Szirtes Ádám (született Szvitek,Húsz éve halt meg Szirtes Ádám Művész-világ.hu Tápiósáp, 1925. február 10. – Budapest, 1989. július 27.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Élete A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1950-től egy-egy évadot töltött a Bányász, illetve a Honvéd Színházban. 1952-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1957-től a Nemzeti Színház, 1974-től a győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1976-tól 1985-ig a Thália Színház művésze. Nyugalomba vonulása után is folyamatosan játszott.

Lánya, Szirtes Ági Kossuth-díjas színművész, a Budapesti Katona József Színház alapító tagja. Unokája, Pálmai Anna a családi tradíció folytatója, 2007 óta édesanyjával azonos társulat tagja. Szirtes Ádám a Nemzeti tagjaként több darabban is szerepelt az akkori „Katonában”.

Karakterek bélyegkép|260px|jobbra|Mészáros Ágival a Talpalatnyi föld egyik jelenetében (1948) Ízes beszédmódja, alkata miatt kezdetben munkáshősök, parasztfigurák sorát alakította, később tudatos, eszköztelen, markáns jellemformálása sokféle karakter emlékezetes alakításához vezetett. Számos magyar film főszerepében nyújtott sikeres alakítást.

Első filmjében, az 1948-ban bemutatott Talpalatnyi földben rögtön főszerepet kapott. Góz Jóska karakterének megformálásához először Gábor Miklós neve merült fel, végül Bán Frigyes rendező választása azért esett az akkor még másodéves főiskolai hallgató Szirtes Ádámra, mert új arcot szeretett volna a filmjéhez. Szirtes filmbeli szerelmét, Juhos Marikát az akkor már hírnevesnek számító, nála tizenegy évvel idősebb Mészáros Ági alakította. A szerep azonnal ismertté és népszerűvé tette a nevét.

Emlékezete 2013-ban Budapest II. kerüĺetében volt lakóházán helyezték el emléktábláját, mely Stremeny Géza szobrászművész alkotása. Sülysápon 2007-ben kapott emléktáblát volt szülőházánál, majd 2025-ben emlékfát ültettek tiszteletére a Hevesy parkban és a következő évtől emléktábla is látható mellette.

Szerepeiből Színház Zuboly (Shakespeare: Szentivánéji álom) Tuskó (Shakespeare: Szeget szeggel) Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Tiborc (Katona József Bánk bán) Petúr bán (Katona József: Bánk bán) Hulla János (Móricz Zsigmond: Úri muri) Nagyapó (Maurice Maeterlinck: Kék madár) Ilmarinen (Kalevala) Címszerep (Szigligeti Ede: A cigány) Vonyó (Dobozy Imre: Eljött a tavasz) Sámson (Petőfi Sándor: Tigris és Hiéna) Címszerep (Sárközi György: Dózsa) Nagy Dezső (Örkény István: Sötét galamb) Jackó László (Karinthy Ferenc: Házszentelő) Balogh Anti (Sánta Ferenc: Húsz óra) Gavrila (Solohov: Emberi sors) Kazangap (Csingiz Ajtmatov–Elbert János–Kazimir Károly: Az évszázadnál hosszabb ez a nap) Matuzsa (Tamási Áron: Ördögölő Józsiás)

Mozgókép Játékfilmek

Tévéfilmek

Portréfilmek róla Magyar Televízió: Három arckép (1970), 1976, 1980, 1988.

Rádió Kodolányi János: Vidéki történet (1961) Taar Ferenc: A Veréb utcai csata (1961) Moravecz Imre: Hódítás motoron (1962) William Shakespeare: Macbeth (1963) FALUSI DÉLUTÁN - Sorsok és utak (1964) Kamondy László: Megdézsmált örömök (1964) Kékesdi Gyula: Új élet küszöbén (1964) Dante Alighieri: Isteni színjáték-Pokol (1965) Lunacsarszkij: Cromwell (1965) Révész Tibor: Katonadolog (1965) Szergej Zaligin: Az Irtis mentén (1966) Vera Panova: Szállnak az évek (1967) F. Rácz Kálmán: Narancs az ágyon (1969) Arany János: Jóka ördöge (1970) Fodor Mária: Délibáb (1970) Kosztolányi Dezső: Néró, a véres költő (1970) Madách Imre: Az ember tragédiája (1973) Papp Zoltán: Énekeljünk szíves szívvel (1974) Bakó Ágnes: Angyalkert (1976) Balázs József: Koportos (1977) Rákosy Gergely: Csak egy csap (1977) Emile Zola: Mouret abbé vétke (1978) Tatay Sándor: Kinizsi Pál (1980) Ondrej Sliacky-Eugen Gindl: Száguldás (1980) Barabás Tibor: Rákóczi hadnagya (1983) Csurka István: Őszi délelőtt a tanyán (1985) Gyárfás Endre: A holló árnyéka (1985) Walter Scott: A lammermoori nász (1985) Jordan Plevnes: "R" (1989) Nagy Lajos: A fiatalúr megnősül (1989)

Díjai, elismerései bélyeg|220px|Szirtes Ádám emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest II. ker., Árpád fejedelem útja 20. Jászai Mari-díj (1955) Balázs Béla-díj (1960) SZOT-díj (1969) Érdemes művész (1970) Kiváló művész (1983) Kossuth-díj (1988)

Könyvek Életünk, életem! (2016)

Irodalom Szirtes Ádám: Életünk, életem! (szerk. Závada Pál) A színész arca. Szirtes Ádám (szerk. Ablonczy László és Márkus Béla, Bp., 1980) Budai Katalin: Aki kenyeret vitt (Film Színház Muzsika, 1989. aug. 5.) Koltay Gábor: Búcsú Szirtes Ádámtól (Új Tükör, 1989. aug. 27.)

Jegyzetek bélyegkép|190px|jobbra|Sírja Budapesten. Farkasréti temető: 31-1-96.

Források

Színházi Adattár Magyar életrajzi lexikon

Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Sülysápiak