Theaitétosz (dialógus)

bélyegkép|jobbra|270px|Platón

A Theaitétosz (ógörögül: Θεαίτητος) Platón egyik időskori dialógusa. A dialógusban a filozófus visszatért korai ellenkritikus dialógusainak formájához: újra a régi Szókratész, definícióra irányuló kérdésfeltevését, valamint az ilyen kérdések megválaszolásának látszólagos lehetségességét állítja a középpontba.

Ebben a dialógusban Platón megkísérelte meghatározni a tudás általános formáját.A görög episztemé kifejezés, melyet Platón ebben a műben alkalmazott, ismeretet, tudást, tudományt jelent. Innen származik a manapság használatos episztemológia kifejezésünk. A Theaitétosz tudásfogalma nem az ideák ismeretére vonatkozik, és nem is matematikai ismeretre, hanem a minket körülvevő világ dolgaira úgy általában. A dialógusban a tudás hármas felosztásáról olvashatunk, azonban végső választ arra, hogy pontosan mi is a tudás nem kapunk.

A Theaitétosz helye a platóni-életművön belül A Theaitétosz zárszavában Szókratész azzal búcsúzik beszélgetőtársától, Theodórosztól és az ifjú Theaitétosztól, hogy másnap majd folytathatják a beszélgetést, de most sietnie kell annak a pernek a tárgyalására melyet Melétosz indított ellene. E megjegyzés egyértelműen megjelöli e dialógus helyét a platóni életműben. További információkkal szolgál a dialógus helyére a platóni életműben A szofista című mű – ahol arról olvashatunk, hogy a beszélgetés a Theaitétosz dialógus eseményeinek másnapján történt.

A Theaitétoszban Szókratész jelenléte és dominanciája a korai platóni dialógusokra emlékeztet, s ugyancsak a korai dialógusok világát idézi az eredménytelen, aporetikus végződés is. A korai dialógusok egyik jellegzetessége ugyanis az volt, hogy Szókratész beszélgetőtársainak egy-egy fontos kérdést tett fel, melyre a beszélgetőtársak a többszöri próbálkozás ellenére sem tudtak válaszolni. Azonban nemcsak, hogy válaszolni nem tudtak, de Szókratész még abban is elbizonytalanította őket amelyben korábban szilárdul hittek. A Theaitétosz is egy aporiában végződik, pontosan úgy ahogyan a korai dialógusok: Szókratésznek végül nem tudták a beszélgetőtársak megmagyarázni, hogy mi is a tudás. A dialógus alaposabb elemzéséből azonban kitűnik, hogy a Theaitétosz nem sorolható a korai szókratikus dialógusok közé: témájában nem kapcsolódik az etikai hangvitelhez, nélkülözi a korai dialógusok egyik fő jellegzetességét az elenkhoszt (cáfolatot). A Theaitétosz, a fentieket figyelembe véve valószínűleg A szofista és az Államférfi előtt, de az Állam és a Phaidrosz után íródott, nagyjából ugyanakkor, amikor a ParmenidészPlatón: Theaitétosz( A Theaitétosz helye a Platón-életművön belül). 127 o.

Főbb jellemzők melynek alapján a Theaitétosz dialógust a kési platóni munkák közé sorolhatjuk: A Theaitétoszban Szókratész figurája mögött Platón gondolkodása, személyisége fedezhető fel. A korai dialógusokkal ellentétben itt nem találkozunk etikai fogalmak meghatározásaival. Míg a korai platóni dialógusok egyik fő jellegzetessége az elenkhosz alkalmazása, itt a bábáskodó-módszerrel találkozunk. A szókratikus dialógusok aporiája végtelenül reiterálható, a Theaitétosz dialógusban a helyes módszer birtokában nem.

A dialógus felépítése

Bevezetés

A dialógus kerettörténetét Szókratész két megarai barátjának – EukleidésznekEukleidész a megarai iskola alapítója és Terpiszónnak – a találkozása és beszélgetése képezi.Theaithétosz 142a – 143c A beszélgetés valamikor i. e. 369-ben történt, nem sokkal azután, hogy Theaithétosz a megarai ütközetben megsérült. Eukleidész egy könyvet ad át Terpiszónnak, mely egy harminc évvel korábban lezajlott beszélgetést tartalmaz. A beszélgetés résztvevői Szókratész, Theaitétosz és Theódorosz. Theaitétosz és Theódorosz a Platón által nagy becsben tartott matematika tudományát képviselik. Theodórosz személyéről nem tudunk sokat, Theaitétoszt viszont több ókori forrás is említi, valamint azt is tudni róla, hogy Platón Akadémiáján dolgozott. Kettejüket tartják az algebrai irracionalitás, vagy - tudománytörténetileg pontosabban - az inkommenzurabilitás elméletének az első kidolgozóinak.Uo. (A dialógus bevezető 132 o.)

