 és a 2007-08-as szezonokban. Utoljára a 2007-es Intertotó-kupa megnyerését követően.
Eredmények Liga I Negyedik hely (3): 1987-88, 1996-97, 1997-98
Román kupa Ezüstérem (1): 2003-04
Intertotó-kupa Harmadik forduló (döntő): 2007 → továbbjutott a 2007–2008-as UEFA-kupa második selejtező körébe
Híres játékosok
Románia Romulus Chihaia Borcea Paraschiv Ioan Nicu Silviu Iorgulescu Tudorel Călugăru Gelu Popescu Damian Bancilă Valentin Ştefan Ionel Budacă Ionel Chebac Viorel Anghelinei Nicu Marcadonatu Daniel Baston Gigi Ion Gheorghe Cornea George Bedreagă Horațiu Cioloboc Daniel Florea Dorin Arcanu Stelian Bordeianu Constantin Bădan Iulian Apostol Daniel Baştină Mihai Guriță Viorel Ion Florin Cernat Sorin Ghionea Cornel Cernea Gabriel Boștină Cătălin Tofan Marius Stan Nicolae Burcea Ion Profir Adrian Velicioiu Claudiu Muha Marius Humelnicu Adrian Ariton Paul Bogdan Mihai Ştirbulescu Nelu Boroş Ionel Luță Marius Bârnoveanu Tudorel Pelin Costin Maleş Mitică Ragea Dragoş Urdaru Adrian Dobrea Cristian Chebuțiu Nelu Popliacă Marius Gugoaşă Marian Bodea Leonard Nemțanu Marin Petrache Marian Bârladeanu Tudor Stanciu Tiberiu Stanciu Mircea Stanciu Cornel Turcu Robert Pascu Costică Tudosă Florin Ignat Iulian Neculai George Movilă Emil Spirea Gheorghe Stamate Aurelian Stamate
Külső hivatkozások Hivatalos honlap Szurkolói oldal 1 Szurkolói oldal 2
Kategória:Román labdarúgócsapatok Kategória:1964-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Galați megye