Az Árpád-ház (horvátul: Arpadovići, németül: Árpáden) a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről elnevezett dinasztia. Árpád fejedelem leszármazottainak uralkodása idején került sor a magyar királyság megalapítására. A honfoglalást követően, körülbelül 900-tól Árpád eltűnik a forrásokból, a Kárpát-medence valós hatalmi viszonyai, a kialakuló fejedelemségek kiterjedése és jelentősége ismeretlenek. A honfoglalástól Gézáig terjedő időszak forrásokForrások a magyar őstörténet korszakához, tortenelemcikkek.hu hiányában gyakorlatilag teljesen ismeretlen. Árpád utódai közül a Géza által vezetett fejedelemség emelkedett ki a többi közül, amit a Géza-kori Tisza-vidéki terjeszkedés mutat a Géza-féle német felszerelésű hadsereg tagjainak normann-kardos temetkezéseivel.
Valószínűleg jelentősebb hatalmi központ volt még Somogyban, ahol egy másik Árpád-ág uralkodott. Ennek a családnak két utolsó tagja, Tar Szerénd és Koppány. Koppány és a többi fejedelem (Ajtony, Prokuj gyula) legyőzésével István biztosította az Árpád-ház uralmát a Kárpát-medencében, amelyet 1301-ig István nagybátyjának, Mihálynak leszármazottai kormányoztak.
Az uralkodóházak közül az Árpád-ház adta a legtöbb katolikus szentet. Nyolc Árpád-házi uralkodót kanonizáltak vagy avattak boldoggá a katolikus egyházban, ezért a 13. századtól gyakran a Szent Királyok Nemzetségeként emlegetik a dinasztiát. Két Árpád-házi uralkodót az ortodox egyház is szentként ismert el.A dinasztia 1301-ben III. András, az utolsó Árpád-házi magyar király halálával ért véget, míg az Árpád-ház utolsó ismert tagja, Tössi Boldog Erzsébet, 1336 és 1338 között hunyt el. Az Árpád-ház kihalása után (I. Mátyás magyar király kivételével) minden magyar uralkodó az Árpádok kognatikus (anyai ági) leszármazottja volt, a Croÿ-ház illetve a skót Drummond család is azt állítja, hogy Géza és György magyar királyfiaktól származnak.
Az évszázadok során – a kiterjedt házassági kapcsolatokkal rendelkező dinasztia – az Árpádok vére szinte valamennyi későbbi nagy európai dinasztia uralkodóiban is csörgedezett (Valois, Habsburg, Bourbon, Anjou, Jagello) úgy ahogyan a magyar arisztokrácia (Garayak, Cilleiek) tagjaiban is. Hasonlóképpen az Árpád-házi királyok mindig külföldi feleségei révén a magyar uralkodók génjeiben minden generációval egyre több nem-magyar, német, francia, olasz, orosz, lengyel, kun, görög és más elem jelent meg. balra|bélyegkép|285x285px|Az Árpád-ház zászlaja Az 1000–1301 közötti időszakot a dinasztiáról Árpád-kornak nevezzük.
Az elnevezés eredete A ma Árpád dinasztiájába sorolt uralkodók soha nem nevezték magukat Árpád-házból valónak. Ha fel is merült a régmúlt ősökre való hivatkozás igénye, nem Árpádot tekintették dinasztiájuk névadó ősének. Árpád-kori királyaink nem, vagy csak nagyon ritkán adták fiaiknak az Árpád vagy Álmos nevet, pedig a korban a névadásnak fontos szimbolikus jelentősége volt. Mindössze egy Árpád nevű herceget ismerünk (II. Géza fiát) és Álmos nevű herceg is csak kettő volt (I. Géza és Vak Béla fia) ráadásul Béla fia csaknem biztosan nem Álmos fejedelem után kapta nevét. Kézai Simon krónikájában a dinasztiát Turul nemzetségnek nevezte (de genere Turul). Mivel ez az elnevezés máshol nem lelhető fel, a krónikaíró valószínűleg az uralkodó és a nemesség viszonyának megváltozását, új értelmezését kívánta ezzel alátámasztani. Az uralkodóház középkori megnevezése jellemzően a szent királyok nemzetsége volt.