A dialógus bevezetőjében Szókratész és Theodórosz találkozójáról olvashatunk, ahol Szókratész afelől érdeklődik, hogy a mai fiatalok kellő figyelmet szentelnek-e a matematikának. Theodórosz dicséretek közepette beszámolt egy különleges, tehetséges ifjúról Theaitétoszról, ezzel felkeltve Szókratész kíváncsiságát aki meghívta az ifjút egy beszélgetésre. A beszélgetés a tudás meghatározására tett kísérlettel kezdődik: Szókratész felkéri Theaitétoszt, hogy próbálja meg meghatározni, hogy mi a tudás. Theatétosz különböző meghatározásokat ad: „Véleményem szerint tudás mindaz, ami Theodórosztól megtanulható, a mértan és amiről az imént szó esett, s emellett a cipészmesterség, s a többi mesterember mestersége is. ez mind összesen és külön-külön nem más mint tudás.”Platón: Theaitétosz 146 d Szókratész azonban egyik meghatározást sem fogadta el, és egy analógia segítségével cáfolta. Ha az agyag mibenléte érdekelte volna, mondta, nevetséges lett volna az agyag különböző fajtáit felhozni válaszként, hiszen olyasvalakiről, aki nem tudja, úgy általában, hogy mi is az agyag, nem várható el, hogy tudja mi a téglavető anyaga. Ha pedig az asztalosmesterség annak a tudásában áll, hogy hogyan készítsünk dolgokat fából, Szókratésztől nem lehet elvárni, hogy tudja mi az asztalosmesterség, ha egyszer nem tudja a választ arra, hogy mi a tudás. Theaitétosz kiegészíti Szókratész példáját, s ez a magyarázat tulajdonképpen egy metodikai kitérő, melyben a két beszélgető a vizsgálódás módszerét és a definíció típusát mutatta be.

A Theaitétosz dialógus 147 d – 148 b közötti szakasza az eddigi ismereteink szerint az első olyan matematikai szöveghely, amely az inkommenzurabilitás elméletét tárgyalja, de egyben az első hosszabb matematikai szövegek egyike is. A dialógusban olvasható történet szerint Theodórosz eseti bizonyítását adja a √3, √5,… √17 irracionalitásának, majd Theaitétosz ezeket a bizonyításokat általánosítja.A korabeli görög matematika főként geometriára épült, ezért a két beszélgetőtárs nem irracionális számokról beszél, hanem inkommenzurábilis, nem összemérhető számokról. Számokról azért sem lehet szó, mivel a görög matematika szám alatt a pozitív egész számokat értette. Theodórosz azt bizonyítja – egy számunkra ismeretlen eljárással – , hogy 3, 5, 17 négyzetláb területű négyzetek oldalai nem összemérhetők az 1 négyzetláb területű négyzet oldalaival. Theaitétosz a Theodórosz által felsorolt eseteket általánosítva, azt a következtetést vonta le, hogy azon négyzetek oldalai, melyeknek területe nem fejezhető ki négyzetszámmal, lineárisan nem mérhetők össze egy láb hosszúságú szakasszal, viszont négyzetesen már összemérhetők. Így kétféle szakaszról lehet szó: lineárisan összemérhetőről és négyzetesen összemérhetőről. Az ókori görög matematika így fogalmazta meg azt, hogy a négyzetszámok négyzetgyöke egész, a téglalapszámoknak nevezett számok négyzetgyöke irracionális szám.Számos matematikatörténész ezt a felfedezést nem Theaitétosznak, hanem a az egy-két generációval korábban élt püthagoreus iskola tagjainak tulajdonítja.

