Jules Laurent Jean Louis Renkin (1862. december 3.– 1934. július 15.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1931 és 1932 között.
Élete Renkin 1862-ben a brüsszeli Ixelles kerületben született. Jogi tanulmányokat folytatott és társalapítója volt a L'Avenir Sociale folyóiratnak, amely a kereszténydemokraták nézeteit követte. 1896-ban a katolikus párt tagjaként Brüsszel képviseletében választották meg a belga képviselőház tagjává és haláláig megtartotta képviselői helyét. Eredetileg a párt kereszténydemokrata szárnyával rokonszenvezett, de idősebb korára Renkin nézetei egyre konzervatívabbak lettek.
Az egymást követő katolikus kormányokban számos miniszteri pozíciót töltött be: igazságügyi miniszter 1907 – 1908 között gyarmatügyi miniszter 1908 – 1918 között belügyminiszter 1918 – 1920 között vasút, posta és távközlési miniszter 1918 – 1921 között. 1920-ban államminiszterré nevezték ki.
1931. június 6-án alakította meg rövid életű kormányát, amelyben a belügyi, pénzügyi és a közegészségügyi tárcát is ő felügyelte. A kormány, bár hozott néhány fontos intézkedést, mint például a holland nyelv hivatalossá tételét a közigazgatásban és az oktatásban, nem tudott megbirkózni a Belgiumba is begyűrűző világgazdasági válság hatásaival és a következő év október 22-én lemondott.
A Renkin-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök, belügyiés közegészségügyi miniszterJules RenkinKatolikusKülügyminiszterPaul HymansLiberálisMűvészeti és tudományos miniszterRobert PetitjeanLiberálisIgazságügyminiszterFernand CocqLiberálisPénzügyminiszterMaurice HoutartKatolikusMezőgazdasági miniszterEmile van DievoetKatolikusKözmunkaügyi miniszterJules Van CaenegemKatolikusIpari, munkaügyi és szociális miniszterHendrik HeymanKatolikusSzállítmányozási miniszterPhilip Van IsackerKatolikusVasút, posta és távközlési miniszterFrançois BovesseLiberálisHonvédelmi miniszterHenri J. DenisLiberálisGyarmatügyi miniszterPaul CrokaertKatolikus
Változások 1932. február 27. Renkin átadja a belügyi és a közegészségügyi tárca vezetését Henri Carton de Tournai-nak. Maurice Houtart lemond a pénzügyminisztérium éléről, utódja Jules Renkin. 1932. május 23. Jules Van Caenegem lemond a közmunkaügyi minisztérium éléről, utóda Gustave Sap lett. Philip Van Isacker lemond a szállítmányozási minisztérium éléről, utóda Pierre Forthomme lett. Paul Crokaert lemond a gyarmatügyi tárca éléről és átveszi a honvédelmi minisztérium irányítását Henri J. Denis-től. Paul Tschoffen átveszi a gyarmatügyi tárca irányítását.
Lásd még
Fordítás
Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Belügyminiszterek Kategória:Tudományos miniszterek Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1934-ben elhunyt személyek