Brion község Franciaország déli részén, Lozère megyében. 2010-ben 98 lakosa volt. A történelmi Gévaudan és Auvergne tartományok határán fekszik.
Fekvése Brion az Aubrac-hegység északi peremén fekszik, 1100 méteres (a községterület 980-1272 méteres) tengerszint felette magasságban. Nyugati határát a Bès-folyó alkotja, mely egyben Lozère és Cantal megyék határa. Nyugatról Saint-Rémy-de-Chaudes-Aigues, északról Chauchailles, északkeletről Saint-Laurent-de-Veyrès, keletről La Fage-Montivernoux, délről Malbouzon és Recoules-d’Aubrac, délnyugatról pedig Grandvals községek határolják. A D73-as megyei út köti össze Malbouzonnal.
A községhez tartoznak Le Fau, Ussels, Brion-Vieux, Les Levades és La Chaldette szórványtelepülések.
Története A falu a nevét a Roc du Brion sziklacsúcsról kapta, mely címerében is szerepel; a csúcs egyben a brioni Roc du Brion-család névadója is, melynek leghíresebb tagja Michel Duroc, Napóleon marsallja volt. A középkorban a falu a Compostelába vezető Via Podiensis zarándokút fontos állomása volt (erre utal címerében a zarándokbot). Ekkor apátság is működött itt (Chaise-Dieu néven). Az utóbbi két évszázadban az elvándorlás következtében lakossága 1/4-ére csökkent.
Demográfia Év Lakosság 1793 817 1851 792 1876 661 1901 585 1936 513 Év Lakosság 1946 459 1954 351 1962 349 1968 303 Év Lakosság 1975 273 1982 248 1990 227 1999 198 2010 98
Nevezetességei Saint-Jacques-templom - román stílusban épült, harangtornyában két harang található egymás mellett. A templom külső falán egy zarándok kőbevésett alakja látható. La Chaldette - a Bès völgyében található termálfürdő vize 32,5 °C-os hőmérsékletű. Elsőként 1831-ben hasznosították hőforrásait. Puech de Brion - az 1266 méteres hegycsúcsról szép kilátás nyílik.
Kapcsolódó szócikk Lozère megye községei
További információk Nevezetességek (franciául)
Jegyzetek
Kategória:Lozère megye települései