Kaposi Móric (Moritz Kohn, Moritz Kaposi) (Kaposvár, 1837. október 23. – Bécs, 1902. március 6.) magyar orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár, a Kaposi-szarkóma első leírója. 220px|bélyegkép|Családi síremléke a bécsi Döblingi temetőben Élete Szegény, de művelt zsidó családban született, édesapja a zsidó hitközség alkalmazottja volt. Tanulmányait a kaposvári izraelita elemi iskolában kezdte, azt követően az 1812 óta működő Somssich Gimnáziumba járt, majd a család Pozsonyba költözése után ott érettségizett. 1856-ban kezdte meg orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen, ahol 1861. december 13-án orvosdoktorrá avatták. 1862. április 14-én sebészi, 1866. július 12-én pedig nőgyógyászati képesítést is szerzett.
1866-ban a fiatal tehetségre felfigyelt Ferdinand von Hebra, a bécsi bőrgyógyászati klinika tanára, aki maga mellé vette asszisztensnek. Hebra és munkatársainak gazdag beteganyag állt rendelkezésére, így számos bőrbántalom kórbonctani alapjait tárták fel, ismertették kórlefolyásukat, gyógyításukat és a bőrgyógyászat területén a kórformák új osztályozását vezették be.
Házasságkötése előtt nem sokkal megváltoztatta nevét és áttért a római katolikus vallásra. Családneve megváltoztatásával a szülővárosát tisztelte meg. 1869. február 6-án feleségül vette főnöke lányát, Martha Hebrát. Házasságukból öt gyermek született, három fiú és két leány.
Az ifjú orvos Kaposi fejlődésére és orvosi szemléletére döntően hatott a nála három évvel idősebb, szintén magyar származású Salomon Stricker, a bécsi egyetemen az általános és kísérleti kórtan tanára. 1864-ben ő vette elsőnek észre, hogy a fehérvérsejtek áthatolnak a lobos gyűjtőér falán és ő figyelte meg először a kötőszöveti sejtek fehérvérsejtekké történő átalakulását.
1866-ban a bécsi egyetem ifjú docense a bőr- és nemikórtant (akkoriban: bőr- és bujakórtan) adta elő és a szifilisz nemi betegséggel foglalkozó tudományág (szifilológia) magántanára lett. Bár munkássága rendkívül széles területet ölelt fel, egész életében hű maradt a szifilisz kutatásához. 1875-ben rendkívüli tanár lett.
A bécsi bőrklinika élén Von Hebra 1880. augusztus 5-én bekövetkezett halála után Kaposi Mór vette át a bőrgyógyászati klinika vezetését. Működése előrelépést jelentett a bőrgyógyászat szinte minden ágában. Leghíresebb, klasszikussá vált munkájában (Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten in Vorlesungen für praktische Ärzte und Studierend, Bécs, 1880) modern alapokra helyezte a dermatológiát, mintegy kiteljesítve mestere, Hebra tanításait. A könyv manapság is meghatározó jelentőséggel bír a bőrgyógyászatban. Utolsó, ötödik kiadására 1899-ben került sor, számos nyelvre, így angolra, oroszra és franciára is lefordították. Másik nagy műve a bőr- és a vele szomszédos nyálkahártyák szifiliszét tárgyalja, melyben a venereás fekélyek egységessége mellett foglalt állást. Mondanivalója – bár kritikával is illették – érvényben volt a XIX. század végéig. 1898-ban megjelent háromkötetes Dermatológiai atlasza ugyancsak nagy népszerűségre tett szert szakmai körökben.
A bécsi iskola fénykorában a tudományos kutatást fontos makro- és mikroszkópos megfigyelésekre, a felfedezések szabatos leírására és értelmezésére, mint szilárd morfológiai pillérekre alapozták. Kaposit jó megfigyelőképessége, emlékezőtehetsége, precizitása több kórkép első leírójává tette. Franciaországban Kaposi Mórt nemcsak az általa leírt kórképek nyomán ismerik. Művének, a „Traité des Maladies de la Peau”-nak francia nyelvre való fordítása igen nagy visszhangot váltott ki, és több kiadást is megélt. Fordítói, Besnier és Doyon professzorok az előszavukban kiemelték a bécsi bőrgyógyász iskola jelentőségét, a Kaposi professzor által követett elvek és általa alkalmazott módszerek jelentőségét. Számos megjegyzést is fűztek ezekhez, így lett ez a szakkönyv a párizsi és a bécsi iskolák közti vitaanyag is a mű francia olvasói számára. Kaposi Mór a pesti kollégáival is rendszeresen kapcsolatot tartott. Közleményei jelentek meg az Orvosi Hetilapban, részt vett pesti tudományos rendezvényeken. A korszak legtöbb magyar bőrgyógyásza a barátja vagy tanítványa volt. Érdemeit és eredményeit itthon még életében elismerték és nyilvántartották: levelező tagja volt a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek.