Az Árpád-ház elnevezés újkori, a dinasztikus történetírás terméke. A magyar történelemkutatók a 18. század közepén ismerkedtek meg két, e kort leíró forrással, Bíborban született Konstantin: A birodalom kormányzása (első ismertetője Kéri Borgia Ferenc) és Anonymus: A magyarok története című művével (Bél Mátyás). Konstantin császár szerint Árpád volt a magyarok első fejedelme, Anonymus szerint Álmos. A kor jelentős kutatója, Pray György Konstantin császár állítását tartotta elfogadhatónak. 1770-ben Pálma Károly Ferenc Pray Györgyre támaszkodva alkotta meg az Árpád-ház és az Árpád-kor fogalmakat. Az elnevezésből máig tartó gyakorlatot Katona István teremtett, aki ugyan Álmost tekintette az időben első fejedelemnek, de az Árpád-ház elnevezést használta, mert „Árpádnak a hatalma kiterjedtebb és erősebb volt, mint az apáé, Álmosé”.
A dinasztia mitikus eredete bélyegkép|jobbra|Árpád (Képes krónika) bélyegkép|jobbra|Feszty Árpád: Árpád vezér című festménye
A Képes krónikában fennmaradt szövegváltozat Álmos eredetéről: Latinul:„Anno ab incarnatione Domini sexcentesimo LXX-o VII-o, a morte vero Atyle regis Hungarorum anno centesimo quarto, tempore Constantini imperatoris tertii et Zacharie pape, sicut scribitur in chronica Romanorum, Hungari de Scytia secundo egressi sunt hoc modo, quod Eleud filius Vgeg ex filia Eunodbilia in Scytia genuit filium, qui nominatur Almus ab eventu, quia mater eius in sompno innotuerat avis quasi in forma austuris veniens, dum esset gravida, et quod de utero eius egrederentur torrens ac in terra non sua multiplicaretur. Ideoque factum fuit, quod de lumbis eius gloriosi reges propagarentur. Quia vero sompnium in lingua nostra dicitur alm, et illius ortus per sompnium fuit prenosticatus, ideo ipse vocatus est Almus qui fuit Eleud, qui fuit Vgeg, qui fuit Ed, qui fuit Chaba, qui fuit Ethele […]”
Magyarul: „Az Úr megtestesülésének 677. esztendejében, Attilának, a magyarok királyának a halálát követő 104. évben, III. Konstantin császár és Zakariás pápa idején, amint az meg van írva a rómaiak krónikájában, a magyarok másodszor is kijöttek Szkítiából az alábbi módon. Eleud, Ugek fia Szkítiában Eunodbilia leánytól egy fiút nemzett, kit Álmosnak neveztek el arról az eseményről, hogy anyjának álomban úgy tűnt, egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette, és hogy méhéből egy sebes patak indult meg, de nem a saját földjén sokasodott meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Mivel pedig a sompniumot nyelvünkön alm-nak mondják, és hogy maga a születés álom által volt előre bejelentve, ezért hívták őt magát Álmosnak, ki volt Eleud, ki volt Ugek, ki volt Ed, ki volt Csaba, ki volt Etele […] fia.”Képes Krónika [fordította: Geréb László, Dümmerth Dezső]Ghesaurus - Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjáraSzabados György: Új szempont a turulmonda értelmezéséhez
Trónöröklési rend
Az Árpád-ház történetén végighúzódnak a trónöröklés rendjének tisztázatlanságából fakadó konfliktusok. A hagyományos (nomád) öröklési rend a szeniorátus volt, majd keleti keresztény hatásraBenedikty Béla: A nemzeti önámítás gyökereit keressük a levirátus (sógorházasság) került előtérbe. A gyakorlatban a honfoglalás idején, illetve után a fejedelmi méltóság a család különböző ágai (Árpád fiainak leszármazottai) között öröklődött. Az ősi hagyományt valószínűleg Taksony fejedelem törte meg; halála után ugyanis nem Tarkacsu legidősebb fiúutóda lett a nagyfejedelem, hanem Taksony fia, Géza. Emiatt valószínűleg polgárháború tört ki; erre utalhat az a híradás, hogy Géza kezét „embervér szennyezte be”. Géza egyértelműen meg kívánta változtatni az öröklés rendjét az európai országokban általános primogenitúra (az elsőszülött fiú örököl) elvének átvételével. Ehhez soha nem kapta meg a nemesség egyértelmű támogatását, amiért a gyakorlatban mindhárom elv érvényesült. Az ebből fakadó ellentétek, nem ritkán testvérháborúk végigkísérték az Árpád-ház uralkodásának háromszáz évét.
