Szulák Andrea (Budapest, 1964. február 8. –) Máté Péter-díjas magyar énekesnő, színésznő, műsorvezető, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Élete Szülei Szulák István és Major Rózsa. Sokáig külföldön vendég tánczenész volt (Hollandia, Németország, Anglia), majd a Neoton Família kettészakadása utáni új Neoton együttes énekesnője. Gyakran lép fel musicalekben és zenés darabokban. 1991-ben Moszkvában megnyerte az OIRT-fesztivál nagydíját. 1992-ben megnyerte az I. Egri Táncdalfesztivált. 1993-ban elsőként képviselte volna Magyarországot az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválon Árva reggel című dalával, de nem jutott tovább a kelet-európai országok számára rendezett elődöntőn.www.youtube.com 1994-ben az év énekesnőjévé választották.

Korábban, évtizedekkel ezelőtt egy televíziós műsor kapcsán Frei Tamással Las Vegasban tartózkodtak, amikor a Little White Chapel kápolnában összeházasodtak, erről dokumentum is készült, bár ezt követően nem lett közöttük házastársi viszony.

A 2000-es évek közepétől a párja Gyarmati Gábor volt, akivel 2015-ben különmentek. Közös gyermekük Rozina, aki 2007. április 26-án született.

Jelenleg a Magyar Televízió műsorvezetője. 2009 óta Solymáron él.Somos Móni: Telt ház és sodró lendület. Solymári Magazin II. évf. 10. szám, 2012. október, p10

2012 őszétől a Szerencsekerék című vetélkedőt vezette a Story4TV-n.

Színházi szerepei Darab Szerep Színház Bemutató Forrás Menopauza A vega Játékszín 2018. október 12. A férfiak a fejükre estek Diana, csinos negyvenes Turay Ida Színház 2017. március 18. A chicagói hercegnő Edith Rockefeller Budapesti Operettszínház 2016. április 22. A kaktusz virága Stéphanie, Julien asszisztensnője Játékszín 2003. október 3. A régi nyár Mimóza, öltöztetőnő Jászai Mari Színház 2012. március 24. Acélmagnóliák Clairee Játékszín 2011. február 25. Black Comedy (Játék a sötétben) Clea, Brindsley volt szeretője Győri Nemzeti Színház 2004. március 20. Boldogság, gyere haza Nő Komédium 2007. november 22. Cigányszerelem Berta, nevelőnő Budapesti Operettszínház 2011. október 20. Csin-Csin Pamela Játékszín 2006. március 3. Ének az esőben Dora Baily (Miss Dinsmore) Budapesti Operettszínház 2016. augusztus 12. Fame – A hírnév ára Miss Sherman Budapesti Operettszínház Funny Girl Funny Brice Budapesti Operettszínház 2001. szeptember 28. Ghost Oda Mae Brown Budapesti Operettszínház 2013. május 31. Hegedűs a háztetőn Golde Győri Nemzeti Színház 2003. december 20. Hello, Dolly! Mrs. Dolly Levi Győri Nemzeti Színház 1999. április 2. Hotel Menthol Csacsacsa Budapesti Operettszínház 1998. február 28. Hotel Menthol Csacsacsa Győri Nemzeti Színház 2000. január 8. Hyppolit, a lakáj Schneiderné Győri Nemzeti Színház 2005. október 8. Hyppolit, a lakáj Aranka, Schneider felesége Veszprémi Petőfi Színház 2008. szeptember 26. Kánkán Simonne Pistache, az Éden mulató tulajdonosnője Budapesti Operettszínház 2002. november 29. Kaviár és lencse Valéria, Leonida Papagatto házastársa József Attila Színház 2015. február 21. Kölcsönlakás Miss Cook Játékszín 2016. december 10. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=36315&kr=A_10_%3D%22K%C3%B6lcs%C3%B6nlak%C3%A1s%22 Mi jöhet még? (Anything Goes) Reno Sweeney, hittérítőből lett szexi dizőz Ferencvárosi Nyári Játékok 2008. június 20. Mi jöhet még? (Anything Goes) Reno Sweeney, hittérítőből lett szexi dizőz Pesti Magyar Színház 2008. október 31. Naftalin Kabóczáné Játékszín 2006. szeptember 29. Nyomorultak Madame Thenardier Győri Nemzeti Színház 2001. december 1. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=10209&kr=A_10_%3D%22Nyomorultak%22 Otelló Gyulaházán Szusits Márta, a primadonna Győri Nemzeti Színház 2005. március 19. Övön alul Az örök nő Vidám Színpad 1993. május 1. Pipifarm (The Best Little Whorehouse in Texas) Mona Stangley, a Pipifarm tulajdonosa Győri Nemzeti Színház 2002. április 20. Rebecca – A Manderley-ház asszonya Mrs. Van Hopper Budapesti Operettszínház 2010. március 19. Szép nyári nap Panni néni, osztályfőnök, Juli anyja Budapesti Operettszínház 2009. július 15. Tanulmány a nőkről Gegucz Jolán Madách Színház 2014. április 19. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=33609 Vértestvérek Mrs. Johnstone Turay Ida Színház 2016. október 8. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=36042&kr=A_10_%3D%22V%C3%A9rtestv%C3%A9rek%22 Webber Győri Nemzeti Színház 2004. szeptember 25. Zúgjatok harangok! – 1848 Margitszigeti Szabadtéri Színpad 1998. július 24.

Filmjei bélyegkép|200px|jobbra|A Családi Lap címoldalán (Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele) Játékfilmek Ballagás (1980) Vali Elektra mindörökké (1995) Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002) Na végre, itt a nyár! (2002) Beléd estem (2026)

Tévéfilmek Linda (1984) Űrgammák (1995-1997) Titkos szeretők (2000) Na végre, itt a nyár! (2002) Presszó (2008) A mi kis falunk (2020) Drága örökösök (2020) Mintaapák (2020) Doktor Balaton (2022)

Lemezei Neoton – A trónörökös (1990) Titkos szeretők (Benkő Péterrel) (1998)

Szólólemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez1993Nem harap a néni 141994Darabok a szívemből 181996IQ – Te vagy, aki nekem jár! -2000Szerelemez 342001Best of Szulák Andrea2006Cinema 152007Boldogság, gyere haza 1aranylemez2009Musical is meg nem is 302010Boldog karácsonyt! -2012Szeretni bolondulásig 32015Például Te -2017... Így

Műsorai Story TV Csináljuk a fesztivált (2010) Szerencsekerék (2012)

Magyar Televízió Szulák és más (2008) 6 órai tea (2009)

TV2 Ki vagyok én? (1998) Activity (2001-2007) Szulák Andrea Show (2002–2007) Sztárok őszintén Szulák és más Az ének iskolája (2013–2015) A nagy duett (2016–2017)

Life TV Nyugi! Köztünk marad... (2019-2020)

RTL Klub Álarcos énekes (2021) (Zombi)

Könyvek

Kirády Attila: Szigorúan bizalmas. Szulák Andrea titkos levelezése; Alexandra, Pécs, 2003 Jutalomfalatok; Athenaeum, Bp., 2017

Díjai Moszkva – OIRT-fesztivál nagydíja (1991) Eger – Táncdalfesztivál első díja (1992) EMeRTon-díj – Az év énekesnője (1992, 1994) Budapesti Operettszínház – Az év musical színésznője (2013) Máté Péter-díj - állami kitüntetés (2022) A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2026)

Jegyzetek

Források Társulat.hu

Szulák Andrea MTI ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Ambrus Gábor et al. Bp., MTI, 2008.

További információk

Más is volt kamasz Műsorvezető adatbázis Műsorvezetők

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar színésznők Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Solymáriak Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Máté Péter-díjasok