A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a kajak-kenu férfi kenu kettes 1000 méteres versenyszámát augusztus 18. és 22. között rendezték a Shunyi olimpiai parkban. Az olimpiai bajnok a fehérorosz egység, Andrej Bahdanovics és Aljakszandr Bahdanovics lett. A magyar színeket képviselő Kozmann György–Kiss Tamás-kettős az előfutamban negyedik helyen végzett, a középfutamban pedig a második lett, így indulhatott a döntőben. Ott nagyszerű versenyzéssel, jó hajrával a harmadik helyen értek célba.
Minden kenu kettes az előfutamokban kezdte a küzdelmeket. Az előfutamok első három helyezettjei automatikusan kvalifikálták magukat a döntőbe, a mögöttük célba érők pedig az elődöntőbe jutottak. Az elődöntő első három helyezettjei csatlakoztak a döntő mezőnyéhez.
Az előfutamokat augusztus 18-án, az elődöntőt augusztus 20-án, a döntőt augusztus 22-én rendezték.
Eredmények
Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: QF: döntőbe jutás helyezés alapján QS: elődöntőbe jutás helyezés alapján
Előfutamok HelyezésNévNemzetIdő1. futam1.Christian GilleTomasz Wylenzek3:40,939QF2.Ciprian PopaNiculae Flocea3:41,846QF3.Andrew RussellGabriel Beauchesne-Sévigny3:43,491QF4.Kozmann GyörgyKiss Tamás3:46,020QS5.Bertrand HemonicWilliam Tchamba3:46,431QS6.José CristóbalDimas Camilo3:51,684QS7.Ruszlan DzsalilovPetro Kruk4:06,744QS2. futam1.Andrej BahdanovicsAljakszandr Bahdanovics3:40,369QF2.Serguey TorresKarel Aguilar3:41,171QF3.Szergej UleginAlekszandr Kosztoglod3:41,291QF4.Csen Csung-jünCsang Cse-vu3:41,658QS5.Wojciech TyszyńskiPaweł Baraszkiewicz3:42,177QS6.Dejan GeorgievAdnan Aliev3:54,111QS
Elődöntő HelyezésNévNemzetIdő1.Wojciech TyszyńskiPaweł Baraszkiewicz3:42,435QF2.Kozmann GyörgyKiss Tamás3:42,482QF3.Csen Csung-jünCsang Cse-vu3:42,619QF4.Dejan GeorgievAdnan Aliev3:45,0195.Ruszlan DzsalilovPetro Kruk3:46,0506.Bertrand HemonicWilliam Tchamba3:48,4067.José CristóbalDimas Camilo3:49,695
Döntő HelyezésNévNemzetIdőAndrej BahdanovicsAljakszandr Bahdanovics3:36,365Christian GilleTomasz Wylenzek3:36,588Kozmann GyörgyKiss Tamás3:40,2584.Ciprian PopaNiculae Flocea3:40,3425.Csen Csung-jünCsang Cse-vu3:40,5936.Andrew RussellGabriel Beauchesne-Sévigny3:41,1657.Wojciech TyszyńskiPaweł Baraszkiewicz3:42,8458.Szergej UleginAlekszandr Kosztoglod3:44,6699.Serguey TorresKarel Aguilar3:48,877
Források
FC21000