Uralkodók
Fejedelmek bélyegkép|jobbra|Árpád nagyfejedelem szobra az Ópusztaszeri Emlékparkban Árpád fejedelem Árpád (845 k. – 907. július eleje) a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát-medencébe települtek – a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt.Bíborbanszületett Konstantin szerint megasz arkhón Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik halála után négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.
Géza fejedelem
A megvalósítás részleteiben erősen eltérőek voltak a vélemények. Géza, az Árpád-család egyik leszármazottja 972-ben került a fejedelmi trónra. Felesége a második legtekintélyesebb kárpát-medencei fejedelem, az erdélyi Gyula lánya, Sarolt lett. Sarolt apja és udvara már keresztény volt, a Bizánci Birodalom mellett élve a keleti egyház keblébe tért.
Bizáncban a gyula után csak második számú törzsfő lehetett volna és a keleti egyháznak a világi hatalommal való összefonódása miatt a bizánci bábáskodás elfogadása azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a birodalom előbb-utóbb magába olvasztja a fiatal magyar fejedelemséget. Géza nyugat felé fordult, mivel földrajzilag is a frissen megalakult Német-római Birodalom lehetett a legnagyobb fenyegetés számára: követeket küldött a német-római császárhoz, feloldandó az elődei harcos politikája okozta ellenséges hangulatot, illetve a német támadás veszélyét és tőle kért hittérítőket.
Géza hozatta be az első nyugati keresztény papokat és építtetett először templomokat. Az új vallás felvételét pusztán történelmi szükségszerűségnek tekintette, azonban fiát, Vajkot részben papok nevelték és részére apja egy bajor hercegnő, Gizella személyében hozott feleséget.
Királyok bélyegkép|jobbra|Szent István király hadiruhában (Képes krónika) I. (Szent) István Vajknak, aki megkeresztelésekor az István nevet kapta, a fejedelmi trónra való igénye az egyenes ági trónöröklés meghonosítását jelentette, ami a régi hagyományokkal való szakítás egyik jele volt. Még koronázása előtt leverte egyik rokona, Koppány lázadását, aki saját magának követelte a trónt és sokak támogatását élvezte, akik a régi, pogány szokásokat vagy a bizánci kereszténységet részesítették volna előnyben. (Az ősi szokásokat nem volt könnyű visszaszorítani, a 11. század során több pogánylázadás jelezte ezek erejét. A legnagyobbak 1046-ban és 1061-ben voltak.)
A fejedelmet (valószínűleg) 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén koronázták királlyá. Azzal, hogy a koronát a pápától fogadta el, elismerte hűbérurának a pápát, és ez az alávetettség nemcsak az Árpád-ház, de az Anjouk alatt is végig megmaradt. A pápa főhatalma nemcsak névleges volt; a magyar király udvarába rendelt legátusai révén többször is aktívan, esetenként (például Kun László ellenében) sorsfordító jelleggel beavatkozott a magyar politikába.
II. Szilveszter vikáriusává (helynökévé) tette Istvánt, aki így jogot nyert arra, hogy Magyarországon püspökségeket, érsekségeket alapítson. Tíz egyházmegyét hozott létre: Esztergom, Kalocsa, Bihar, Csanád, Eger, Vác, Veszprém, Pécs, Győr és Gyulafehérvár székhellyel, ezek közül az esztergomi és a kalocsai főegyházmegye rangot kapott. Elrendelte, hogy minden tíz falu templomot építsen.
Kisajátította a lázadók birtokait, megszervezte a vármegyerendszert és a várispánságokat, stabil pénzt veretett, meghonosította az oklevélkiadást, német mintára törvénykönyvet íratott, melynek rendelkezéseit szigorúan betartatta, és mindent megtett azért, hogy az ország szokásai egyre jobban hasonlítsanak a nyugati keresztény királyságokéra.
A megerősödött birodalmat fiára, Imrére kívánta hagyni, ő azonban 1031-ben, még apja életében elhunyt. Ezért unokaöccsét, Orseolo Pétert jelölte ki utódának. Ebbe bele nem nyugvó rokonát, Vazult megvakíttatta és fiaival (Leventével, Andrással és Bélával) száműzte az országból.
Vazul megvakításának története merőben másképp jelenik meg a Képes Krónikában, a SZENT IMRE HERCEG HALÁLÁRÓL ÉS VAZUL SZEMÉNEK KITOLÁSÁRÓL szóló bekezdésben:
Péter és Aba Sámuel