A 2008. évi nyári olimpiai játékokon az úszás férfi 100 méteres pillangóúszás versenyszámát augusztus 14. és 16. között tartották Pekingi Nemzeti Vízi Központban.
A kvalifikációs idő (A-szint) 52,86 és (B-szint) 54,71 volt.
Az amerikai Michael Phelps nyerte ezt a versenyszámot 50,58 másodperces eredménnyel, 0,01 másodperccel megelőzve a szerb Milorad Čavićot. A verseny után a szerb csapat fellebbezett az eredmény ellen. A Nemzetközi Úszószövetség által rendelkezésükre bocsátott tízezred másodperces kockánkénti videófelvétel megtekintése után azonban Phelps győzelméhez kétség sem férhetett.Az index.hu cikke az esetről.
Michael Phelpsnek ez volt ezen az olimpián a hetedik bajnoki címe, és egyben az első olyan, amelyet nem világcsúccsal nyert meg. Ezzel beállította Mark Spitz rekordját, aki az 1972-es müncheni olimpián tudott hét számban is bajnok lenni.
Ez a futam az első az olimpiák történetében, amikor egy Pápua Új-Guinea-i versenyző, Ryan Pini bejutott egy úszódöntőbe.
Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
Világrekord50,40Montréal, Kanada2005. július 30.Olimpiai rekord51,25Athén, Görögország2004. augusztus 20.
A versenyen új rekord született: Olimpiai rekord 9. előfutam 50,76Peking, Kína augusztus 14. döntő 50,58Peking, Kínaaugusztus 16.
Eredmények Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: Q: továbbjutás időeredmény alapján DNS: nem indult a futamon/versenyen OR: olimpiai rekord AR: kontinensrekord NR: országos rekord
Előfutamok Az összesített eredmények alapján a legjobb időeredménnyel rendelkező 16 úszó jutott az elődöntőbe.
NévNemzet1.95Milorad Čavić50,76Q, OR2.94Michael Phelps50,87Q3.97Andrij Szergyinov51,10Q4.75Jason Dunford51,14Q, AR5.92Peter Mankoč51,24Q6.73Andrew Lauterstein51,37Q, AR7.77Fudzsii Takuró51,50Q, AR8.85Albert Subirats Altes51,71Q, NR9.81Corney Swanepoel51,78Q10.62Szerhij Breusz51,82Q11.74Frederick Bousquet51,83Q12.68Si Feng51,87Q13.83Ian Crocker51,95Q14.72Ryan Pini52,00Q15.53Lyndon Ferns52,04Q16.96Kaio de Almeida52,05Q17.87Adam Pine52,0718.66Lars Frolander52,1519.55Mario Todorovic52,2620.43Jakob Schioett Andkjaer52,2420.91Robin van Aggele52,2620.55Mario Todorovic52,2623.83Jevgenyij Korotiskin52,3024.44Szotíriosz Pásztrasz52,4125.93Kisida Maszajuki52,4526.64Michael Rock52,4827.46Ioan Gherghel52,5028.65Todd Cooper52,5229.82Rafael Muñoz52,5330.88Christophe Lebon52,5631.63Moss Burmester52,6732.51Simao Morgado52,8033.32Rimvydas Salcius52,9033.78Joe Bartoch52,9035.34Alon Mandel52,99 NR36.52Francois Heersbrandt53,3337.58Douglas Lennox-Silva53,3438.56Adam Sioui53,3839.54Ivan Lenđer53,4140.98Benjamin Starke53,5041.41Michal Rubáček53,5342.57Javhen Lazuka53,5443.76Thomas Rupprath53,5644.42Juan Jose Veloz53,5844.67Octavio Andres Alesi Gonzalez53,5846.61Alexei Puninski53,6547.48Ryan Gambin53,7048.33Jeremy Knowles53,7249.31Madarassy Ádám53,9350.25Shaune Fraser54,0851.38Hjortur Mar Reynisson54,1752.37Camilo Becerra54,2753.24Daniel Bego54,3854.22Gordon Touw Ngie Tjouw54,5455.26Rusztam Hugyijev54,6256.47Ankur Poseria54,7457.35Onur Uras54,7958.13Andrejs Duda55,2059.36Georgi Palazov55,2560.21Báder el-Muhanna55,5960.23Ahmed Nada55,5962.14Joao Luis Cardoso Matias57,0663.27Nedim Nišić57,1664.15Marco Camargo57,48 45Mattia NalessoDNS
Elődöntő Az összesített eredmények alapján a legjobb időeredménnyel rendelkező 8 úszó jutott a döntőbe.
NévNemzet1.24Milorad Čavić 50,92 Q2.14Michael Phelps 50,97Q3.13Andrew Lauterstein 51,27Q, AR3.21Ian Crocker 51,27Q5.15Jason Dunford51,33Q6.25Andrij Szergyinov51,41Q 7.26Fudzsii Takuró51,59Q8.11Ryan Pini51,62Q9.17Si Feng51,6810.23Peter Mankoc51,80 11.16Albert Subirats Altes51,8212.22Corney Swanepoel52,0113.12Szerhij Breusz52,0514.28Lyndon Ferns52,1815.18Kaio de Almeida52,3216.27Frederick Bousquet52,94
Döntő Hely.NévNemzet5Michael Phelps50,58OR4Milorad Čavić50,59AR3Andrew Lauterstein51,12AR4.6Ian Crocker51,135.2Jason Dunford51,476.1Fudzsii Takuró51,50=AR7.7Andrij Szergyinov51,598.8Ryan Pini51,86
Jegyzetek
Források
FP100