Varga Károly (Budapest, 1955. szeptember 28. –) olimpiai bajnok magyar sportlövő (sportpuska), rendőr alezredes.
Sportpályafutása 1972-ben kezdte sportlövő pályafutását a Magyar Honvédelmi Szövetségben, annak különböző klubjaiban szerepelt (Kismotor- és Gépgyár Lövőklub, CSMHTG Lövőklub, Központi Lövész Klubja, Diósgyőri Lövészklub). Legnagyobb sikerét a Központi Lövészklub versenyzőjeként érte el, amikor Hammerl László akkori szövetségi kapitány behívta a válogatottba, holott nemzetközi eredménye addig nem volt, de az 1980-as moszkvai nyári olimpián kisöbű sportpuskában (60 lövéses fekvő) meglepetésre olimpiai aranyérmet szerzett világcsúccsal, mely az első magyar arany volt Moszkvában. 1983-ban az Újpesti Dózsa versenyzője lett. 1986-ig volt a válogatott keret tagja. Pályafutása során 1986-ban világbajnokságon, 1981-ben, 1983-ban és 1985-ben Európa-bajnokságon is szerepelt, de nem került a dobogóra.
Pályafutása során háromszor nyert országos bajnokságot.
Rendőri pályafutása Még sportolóként elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát, majd diplomát szerzett a Rendőrtiszti Főiskolán. Először a csopaki rendőr tiszthelyettesi iskola oktatója volt, majd Budapesten az Országos Rendőr-főkapitányságnál lőtérvezető és a kiképzés oktatásvezetője lett alezredesi rendfokozatban.
Díjai, elismerései Az év magyar sportlövője (1980)
Források
MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005, 1812. old. Varga a MOB honlapján
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar sportlövők Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1980) Kategória:Olimpiai bajnokok (sportlövészet) Kategória:Élő személyek