Szókratész bábáskodó módszerének a leírása Theaitétosz arról panaszkodik, hogy nem tud Szókratész kívánalmainak megfelelően fogalmazni. Szókratész a szülés fájdalmaihoz hasonlítja Theaitétosz próbálkozásait: „A szülés fájdalmai ezek, drága Theaitétoszom: terhes vagy, nem csupán üresség van benned.”Platón: Theaitétosz 148 e Ezután Szókratész úgy jellemzi magát, mint anyjának a bábasszony Phainareté mesterségének a folytatóját. Elmondása szerint a jó bábaasszony azok a nők közül kerül ki akik már nem alkalmasak a szülésre. A bába azonban nem lehet meddő nő – mivel „az emberi természet erőtlenebb annál, hogy bármilyen mesterséget saját tapasztalat híján sajátítson el”.Platón: Theaitétosz 149 c Az ideális bábák azok aki életkoruk folytán nem szülhetnek több gyermeket. Ezért van az, hogy Szókratész is csak kérdez, de sohasem válaszol: ő csak segít a tudás születésében, magát azonban terméketlennek tartotta.Platón: Theaitétosz: 150 c

A bábaasszony az aki a leginkább meg tudja állapítani a terhességet és ugyancsak ő az aki gyógyfüvekkel, és ráolvasással képes a szülés megindítására és annak fájdalmainak az enyhítésére. Ha pedig akarják vetélést is előidézhetnek. A bábák másik tulajdonsága az, hogy ők tudják a legjobban melyik asszony melyik férfival nemzhet kiváló gyermeket. Szókratész elmondása szerint az ő bábáskodása csak annyiban tér el a szülésznők bábáskodásától, hogy ő nem nőknek segít gyereket szülni, hanem férfiaknak segít, de nem a testük, hanem a lelkük születésénél.

A szókratészi bábáskodó módszerrel a tanítványok a mesterétől semmit sem tanulnak, hanem maguktól fedezik fel, hozzák a világra a „szép dolgot”. A jó bába megválasztása elengedhetetlen dolog, ha nincs valaki aki irányítsa a „szülést” a magzat elvetél: „Hogy világosabb legyen: sokan vannak, akik ezzel mit sem törődtek, s azt hitték, hogy maguk is képesek minderre, engem semmibe vettek, és önszántukból, vagy másokra hallgatva idő előtt elhagyták a társaságomat. S miután engem elhagytak, silány társaságba kerültek, s ami bennük volt elvetélt, s az általam világra segített magzatokat pedig a rossz gondoskodásukkal tették tönkre, mivel az igaznál nagyobbra becsülték a hamisat és az árnyékképet. ”Platón: Theaitétosz: 150 d–e

A szókratészi bábáskodás során a tanítványok épp olyan fájdalmas vajúdáson esnek át mint a nők a gyermek születésekor: „mert ha rájuk jön a vajúdás, akkor éjjel-nappal tanácstalanul gyötrődnek, jóval tanácstalanabbul, mint a nők. Nohát: az ők szülési fájdalmaiknak a beindítása és csillapítására képes az én mesterségem.”Platón: Theaitétosz: 151 b Ugyancsak a női bábákkal hasonlóan a nem várandósakat Szókratész is megpróbálja „kiházasítani”: mindegyiket a neki legmegfelelőbb tanítómesterhez (bölcshöz) küldi.

Első definíció – A tudás: érzékelés Theaitétosz első definíciója szerint a tudás: érzékelés.Platón: Theaitétosz 151 e E meghatározás szerint minden érzékelés tudás és egyben minden tudás érzékelés. Hogy ezt a tézist megvilágítsa, Szókratész arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyennek kell lennie és milyen lehet az érzékelés ahhoz, hogy valóban azonosnak tekintsük a tudással. A kérdés megválaszolásához két régebbi görög filozófust hív segítségül: Prótagoraszt a homo mensura tételével (minden dolog mértéke az ember) és Hérakleitoszt a panta rei (minden mozgásban van) tanításával. Theaitétosz, Hérakleitosz és Prótagorasz téziseinek az összekapcsolása valamint Szókratész bábáskodó mesterségének köszönhetően egy radikálisan relativista tétel születik a későbbiekben. Szókratész azt vizsgálja: mi is az érzékelés? Pontosabban a vizsgált kérdés az, hogy milyen szálak fűzik az embert az őt körülvevő külvilághoz.

A „homo mensura” tétel magyarázata és cáfolata Szókratész Theaithétosz a tudásra adott első tételét (ti. a tudás: érzékelés) Prótagorasz homo mensura tételéhez hasonlította. A homo mensura tételt pedig a következőképp magyarázta: minden egyes ember számára minden egyes dolog valóban olyan, amilyennek neki látszik. Következésképp a dolgok a valóságban mindenkinek olyanok, amilyennek ő maga látja és ahogyan azokat érzékeli. Így mindenkinek az számít valóságnak amit ő maga valóságnak tart.A Kratüloszban ugyancsak olvashatunk egy Szókratész–féle Prótagorasz-tétel értelmezésről. Ott is ugyanígy elemzi a tételt.