right|thumb|260px|Charles de Broqueville emlékműve Brüsszelben, az Avenue de Broqueville/laan-on Charles Marie Pierre Albert de Broqueville gróf (1860. december 4. – 1940. szeptember 5.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1911 és 1918 között első alkalommal, majd még egyszer 1932 és 1934 között.

Élete 1860-ban született Postel-ben. 1892-ben választották meg a belga képviselőházba, amelynek 1919-ig tagja volt. 1936-ig a belga szenátus tagja volt. 1910-től 1930-ig megszakítás nélkül a belga kormányok tagja volt különféle pozíciókban: Vasúti, postai és távközlési miniszter: 1910-1912 Hadügyminiszter: 1912-1917 Külügyminiszter: 1917 Újjáépítési miniszter: 1917-1918 Belügyminiszter: 1918-1919 Honvédelmi miniszter 1926-1930

1911. június 17-én alakította meg első kormányát. Amikor világossá vált, hogy Németország Belgium semlegességének megsértésével, az ország területén átvonulva akarja megtámadni Franciaországot, felügyelte a belga hadsereg mozgósítását.

Az 1914. augusztus 4-én meginduló német támadás előtt összeveszett I. Albert belga királlyal, aki a német határ mentén akarta összevonni a belga csapatokat, míg Broqueville - az ország semlegességét szem előtt tartva - az ország belsejében szétszórtan akarta a csapatokat állomásoztatni. Bár hadászatilag a királynak volt igaza, Broqueville felismerte, hogy Belgium csak akkor számíthat a szövetségesek segítségére, ha fenntartja semlegességének látszatát a német provokáció ellenében is. thumb|right|260px|A belga kormány a német támadás elől a franciaországi Le Havre városába menekült. A kormány tagjai balról jobbra: Prosper Poullet, A. Hubert, P. Segers, Joris Helleputte, Paul Berryer, Aloïs van de Vyvere, Émile Vandervelde, Paul Hymans, E. Brunet, Albert Goblet d’Alviella, Henry Carton de Wiart, Charles de Broqueville, Jules Renkin és Armand de Ceuninck altábornagy A belga hadsereg ellenállása ellenére a németeket csak feltartóztatni sikerült és a belga kormánynak menekülni kellett, Franciaországba, Le Havre városába tették át székhelyüket. A háború során mindvégig nézeteltérés volt Broqueville és Albert között a semleges státuszt illetően és a háború befejezésével le is kellett mondania miniszterelnöki posztjáról, bár továbbra is a kormány tagja maradt.

Második kormányát 1932-ben alakította

Az első Broqueville-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök, vasúti, postai és távközlési miniszterCharles de BroquevilleKatolikusKülügyminiszterJulien DavignonKatolikusBelügyminiszterPaul BerryerKatolikusIgazságügyminiszterHenry Carton de WiartKatolikusPénzügyminiszterMichel LevieKatolikusIpari és munkaügyi miniszter Armand HubertKatolikusMezőgazdasági és közmunkaügyi miniszterAloïs van de VijvereKatolikusHadügyminiszterJoseph HellebautpártonkívüliGyarmatügyi miniszterJules RenkinKatolikus

Változások 1912. február 23. Joseph Hellebaut lemond a hadügyminiszteri posztról, amit ideiglenesen Charles de Broqueville veszi át. 1912. április 3. Victor Michel (pártonkívüli) lesz az új hadügyminiszter. 1912. november 11. Aloïs van de Vijvere lemond a mezőgazdasági és közmunkaügyi miniszteri posztról, helyét Joris Helleputte foglalja el. Charles de Broqueville átadja a vasútügyi tárcát Aloys van de Vijvere-nek, a posta és távközlési tárcát Paul Segers-nek Victor Michel lemond a hadügyminiszteri posztról, helyét Charles de Broqueville veszi át. 1915. július 30. Eugène Beyens-t (Katolikus Párt) kinevezik tárca nélküli miniszternek 1916. január 18. Julien Davignon lemond a külügyminiszteri posztról és tárca nélküli miniszter lesz (március 12-én meghal). Helyét Eugène Beyens foglalja el. Eugène Goblet d'Alviella (liberális), Paul Hymans (liberális) és Emile Vandervelde (szocialista) politikusokat tárca nélküli miniszternek nevezik ki. 1917. augusztus 4. Eugène Beyens lemond a külügyminiszteri posztról, helyét Charles de Broqueville veszi át. Charles de Broqueville átadja a hadmügyminiszteri tárcát Armand De Ceuninck-nak (pártonkívüli) Emile Vandervelde (szocialista) polgári és katonai főszemlélő lesz. 1917. október 12. Paul Hymans gazdasági miniszteri tárcát kap. 1918. január 1. Charles de Broqueville lemond a külügyminiszteri posztról, utódja Paul Hymans. De Broqueville-t kinevezik a nemzeti újjáépítésért felelős miniszternek. Paul Hymans lemond a gazdasági miniszteri posztról, utóda Prosper Poullet (katolikus) Emile Brunet-t (szocialista) kinevezik tárca nélküli miniszternek.

A második Broqueville-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és mezőgazdasági miniszter Charles de BroquevilleKatolikusKülügyminiszterPaul HymansLiberálisBelügyminiszterProsper PoulletKatolikusMűvészeti és tudományos miniszterMaurice LippensLiberálisSzállítási miniszterPierre ForthommeLiberálisPosta és távközlési miniszterFrançois BovesseLiberálisIgazságügyi nminiszterPaul-Émile JansonLiberálisPénzügyminiszterHenri JasparLiberálisKözmunkaügyi miniszterGustave SapKatolikusIpari, munkaügyi és szociális miniszterHendrik HeymanKatolikusVédelmi miniszterGeorges TheunisKatolikusGyarmatügyi miniszterPaul TschoffenKatolikus

Változások 1932. december 17.: Charles de Broqueville lemondott a mezőgazdasági és kisvállalkozási miniszteri tisztségről, helyét Gustave Sap (katolikus) vette át. Maurice Lippens (liberális) Oktatási miniszter lett Prosper Poullet (katolikus) vette át a posta és távközlési minisztériumot François Bovesse-től Hendrik Heyman lemondása után Philip Van Isacker lett az ipari és munkaügyi miniszter, valamint Henry Carton de Wiart a szociális miniszter. Georges Theunis (katolikus) lemondott a védelmi minisztérium éléről, helyét Albert Devèze (liberális) vette át. 1934. január 10.: Frans Van Cauwelaert (katolikus) lett az ipari, kisvállalkozásokért felelős és külkereskedelmi miniszter. Prosper Poullet lemond a posta és távközlési minisztérium éléről, utóda Victor Maistriau (liberális). 1934. június 12.: Paul Hymans (liberális) lemond a külügyminiszteri posztról, helyét Henri Jaspar (katolikus) vette át. Prosper Poullet (katolikus) lemond a belügyminiszteri posztól, helyét Hubert Pierlot (katolikus) vette át. Gustave Sap (katolikus) lemond a mezőgazdasági miniszteri posztról, helyét Frans Van Cauwelaert (katolikus) vette át. Paul-Emile Janson lemond az igazságügyminiszteri posztról, helyét François Bovesse (liberális) vette át. Henri Jaspar (katolikus) lemond a pénzügyminiszteri posztról, helyét Gustave Sap (katolikus) vette át. Gustave Sap (katolikus) lemond a közmunkaügyi miniszteri posztról, helyét Pierre Forthomme (liberális) vette át. Jules Ingenbleek (liberális) és Paul van Zeeland (katolikus) tárca nélküli miniszteri posztot kapnak..

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Belgium külügyminiszterei Kategória:Belügyminiszterek Kategória:Hadügy- és védelmi miniszterek Kategória:Belgium mezőgazdasági miniszterei Kategória:Tudományos miniszterek Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1940-ben elhunyt személyek