Gábori Miklós (Kapuvár, 1925. december 3. – Budapest, 1996. augusztus 9.) magyar régész, antropológus.

Életpályája

Tanulmányait Budapesten végezte, majd néhány évig különböző múzeumokban dolgozott. Ezután a váci Trefort Ágoston Múzeum munkatársa, majd igazgatója lett. Ebben az időszakban a Dunakanyar késő paleolitikus és epipaleolitikus lösztelepeinek ásatásával foglalkozott. 1955-ben a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Osztályára került. A magyarországi késői paleolitikumról írta a doktori értekezését. Mongóliába és később Kínába is eljutott. Magyarországon több helyen végzett jelentős ásatásokat.

Kutatási területe Az ősrégészet, azon belül is a paleolitikum neves képviselője. Elismert szakértője volt Kelet-Európa, a Kaukázuson túli területek és Közép-Ázsia őskorának.

Kutatásainak színhelyei

Részt vett a vértesszőlősi ásatásokon. Barlangi kutatásai: nevéhez fűződik az érdi Fundoklia-völgyben található, híres, 50 000 éves vadászbarlang felfedezése. Ásatást végzett az Odvas-kői-barlangban, a Remete-barlangban és a Sólyom-kúti-sziklaüregben is. Mongóliában a magyar régészek közül elsőként végzett kutatásokat. Ságvár. Hont

Művei

Napfényes Mongólia - Táncsics, Budapest, 1964 A késői paleolitikum Magyarországon, 1964 Ősemberek, ásatások - Móra, Budapest, 1964 Régészeti kalandozások - Gondolat, Budapest, 1969 Az ősember útjain - Táncsics, Budapest, 1974 Ala Tau Ararát - Gondolat, Budapest, 1978

Elismerése Kadić Ottokár-érem (1977)

Jegyzetek

Források

Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, (2000)

Külső hivatkozások Jeles napok D. Matuz Edit: Gábori Miklós és Gáboriné Csánk Veronika hagyatéka a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Adattárában

Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar antropológusok Kategória:Magyar barlangkutatók Kategória:Kapuváriak Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek