Laterán, vagy Laterano Róma több épületének összefoglaló neve. A névadó tulajdonos a Római Birodalomban élt Lateranus család. A Lateránok elvesztették tulajdonukat, mert Konstantin császár elvette tőlük és 311-ben a katolikus egyháznak adta. A lateráni székesegyház a kereszténység legkorábbi bazilikája. Az épületegyüttes bár Olaszország része, a Szentszék tulajdonába került az 1929-es lateráni egyezmény eredményeképpen.
A lateráni épületegyüttes adott otthont, székhelyet és főtemplomot a pápáknak, mielőtt Avignonba, majd pedig a Vatikán területére tették át székhelyüket. Az itt található épületek és a bennük felhalmozódott felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű műkincs révén méltán váltak a mai Rómát felkereső hívők, művészek és művészetkedvelő turisták zarándokhelyévé.
A pápák Rómája bélyegkép|jobbra|Piazza di Porta San Giovanni 1590-ben V. Szixtusz pápa (1585-1590) a következőket írta: ,,Rómának, a boldogságos Péter, az apostolok fejedelme megingathatatlan székhelyének és tiszteletet parancsoló trónusának, a keresztény hit otthonának, minden hívő ember közös hazájának, valamennyi, a világ minden tája felől feléje tartó nemzet biztos kikötőjének, nemcsak Isten óvó kezére, s a szent és spirituális erőre van szüksége, hanem arra a szépre is, amelyet a materiális díszítmények és gazdagság nyújthat. Ennélfogva pápaságunk kezdete óta egyetlen pillanatra sem veszítettük szem elől e város polgárainak és egyéb lakóinak közös és magán természetű szükségleteit, s azon voltunk, hogy növeljük lakónegyedeikben a templomok és a magánépületek számát, megújítva a régieket, és felépítve az újakat, mindezt a mindenható Isten dicsőségére és a Szentszék hírnevének gyarapítására. Akaratunk az volt, hogy minden erőnkkel a maga nagyságában és szépségében őrizzük meg ennek a városnak az egészét."
A XVIII. század pápai politikája sem távolodott el V. Szixtus akaratától. Róma a század folyamán gazdagodott: nagy városfejlesztéseket hajtottak végre, és látványos kultikus építményeket fejeztek be. A Lateráni Szent János-bazilika új homlokzatot kapott, míg a Sant Ignazio-templom elé új teret terveztek. A San Giovanni dei Fiorentini, a Santa Maria dell' Orazione e della Morte-templom, valamint a Santa Maria Maggiore bazilika pedig új homlokzattal gazdagodott.
Maga a Lateráni épületcsoport – amely a középkorban még nagyobb terjedelmű volt – a tér déli részén a Battisteróval kezdődik, majd a főtemplom oldalhajójának árkádsoros bejárata után a pápai palota következik; a bazilika főhomlokzata a palota mögötti túlsó térre néz.
thumb|250px|Piranesi: P. di S. Giovanni in Laterano (1764) thumb|jobbra|250px|XIII. Leó síremléke thumb|250px|A székesegyház főhajója thumb|250px|S. Giovanni in Laterano 250px|A szentélykórus bélyegkép|250px|Apszis és kórus thumb|180px|Kereszthajó
A Piazza di S. Giovanni in Laterano A Lateráni-bazilika, s a hozzá épült palota, a pápaság egykori székhelye előtt, a négyszögletes Piazza di S.Giovanni in Lateranon a IV. Thotmesz fáraónak (i. e. XV. század) csaknem négyezer éves egyiptomi obeliszkje áll, melyet Augustus egy 300 evezős gályán szállíttatott annak idején Rómába, majd a Circus Maximusban állíttatott fel. V. Szixtusz idején találták meg a föld mélyében – három darabra törve – a pápa 1588-ban állíttatta fel a mai helyén.
Battistero S. Giovanni in Laterano
A Battisterót (vagy S. Giovanni in Fonte, illetve: Szt. János-keresztelőkápolna) Valószínűleg egy régi római nymphaeumból alakították át. Mindenesetre még római császárkori alapokon épült és az 5-6. században nyerte el mai nyolcszögletű formáját. Egy másik álláspont szerint 440 körül emelték. Nyolcszögletű belső tere a legérdekesebb ókori emlékek közé tartozik. Belsejét nyolc antik piros porfíroszlop díszíti, melyeken további nyolc kisebb fehér márványoszlop tartja a késő barokk stílusú kupolát. A Keresztelő Jánosról elnevezett bronzkapuja még 5. századi, a János evangélistáról elnevezetté 12. századi. Figyelemre méltóak a 7. századi mennyezetmozaikok is.
A belső térben, középen nagy, kerek medence volt. Abban az időben még felnőtt korban, alámerítéssel kereszteltek, vagyis meztelenül merítették vízbe a neofitákat (keresztségre várókat, más szóval az új hitre térőket). Ezért az oldalsó kápolnahelyiségekben különítették el a férfiakat a nőktől. Ezek, az épülethez csatlakozó kis kápolnák is igen szépek.
A Lateráni Palota A Lateráni Palota (latinul: Palatium Lateranense; olaszul: Palazzo del Laterano), hivatalosan a Lateráni Apostoli Palota (latinul: Palatium Apostolicum Lateranense), a Római Birodalom ősi palotája, később pedig a fő pápai rezidencia Róma déli részén.
A Lateráni Szent János téren, a Caelian-dombon található palota a Lateráni Szent János Főbazilikával, Róma székesegyházával szomszédos. A gazdag lateráni (Laterani) család birtokolta a palotabirtokot a Római Birodalom idején, és a birtok végül Konstantin császár kezébe került. A negyedik századtól a palota a pápák fő rezidenciája volt, és ez így is volt körülbelül ezer évig, mígnem az apostoli rezidencia végül a közeli Vatikánba költözött. A palotát jelenleg a Vatikáni Történeti Múzeum használja, amely a pápai államok történetét mutatja be. A palotában találhatók a római vikáriátus irodái is, valamint a bíboros vikárius, a pápa küldötte az egyházmegye napi igazgatásáért. 1970-ig a palota a Lateráni Múzeum fontos gyűjteményeinek is otthont adott, jelenleg a Vatikáni Múzeumok más részei között.
Az 1929-es lateráni szerződést követően a palota és a szomszédos bazilika a Szentszék területén kívüli tulajdona.
Az elő-története
A Laterano-bazilika San Giovanni székhelyét a korai Római Birodalom idején a Plautii Laterani család lakta. A laterániak több császárnál szolgáltak adminisztrátorként; állítólag ősük, Lucius Sextius Lateranus volt az első plebejus, aki elérte a konzuli rangot i.e. 366-ban. Az egyik lateráni, Plautius Lateranus konzul-jelölt arról vált híressé, hogy Néró a császár elleni összeesküvéssel vádolta meg. A vádemelés vagyonának elkobzását és újrafelosztását eredményezte.
Nagy Konstantin korában
A Domus Laterani akkor került a császár birtokába, amikor I. Konstantin feleségül vette második feleségét, Faustát, Maxentius nővérét. 312 körül Konstantin lerombolta a palotával szomszédos császári őrség lóvardáját, amelyet ekkor már Domus Faustaeként vagy „Fausta házaként” ismertek mivel az equites singulares Augusti(lovassági parancsnok) támogatta Maxentiust Constantine ellen. Megbízta a Laterano-i Basilica di San Giovanni építését a helyszínen.
A Domus Lateranit végül I. Konstantin átadta Róma püspökének. Úgy tartják, hogy ez Miltiades pápa pápasága idején történt, még időben, hogy otthont adjon a 313-as püspöki szinódusnak, amelyet azért hívtak össze, hogy kihívják a donatistákat.
Ahogy Bizánc egyre kevésbé tudott segíteni a lombard betörések megelőzésében, a pápaság függetlenebbé vált a Birodalomtól. A nyolcadik század eleje előtt a római püspökök rezidenciáját nem palotának, hanem "lateráni patriarchátusnak" (patriarchium) nevezték. A lateráni patriarchátus igazi palotává való felújításának ösztönzése egy olyan birodalmi rezidencia létrehozása volt, amelyből a pápa nemcsak szellemi, hanem világi hatalmat is gyakorolhat.
A római Lateránban található pápai palotát a nyolcadik század végén I. Hadrianus pápa (772–95) és III. Leó pápa (795–816) bővítette ki. I. Hadrianus pápa átalakította a bejárati lépcső melletti karzatot (Zaccaria karzata), és egy másik tornyot emelt mellé, amely lakótérként funkcionált. Ezt a karzatot alamizsnaosztásra használták, és itt állt a Capitoliumi Farkas szobra és a Lex de imperio Vespasiani asztalok is.
III. Leó pápa 800 körül épített két tricliniát (az elsőt egyszerűen Triclinium vagy triclinium maius néven, míg a másodikat Aula Concilii néven ismerik), hogy a pápai szertartás szíveként szolgáljanak. Építészetileg a bizánci császári épületekre emlékeztettek Konstantinápolyban. Mindkét triklinia mozaikokkal és szökőkutakkal volt díszítve, és pápai szertartások, bankettek és találkozók helyszíne volt. A díszítések kifejezetten politikai témájúak voltak, és a pápai hatalom és tekintély szimbólumaként szolgáltak.
III. Leó és utódja, I. húsvét (817–24) a Sancta Sanctorum-ot (a „Szentek Szentje”, a pápai magánkápolna) új, drágaköves ereklyetartókkal és a Frigyláda mintájára kialakított ereklyetartó ládával díszítették fel, amely Róma legszélesebb emlékeit tárolta. értékes ereklyék. A 820-as évek környékén a Liber Pontificalis palotának, palatiumnak kezdi nevezni a komplexumot.
A X. században III. Szergiusz egy katasztrofális tűzvész után helyreállította a palotát, később pedig III. Innocentus jelentősen feldíszítette. Ez volt a legnagyszerűbb időszaka, amikor Dante úgy beszél róla, mint minden emberi teljesítményről. Ebben az időben a piazza közepét az Annibaldi család palotája és tornya foglalta el.
Az avignoni pápaság idején
A palota helyzete megrendült, amikor a francia párti pápák Avignonba távoztak Rómából.
Két pusztító tűzvész 1307-ben és 1361-ben helyrehozhatatlan károkat okozott, és bár Avignonból hatalmas összegeket küldtek az újjáépítésre, a palota soha többé nem nyerte el korábbi pompáját. A palotának ezen a ponton gótikus építészeti elemei voltak. Amikor a pápák visszatértek Rómába, először a Santa Maria in Trastevere-bazilikában, majd a Santa Maria Maggiore-bazilikában laktak, végül pedig a Vatikánba tették át a lakhelyüket. A szintén Konstantin által épített Szent Péter-bazilika addig elsősorban zarándok templomként működött. V. Szixtus, aki többet foglalkozott az észszerűsített várostervezéssel, mint a régiségek megőrzésével, 1586-ban elpusztította a lateráni ősi palotából még megmaradt darabokat, csak a Sancta Sanctorumot őrizve, és a helyére emelte a jelenlegi, jóval kisebb építményt, amelyet kedvence, Domenico Fontana építész tervezett.
A térbe mélyen benyúló Lateráni Palota mai formájában a 16. század végén épült. Mestere, Domenico Fontana azt a megbízást kapta, hogy Sangallónak a Farnese-palotához készített eredeti tervét vegye mintául. A pápák nem költöztek be, mert akkoriban a vidék már erősen szenvedett a trópusi maláriától. 1840 és 1962 között múzeum működött a palotában. Anyagát 1970 óta a Vatikáni Képtár melletti új múzeumépületben mutatják be.
A S. Giovanni in Laterano bazilika
A reneszánszig a kereszténység főtemploma volt, ma is a római püspök székesegyháza, a hét főszékesegyház-, illetve a négy patriarchális bazilika egyikének számít. Többször leégett, többször átépítették.
Építészeti kialakítása A hatalmas, öthajós ókeresztény bazilikának jóformán csak az alaprajza maradt meg. X. Ince pápa megbízásából a különc barokk mester, Borromini 1650-ben teljesen kora képére alakította át. A 16 m széles, 87 m hosszú főhajó antik oszlopsorai köré pilléreket épített, s az azokban kialakított fülkékben elhelyezett nagy barokk szobrok áldrámai mozgalmassága űzi el az ókeresztény egyház hangulatát.
A főhajót záró nagy apszis és középkori mozaikképei szerencsére átélték a sok tűzvészt és átalakításokat. Az apszis és a négyezeti tér közé eső – mai megjelenésében – gyönyörűen díszített kórus átalakítása és díszítése megtervezésével korábban Piranesi-t bízták meg, ez azonban nem valósult meg.
Az épület díszítményei