A Balatonicum a Dunántúli-középhegységet felölelő Bakonyicum flóravidék délnyugati flórajárása. A Magyar-középhegység növényzetében itt a legerősebb a mediterrán hatás.
Földrajzi helyzete
Északnyugaton kisebb-nagyobb medencék, illetve félmedencék (Káli-medence, Tapolcai-medence, Vindornyalaki-medence stb.) választják el a Bakonytól (Vesprimense flórajárás) – a természetföldrajzilag a Balaton-felvidék részének tekintett Veszprém-Várpalotai fennsík kistájat a növényföldrajzban ez utóbbihoz sorolják. Északkeleti szomszédja egy kis szakaszon a Mezőföld (Colocense flórajárás). Természetes délkeleti határa a Balaton, délnyugaton pedig az úgynevezett Keszthely–hévízi termálvonal választja el a Zalai-dombságtól (a Praeilliricum flóravidék Saladiense flórajárásától).
Tájegységei
A flórajárás két, dombvidék jellegű tájegysége a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-fennsík – de ebbe a növényföldrajzi egységbe soroljuk a hegységperemi medencéket is. Önálló, de nem összefüggő területű növényföldrajzi egységnek tekintjük a Balatontól északra magasodó bazaltkúpokat. A bazaltkúpok egy része szigetként emelkedik ki a Bakony és a Rába között a zárt tölgyes öv északnak nyúló csücskéből a Praeillyricum flóravidék zalai flórajárásában.
A hosszan elnyúló dombságot kisebb hegyközi medencék (Rezi-medence, Várvölgyi-medence stb.) egész sora tagolja rövidebb szakaszokra.
Földtani felépítése
A Balaton-felvidék vonulatainak fő tömege a földtörtének ókorában (a szilurtól a permig) lerakódott törmelékes üledékes kőzet. Ezekre főleg a tótól távolabbi dombokon a földtörténet középkorában kiülepedett karbonátos kőzetek (mészkő, dolomit) települnek.
A Keszthelyi-fennsík dombjait késő triász korú, úgynevezett fődolomit építi fel.
Az üledékes kőzetek között a pleisztocénban többhelyütt bazaltvulkánok fejlődtek ki. Eközben az erősen tagolt térszínen a bércek közötti süllyedékekbe benyomult a Pannon-tenger, és lerakta üledékeit.
A dombvidékek közti medencék felszínét pleisztocén korú lösz takarja.
Éghajlata
A Keszthelyi-fennsíkon és környékén viszonylag sok a csapadék, a flórajárás keleti része (a Balaton-felvidék) azonban már a Bakony csapadékárnyékában fekszik, ezért szárazabb.
Zonális növénytársulások, jellemző fajok
A mészkedvelő tölgyes a Dunántúli-középhegység többi tájegységétől eltérően nemcsak a lejtőkön, de a dombtetőkön is zonális növénytársulás. Emellett a magasabb részeken sok a bükkös.
Meleg déli lejtőkön
szilikát sziklagyep: cselling (Cheilanthes maranthae, a Szentgyörgy-hegyen); dolomit sziklagyep (Festuco pallentis-Brometum pannonici): szőke oroszlánfog (Leontodon incanus) – mediterrán flóraelem; lejtősztyepp (Cleistogeni-Festucetum rupicolae): őszi csillagvirág (Scilla autumnalis, illetve Prospero elisae, a Tihanyi-félszigeten) – mediterrán flóraelem; karsztbokorerdők (Cotino-Quercetum) sajátos, helyi típusa a cserszömörcés molyhos-tölgyes bokorerdő (Cotino-Quercetum pubescentis balatonicum), aminek mozaikos foltjai sziklagyepekkel és sztyepprétekkel: váltakoznak. Ezek lombkoronaszintjének jellemző fajai: molyhos tölgy (Quercus pubescens), virágos kőris (Fraxinus ornus). A fajgazdag cserjeszint egybefonódik a fák lombkoronájának alsó részével. Jellemző cserjéi: cserszömörce (Cotinus coggygria), húsos som (Cornus mas), ostorménfa (Viburnum lantana), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), sóskaborbolya (közönséges borbolya, Berberis vulgaris). bokros koronafürt (Coronilla emerus) – mediterrán flóraelem; A gyepszintben sok virágos növény nő. Jellemző fajok: sárga koronafürt (Coronilla coronata), tarka nőszirom (Iris variegata), tarka kosbor (Orchis tridentata), továbbá a száraz tölgyesekben szokásos: nagyezerjófű (Dictamnus albus), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), közönséges méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum) és a szomszédos foltokról benyomuló: lappangó sás (Carex humilis), ágas homokliliom (Anthericum ramosum), pusztai csenkesz (Festuca rupicola) stb. cseres-tölgyes (Asphodelo-Quercetum cerris): királyné gyertyája (= genyőte, Asphodelus albus) – mediterrán flóraelem, dunántúli imola (Centaurea fritschii) – mediterrán flóraelem.
Hűvös északi lejtőkön
gyertyános-tölgyes: borostyán szádorgó (Orobanche hederae – Badacsony, Somló), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), keleti zergevirág (Doronicum orientale); bükkös: babérboroszlán (Daphne laureola), lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum); törmeléklejtő-erdő; elegyes karszterdő.
Savanyú kavicstakarón A Lesence-patak völgyében, Uzsa környékén.
mészkerülő tölgyes: fekete áfonya (Vaccinium myrtillus); rekettyés fenyér (Genisto-Callunetum): csarab (Calluna vulgaris).
A medencék lefolyástalan területein
égerláp (Uzsa környékén): tarajos pajzsika (Dryopteris cristata) – lokálisan már kihalt síkláp (Tapolca környékén és a Káli-medencében): lisztes kankalin (Primula farinosa) – részben kipusztult, jégkori maradványfaj, fehér májvirág (Parnassia palustris), illatos hagyma (Allium suaveolens), havasi hízóka (Pinguicula alpina) – részben kipusztult, jégkori maradványfaj.
Peremi helyzetű fajok
Több lágyszárú növény is itt éri el elterjedésének északi határát.
A Keszthelyi-fennsíkon: hármaslevelű fogasír (Cardamine trifolia, Syn: Dentaria trifolia), borostás sás (Carex strigosa), A Balaton-felvidéken: keleti zergevirág (Doronicum orientale).
Források Kevey Balázs: Növényföldrajz Barina Zoltán: A Dunántúli-középhegység növényföldrajzának főbb jellemzői Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: 3.3. A Balaton-vidék flórajárása (Balatonicum) A Keszthelyi-hegységről
Kategória:Flórajárások Kategória:Balaton-felvidék Kategória:Keszthelyi-fennsík