Új nézetek Klinikai feladatát abban látta, hogy először az élő organizmust kell megismerni megfigyelés útján, és csak azután jöhet a teória, a magyarázat a kóros folyamatokkal kapcsolatban. A különböző kórformákat közös alapokra helyezte, igyekezett az egyes betegségeket közös vonásaik alapján összekapcsolni. Például a variola (feketehimlő) és varicella (bárányhimlő) azonosságáról vallott elve szakmai körökben nagy feltűnést keltett és hasonló méretű ellenkezést váltott ki. Kaposi az új tanoktól nem zárkózott el, de eleinte mindig szkeptikus magatartást tanúsított; az új eljárásokat előbb sorra kipróbálta és csak azután nyilvánított véleményt. Például a lupus (bőrfarkas) tuberkulotikus eredetét tagadta, és ezzel sajnos vissza is vetette Bécsben a lupuskutatást. Kaposi a terápia terén is egyéni nézeteket vallott. 1900. október 23-án, születésnapján ünnepelték 25 éves tanári jubileumát. Ezen Kaposi beszédet mondott, melyben hitet tett a tényeken alapuló orvostudomány objektív iránya mellett. Az ünneplést követő napon agyvérzést kapott, majd egy év múlva végleg ágyba került. Újabb agyi rohamot követően, 1902. március 6-án meghalt.
Tanítványa és tanszéki utóda, Gustav Riehl 1902-ben tartotta székfoglaló beszédét. Ebben úgy emlékezett meg Kaposiról mint akinek sikerült a Hebra által lefektetett anatómiai-kórbonctani alapelvekkel bíró dermatológiai irányzatot továbbfejleszteni, ezzel a modern bőrgyógyászat alapjait megvetni, mellyel mindketten a bécsi iskola dicsőségére váltak. Kaposi folyékonyan beszélt magyarul, németül, franciául és angolul. Csak csodálhatjuk életpályáját, kiváló nyelvismeretét, családszeretetét. Ugyanakkor kollégái, kongresszusi vitapartnerei megismerhették maróan gúnyos ékesszólását, éles kritikáit és a késői években jelentkező hajlíthatatlan önfejűségét. Ezzel együtt Kaposi Mór érdemei, a bőrgyógyászat terén nyújtott kiemelkedő tevékenysége mind a mai napig méltán vált ki elismerést világszerte.
Számos kórkép első leírója Pályája során nagy irodalmi munkásságot fejtett ki, 156 tanulmányt írt. Vizsgálta a diabéteszes bőrelváltozásokat, a mycosis fungoides nevű bőrbetegséget és az ún. aleppói fekélyt. Elsőként általa leírt kórképek ÉvLichen scrophulosum1868Xeroderma pigmentosum1870Rhinoscleroma1870Lupus erythematosus1872Kaposi-szarkóma1872Lichen ruber monoliformis1886Impetigo herpetiformis1887
Kaposi-szarkóma Kaposi Mór neve 1872-ben íródott be az orvostudomány történetébe, amikor elsőként írta le az ismeretlen eredetű multiplex pigmentált szarkóma (idiopathic multiple pigmented sarcoma of the skin) nevű kórképet, melyet később róla neveztek el Kaposi-szarkómának. Tudományos munkái Közleményei és monográfiái Syphilis der Schleimhaut der Mund-, Rachen-, Nasen- uud Kehlkopfhöhle (Habilitations-Monographie). 8°. 161 Seiten. Erlangen 1866, Ferd. Enke. Lehrbuch der Hautkrankheiten. Von FERD. HEBRA und M. KAPOSI,- 2 Bd. und 1 Bd., 2. Auflage. Erlangen und Stuttgart 1870-1872-1876, Ferd. Enke. Die Syphilis der Haut und der angrenzenden Schleimhäute- 4° mit 76 chromolithographischen Tafeln. Wien 1872, W. Braumüller. Pathologie und Therapie der Syphilis. 1. H. 1881, 2. H. 1891. Stuttgart. Ferd. Enke. Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten und Vorlesungen. 1. Auflage 1880, 5. Auflage 1899. Wien, Urban & Schwarzenberg. (Ins Französische, Englische und Russische übersetzt.) Atlas der Hautkrankheiten. 1.Th. (A-H) 1898, 2. Th. (I – M) 1899. Mit 242 chromolithographischen Tafeln. 3. Th. (N-Z) unter der Presse. Wien, W. Braumüller.
