Toldi Géza, Tunigold (Budapest, 1909. február 11. – Budapest, 1985. augusztus 16.) világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott labdarúgó. Negyvenhatszoros válogatott labdarúgó és négyszeres magyar bajnok. 1973-ban díjat (Toldi-vándordíj) alapított, melyet minden évben a bajnokságban legjobb formában játszó ferencvárosi játékos vehet át.

Pályafutása Klubcsapatban Budán, a Németvölgyben, az Avar utcai vasúti házakban nőtt fel. A Csörsz és a Táltos utcai gyerekekből alakult ITE-ben játszott először. A csapat az ifjúsági bajnokság negyedosztályába nevezett, szinte minden évben eggyel előbbre lépett, 1928-ban az első osztályú bajnokságot is megnyerték. Ebben az időben lehetséges volt több csapatban is szerepelni. A Süss-gyár alkalmazta, azzal a feltétellel, ha a cégligában szereplő gyári csapatban is játszik. Nem volt ez sem gyenge csapat, hiszen félévet játszott benne Sebes Gusztáv és a későbbi franciaországi profik: Szabó, Schell és Mayer is. 1927-ben az együttes megnyerte a cégligát .

1928-ban az ifjúsági szövetség karácsonyi, körmérkőzéses tornáján figyeltek fel rá. Több csapattól kapott ajánlatot, köztük volt a Nagyvárad-NSC és az FTC-is. Végül az utóbbit választotta. 1939-ig, később 1942-1943-ig szerepelt a zöld-fehéreknél. Közben a Gamma /1939-1940/ és a Szegedi AK /1940-1942 játékosa is volt. Összesen 324 NB I-es mérkőzésen szerepelt és 271 gólt lőtt.

1939-ben a KK-ban a Bologna otthonában 3-1-re kikapott az FTC. A visszavágón csak sérülés miatt került a csapatba, a már "öregnek" tartott játékos. A Ferencváros 4-1-re győzött, a gólokat Toldi Géza szerezte.

A válogatottban 1929 és 1940 között 46 alkalommal szerepelt a válogatottban és 25 gólt szerzett.Toldi Géza visszaemlékezésében 45 válogatottságot említ

Edzőként

1946 decemberében megválasztották a magyar labdarúgó edzőtestület alelnökének.

Sikerei, díjai

Ezüstérmes az 1938. évi világbajnokságon. 1937-ben a Közép-Európai Kupa (KK) győztese. Magyar bajnok 4 alkalommal (1928, 1932, 1934, 1938) Magyar Kupa-győztes 4 alkalommal (1928, 1933, 1935, 1943) 1933–1934 gólkirály, 27 góllal

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Mérkőzései belga szövetségi kapitányként

Jegyzetek

Külső hivatkozások Tudósítás az Aarhaus-Legia Varsó mérkőzésről

Források

Toldi Géza a Magyar életrajzi lexikonban Fókusz Centenáriumi melléklet Az NBI gólkirályai FTC Párttolói Egyesület

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Gamma FC labdarúgói Kategória:Az 1934-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1938-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Az év magyar labdarúgói Kategória:Magyar bajnoki gólkirályok Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek