A Vesprimense a Dunántúli-középhegységet felölelő Bakonyicum flóravidék középső részének flórajárása. Északkeleten az Által-ér, illetve a Váli-víz választja el a Gerecsétől, (Pilisense flórajárás). Északnyugaton a Kisalfölddel (Arrabonicum flórajárás) határos. Természetes keleti határa a Velencei-tó, amitől délnyugat felé haladva a Mezőfölddel (Colocense flórajárás), majd délnyugaton-nyugaton a Balaton vidékével (Balatonicum flórajárás) határos.
Tájegységei
A flórajárás négy tájegysége a Velencei-hegység, a Vértes, a flóravidék névadója, a Bakony és a Pannonhalmi-dombság (Sokoró). A Bakonyt a Vértestől a Móri-árok, utóbbit a Velencei-hegységtől a Zámolyi-medence választja el. Egyes szerzők önálló tájegységként különítik el a Bakonyalját. Nemcsak növény-, de állatföldrajzi szempontból is a Bakonyhoz sorolják a természetföldrajzilag a Balaton-felvidék részének tekintett Veszprém-Várpalotai fennsík kistájat.
Földtani felépítése A Velencei-hegységet uralkodóan áll, a gránit és andezit építi föl. Bakonyban és a Vértesben főleg karbonátos kőzeteket találunk. Ezek közé nyomult be a Déli Bakonyban a Kab-hegy fiatal bazaltvulkánja. A különböző mészköveket és dolomitokat nagyobb foltokon a földtörténet újkorában lerakódott törmelékes üledékes kőzetek borítják.
A Bakonyalja uralkodó képződményei a kavics, a lösz és a meszes homok.
A Pannonhalmi-dombság a Kisalföld alapvetően sík környezetébe délkelet felől ujjszerűen benyúló löszvonulat.
Vegetációja
A flórajárás zonális növénytársulásai a domb-, illetve hegyvidéki domborzat hatásait felerősítő dolomitjelenségnek köszönhetően igen változatosak. Fő erdőtársulásai a gyertyánelegyes bükkösök (Melico-Fegatum hungaricum), a mészkő szurdokerdők (Phyllitidi-Aceretum) és a gyertyános-tölgyesek (Querco petraeae-Carpinetum). A bükkösök feletti sziklákon sziklaerdők (Tilietum), az alacsonyabb dolomitos termőhelyeken karszterdők (Fago-Ornetum), a patakok mentén hegyvidéki égerligetek (Alnetum glutino-incanae) nőnek.
Bakony és Vértes
E két tájegység növényzete igen hasonló.
Erdőtársulások
Zonális erdőtársulásaik: cseres-tölgyes, gyertyános-tölgyes,
Ezeket a Bakonyban sokfelé olyan bükkös (Daphno laureolae-Fagetum) helyettesíti, amelynek aljnövényzetében az örökzöld babérlevelű boroszlán (Daphne laureola) nő – ez a társulás a csapadékosabb, atlantikusabb éghajlatot jelzi. A szubmediterrán hatás különösen a Vértes déli-délkeleti peremének karsztbokorerdőiben és a Keleti-Bakony zonális molyhos-tölgyeseiben érhető tetten.
Ugyancsak reliktum jellegű Szentgál mellett a védett tiszafás-bükkös erdő (Taxo-Fagetum hungaricum). A dolomit- és mészkőfelszínek vegetációjának fontos értékei a fajgazdag elegyes karszterdők.
A gyertyános-tölgyesekre jellemző: bókoló keltike (Corydalis intermedia). A mély szurdokerdőkben több jégkori maradványfajt találhatunk meg: medvefül kankalin (Primula auricula), győzedelmes hagyma (Allium victorialis). mohos csitri (Moehringia muscosa), havasi turbolya (Anthriscus nitidus). A törmeléklejtő-erdőkben: oszlopos csukóka (Scutellaria columnae). A karsztbokorerdők védett növényritkaságai: cserszömörce (Cotinus coggygria), szirti fanyarka (Amelanchier ovalis), molyhos madárbirs (Cotoneaster tomentosa). A Csákvár feletti dolomitlejtők molyhos tölgyeseiben igazi botanikai ritkaságként nő a keleti gyertyán (Carpinus orientalis): – harmadkori reliktum faj. A cseres-tölgyesek aljnövényzetének ritkasága: fekete zászpa (Veratrum nigrum).
Sziklagyepek és lejtősztyeppek
A sziklagyepek és lejtősztyeppek a meleg, déli lejtőkön alakultak ki. Növényritkaságaik: magyar gurgolya (Seseli leucospermum) – endemikus faj, Szent István-szegfű (Dianthus plumarius ssp. regnis-stephani).
Bakonyalja
A tájegység növényzete a Bakony, a Keszthelyi-fennsík, a Vasi-dombság és a Zalai-dombság közötti, átmeneti jellegű, ezért több szerző a zalai flórajáráshoz sorolja. Jellemző növénytársulásai és növényei:
gyertyános-tölgyes: kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus, kárpáti flóraelem). cseres-tölgyes: fehér aszfodélosz (királyné gyertyája, Asphodelus albus, szubmediterrán flóraelem). homoki erdei fenyves (Fenyőfő környékén) homokpusztai aljnövényzetében: fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), homoki csenkesz (Festuca vaginata), homoki árvalányhaj (Stipa sabulosa). síklápokon, lápréteken: európai zergeboglár (Trollius europaeus), illatos hagyma (Allium suaveolens).
Velencei-hegység
A Velencei-hegység valójában nem hegység, hanem dombság. Éghajlata erősen hasonlít a szomszédos Mezőföldére. Az erősebb kontinentális hatás miatt fő növénytársulásai a száraz gyepek és -erdők. A dombok lábait takaró löszön tatár juharos tölgyesek nőnek; ezek bennszülött faja a Speta-csillagvirág (Scilla spetana).
Sokoró
A Pannonhalmi-dombság zonális erdőtársulásai: tatár juharos lösztölgyes, cseres-tölgyes, gyertyános-tölgyes a több évszázados területhasználat eredményeként gyakorlatilag megsemmisültek. A dombok lejtőin szárazgyepek (homoki sztyepprétek, löszsztyepprétek, szőlőparlagok) alakultak ki.
Források Növényföldrajz Barina Zoltán: A Dunántúli-középhegység növényföldrajzának főbb jellemzői Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: 3.2. A Vértes és a Bakony flórajárása (Vesprimense) Csató Éva, Kristóf Dániel: Űrfelvételek felhasználása az erdőgazdálkodásban Schmidt Dávid: Flórakutatás a Pannonhalmi-dombságban 2003-2007 között Seregélyesné Csomós Ágnes, Altbäcker Vilmos, Merkl Ottó: Természetvédelmi szakvélemény aszentkirályszabadjai repülőtér területéről
Kategória:Flórajárások Kategória:Bakony