Jean-Luc Joseph Marie Dehaene (; Montpellier, 1940. augusztus 7. – Quimper, 2014. május 15.) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 1992 és 1999 között.

1940. augusztus 7-én a franciaországi Montpellier városában született, szülei a Belgiumot megszálló német csapatok elől menekültek. A politikai pályára az Algemeen Christelijk Werknemersverbond (ACW) szakszervezet, a Christelijke Volkspartijhoz (CVP) közelálló szervezet révén lépett.

1981-ben lett a kormány tagja, szociális és intézményi reformokért felelős miniszterként. Ezt a posztot 1988-ig töltötte be, amikor miniszterelnök-helyettes és a kormányzati kommunikációért és intézményi reformokért felelős miniszter lett.

Az első Dehaene-kormány (1992–1995) tevékenysége

Az 1992-es választások után mind Guy Verhofstadt, mind Melchior Wathelet kudarcot vallott a kormányalakítási tárgyalások során. Dehaene a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták bevonásával kormányt alakított, amely Belgium egyik legeredményesebb kormánya lett, hiszen ebben az időszakban sikerült kialakítani a belga szövetségi államot a jelenlegi formájában.

1993 márciusában Dehaene felajánlotta I. Balduin belga királynak lemondását, mivel nem sikerült konszenzust elérni a szövetségi pénzügyek és a régiók finanszírozása terén. A lemondást a király nem fogadta el és egy héten belül sikerült kialakítani egy minden párt számára elfogadható megoldást.

I. Balduin halála után (1993) Dehaene kormánya látta el a királyi teendőket, amíg 9 nappal később sor nem került Albert herceg, azaz a későbbi II. Albert belga király beiktatására.

1994-ben elrendelte a belga csapatok visszavonását Ruandából, amit azt jelentette, hogy az utolsó külföldi megfigyelők is távoztak az országból és a hutu milíciák immár háborítatlanul mészárolhatták le a tuszikat. A belga parlament vizsgálata során több alkalommal is kijelentette, hogy nem érez bűntudatot a döntés miatt.

Dehaene volt az egyik vezető jelölt az Európai Bizottság elnöki posztjára Jacques Delors lemondása után, de az EU korfui csúcstalálkozóján John Major angol miniszterelnök megvétózta a kinevezést. A sikertelen szavazást követő tárgyalások során, amely során a francia-német küldöttség igyekezett a vitát elsimítani, konszenzusos jelöltként a luxemburgi miniszterelnök Jacques Santer lett a bizottság új elnöke. Dehaene első kormánya 1995. június 23-án mondott le.

Az első Dehaene-kormány (1992–1995) tagjai A koalíciós tárgyalások eredményeként a kormánynak 15 minisztere és egy államtitkára volt, a következő elosztásban: CVP: 5, PS: 5, SP: 4 és PSC: 2

Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökJean-Luc DehaeneCVPMiniszterelnökhelyettes, a telekommunikációért és az intézményi reformokért felelős miniszterGuy CoëmePSMiniszterelnökhelyettes és külügyminiszterWilly ClaesSPMiniszterelnökhelyettes, igazságügyi és gazdasági miniszterMelchior WatheletPSCPénzügyminiszterPhilippe MaystadtPSCSzociális miniszterPhilippe MoureauxPSTudományos kutatásokért felelős miniszterJean-Maurice DehoussePSTársadalombiztosítási és nyugdíjügyi miniszterFreddy WillockxSPBelügyi és közigazgatásügyi miniszterLouis TobbackSPFoglalkoztatás és munkaügyi miniszterMiet SmetCVPHonvédelmi miniszterLeo DelcroixCVPKülkereskedelmi és európai integrációs miniszterRobert UrbainPSEgészségügyi, környezetvédelmi és szociális integrációs miniszterLaurette OnkelinxPSKöltségvetési miniszterMieke Offeciers-Van De WieleCVPMezőgazdasági és kisvállalkozási miniszterAndré BourgeoisCVPÁllamtitkárokNévPártKormányzati beruházásokat felügyelő államtitkárErik DeryckeSP

Változások 1993. május 4-én Philippe Moureaux lemondott, helyét Bernard Anselme (PS) vette át.

1993. szeptember 5-én Mieke Offeciers-Van De Wiele lemondott, helyét Herman Van Rompuy (CVP) vette át.

1994. január 23-án Guy Coëme lemondott, helyébe Elio Di Rupo (PS) lépett, Bernard Anselme lemondott, helyébe Magda De Galan (PS) lépett és Laurette Onkelinx lemondott, helyét Jacques Santkin (PS) vette át.

1994. július 18-án Freddy Willockx lemondott, helyét Marcel Colla (SP) vette át.

1994. október 10-én Willy Claes lemondott, helyét Frank Vandenbroucke (SP) vette át, valamint Louis Tobback helyébe Johan Vande Lanotte (SP) lépett.

1994. december 8-án Leo Delcroix lemondott, helyét Karel Pinxten (CVP) vette át.

1995. március 22-én Frank Vandenbroucke lemondott, helyét Eric Derycke (SP) vette át. A második Dehaene-kormány (1995–1999) Az 1995-ös választások után ismét Dehaene alakított kormányt a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták részvételével, és bár a kormánynak olyan válságokkal kellett szembenézni, mint a Marc Dutroux-botrány, sikerült a teljesen mandátumát kitölteni. Azonban hetekkel az 1999-es választások előtt kitört a dioxin-botrány, amely Belgium történelmében legsúlyosabb élelmiszer-mérgezési problémája volt és mindkét kormányzó párt jócskán vesztett népszerűségéből és támogatottságából.

A kormány miniszterei és államtitkárai A kormányban összesen 16 miniszter és 1 államtitkár kapott helyet, a következő megosztásban: CVP (6), PS (5), SP (4) és PSC (2).

Miniszteri tiszNévPártMiniszterelnökJean-Luc DehaeneCVP Miniszterelnök-helyettes, gazdasági és hírközlési miniszterElio Di RupoPS Miniszterelnökhelyettes és belügyminiszterJohan Vande LanotteSP Miniszterelnök-helyettes és honvédelmi miniszterMelchior WatheletPSC Miniszterelnök-helyettes és költségvetési miniszterHerman Van RompuyCVP Miniszterelnök-helyettes, pénzügyi és külkereskedelmi miniszterPhilippe MaystadtPSCTudományos kutatásügyi miniszterYvan YlieffPSKülügyminiszterEric DeryckeSPFoglalkoztatás- és munkaügyi miniszterMiet SmetCVPSzociális ügyek minisztereMagda De GalanPSSzállítmányozási miniszterMichel DaerdenPSKözigazgatási miniszterAndré FlahautPSIgazságügyminiszterStefaan De ClerckCVPFejlesztésügyi miniszterReginald MoreelsCVPVolksgezondheid en PensioenenMarcel CollaSPMezőgazdasági és kisvállalkozási miniszterKarel PinxtenCVPÁllamtitkárokNévPártTársadalombiztosítási, környezetvédelmi és szociális integrációs miniszterJan PeetersSP

Változások 1995. szeptember 3-án Melchior Wathelet lemondott, Philippe Maystadt lett a miniszterlenökhelyettes és Jean-Pol Poncelet (PSC) lett a védelmi miniszter. 1998. április 24-én Stefaan De Clerck igazságügyminiszter és Johan Vande Lanotte belügyminiszter távozni kényszerült, a Marc Dutroux-botrány kirobbanása után. Helyükre Tony Van Parys és Louis Tobback lépett. 1998. június 19-én Philippe Maystadt távozott, helyét Elio Di Rupo (külkereskedelmi miniszter), Jean-Pol Poncelet (energiaügyi miniszter) és Jean-Jacques Viseur (pénzügyminiszter) vette át. 1998. szeptember 26-án Semira Adamu halála után Louis Tobback lemondott, helyét Luc Van den Bossche (SP) vette át. 1999. június 1-jén a dioxin-botrány miatt Marcel Colla és Karel Pinxten lemondtak. A miniszteri tisztségeket Luc Van den Bossche, Herman Van Rompuy, Reginald Moreels és Jan Peeters vette át.

1999 után A választásokon Dehaene pártja vereséget szenvedett és 1958 óta először Guy Verhofstadt a kereszténydemokraták nélkül alapított pártot. Dehaene a belga szenátus tagja maradt 2001-ig, amikor a Brüsszelhez közeli Vilvoorde polgármestere lett. Nagy meglepetésre Verhofstadt őt jelölte az európai alkotmányozó gyűlés alelnöki tisztségére.

Pártja támogatására, amely időközben CD&V-re változtatta nevét, indult a 2003-as választásokon is, de egyértelmű volt, hogy nem akar miniszterelnök lenni, mivel a párt listájának utolsó helyét foglalta el. 2003-ban a Vlerick-díjjal tüntették ki.

2004 júniusában megválasztották az Európai Parlament képviselőjének.

A 2007-es belga választások után Dehaene-t nevezték ki a koalíció megalakításáért folyó tárgyalások közvetítőjének.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Jean-Luc Dehaene személyes honlapja

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Európai parlamenti képviselők 2004–2009 Kategória:Európai parlamenti képviselők 2009–2014 Kategória:Belgium európai parlamenti képviselői Kategória:Az Európai Tanács elnökei