Cikkei Vorträge u. A. (Chronologisch.) Ueber den gegenwärtigen Stand der Dermatologie in England. Med.-Halle. Wien 1867. Über das gleichzeitige Auftreten zweier acuter Exantheme "Wr. med.Wochenschrift", 1867, Nr.41-43. Über Lichen scrophulosum. Mit 1 Tafel. Sitztungsber. der Kais. Akad. d. Wissensch., LVIII. Bd., 2. Abth., October-Heft, 1868. Zum Wesen und zur Therapie des Lupus erythematosus. Arch. f. Derm. u. Syph, pag. 18 -41. 1869. Über die sogenannte Framboesia und mehrere andere Arten von papillären Neubildungen der Haut. Mit 1 Tafel. Ibid , pag. 382-423 H. , 1869. Über den innerlichen Gebrauch der Carbolsäure gegen Hautkrankheiten und Syphilis. Ibid., pag. 220-236, 1869. Über eine bei den Negern vorkommende Geschwulst (Keloid). "Wr. med. Wochenschrift", 1869, Nr.l. Über ein eigenthümliches Neugebilde an der Nase – Rhinosclerom, nebst histologischem Befunde.Von FERD. HEBRA und M. KAPOSI. "Wr. med. Wochenschrift", 1870. Die klinischen und histologischen Charaktere, der Syphilide. "Wr.med. Wochenschrift", 1870, Nr. 55, 56, 57. Über Impetigo faciei contagiosa und einen bei derselben vorgefundenen Pilz. Vortrag in der Gesellschaft der Aerzte. Wr. Med. Presse", 1871. Zur-Aetiologie des Erythema multiforme und Herpes Iris, sowie zur Frage über die Identität der die Mykosen bedingenden Pilze. Vortrag in der k. k. Gesellschaft der Aerzte. Arch. f. Dermat. u. Syph., 1871, 382-396. Über das Keloid. Klinisch-histol. Arbeit. Wr. med. Wochenschrift", 1871, Nr. 24, 25, 26, Xanthoma (Vitiligoidea). Vortrag, gehalten in der k. k. Gesellschaft der Aerzte. Wr. med. Wochenschrift", 1872, Nr. 8 u.9. Der Tätowirte von Birmah. Wr. med. Wochenschr.", 1872, Nr. 2. Neue Beiträge zur Kenntnis des Lupus erythematosus. Klin.-histol. Studie mit 1 Tafel. Arch. f. Dermat. u. Syph-, 1872, pag. 36-78. Idiopathisches multiples Pigmentsarkom der Haut. Arch.f.Dermat. u. Syph., 1872, pag. 266-273. Über Variola haemorrhagica und Hämorrhagien bei Variola. "Wr. allg. med. Zeitung" , 1872, Nr. 49. Über die Variola-Varicella-Frage (Vortrag im ärztl. Verein). Arch. f. Derm. u. Syph., 1873, pag. 256 -278. Referat Rede in der Impfdebatte des III. Internat. med. Congresses, Tagbl. des Congresses Nr. 6, Wien 1872. Referat über BILLROTH'S Coccobacteria septica. "Wr. med. Wochenschr.", 1873, Nr. 16, 17, 18. Über den gegenwärtigen Stand der Lehre von der ätiologischen Beziehung kleinster Organismen (Micrococcus) zu den im Allgemeinen sogenannten Infectionskrankheiten (Vortrag, gehalten im ärztlichen Vereine 22. April 1874). Arch. f. Dermat. u. Syph., 1874, 1. Heft. Eine eigenthümliche Form von Zoster. "Wr. med. Wschr."1874 Nr. 25 u. 26. Zoster recidivus. 1 Bild, ibidem, 1874, Nr. 38. Zoster recidivus (3. Ausbruch), ibid., 1875, Nr. 27; (4. Ausbruch) ibid., 1875, Nr. 33. Zoster recidivus (5. Ausbruch). Vortr. in der k. k. Gesellsch. d. Aerzte 5. November 1875 ) "Wr. med. Wochenschr.", 1876, Nr. 1 u. 2. Zur Aetio1ogie des Zoster (Vortrag, geh. in der k. k. Gesellsch. d. Aerzte, 15. Oct. 1875). "Wr.med. Jahrb.", 1876, 1. Heft mit 1 Tafel. Über den gegenwärtigen Stand der Lehre von den pflanzlichen Parasiten der menschlichen Haut (Vortrag, geh. in d. k. k. Gesellsch. d. Aerzte, 7. April 1876). "Wr. med. Jahrb.", 1876, IV. Heft, pag. I-XXVI. Über Hautgeschwüre. "Wr Klinik ", 1876. Neurosen der Haut. "Arch.f.Dermat. u. Syph.)",1876, 3. Heft. Zoster recidivus (7., 8. u. 9. Eruption) mit Epikrise. Wr. med. Wochenschr.", 1877, Nr. 25 u. 26. Über das sogenannte Molluscum contagiosum. Arch.f.Dermat.u.Syph. 1877, 3.Heft. Zur Pathologie und Therapie einzelner Hautkrankheiten: I. Lichen ruber acuminatus und Lichen ruber planus (Vortrag in der k. k. Gesellsch. d. Aerzte vom 7. October 1876). "Wr.med. Wochenschr.", Nr. 35, 1877. II. Symptome und Behandlung der Psoriasis universalis. "Wr. med. Wochenschr., 1877, Nr. 44 und 45. III. Ueber den sogenannten Lupus syphiliticus (Vortrag in der k. k. Gesellsch. d. Aerzte vom 14. Decernber 1877)."Wr. med, Wocherschr.", 1877, Nr. 50 u. 51. Vaselin und Ung, Vaselini plumbicum. "Wr. med. Wochenschr.", 1878, Nr. 17.