Ausztrália területének nagy részét, körülbelül 85%-át úgynevezett Outback – az „isten háta mögötti vidék” –, a világ legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös por, okker síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos házikók jellemzik a végeérhetetlen sivatagi tájat. Tágabb értelemben minden, a nagyvárosi régióktól távoli helyet idesorolnak. Az Outback kifejezés a 19. század elején jelent meg, nyomtatva először 1869-ben. Jelentése back of beyond, túl a semmin, magyar megfelelője az Isten háta mögött. A terület legtávolabbi részét The Never-Never, vagy Never-Never-Land (seholország) néven is említik.
Áttekintés A hatalmas méretű területen kevesebb, mint félmillió ember lakik. Ausztrália teljes lakosságának egy százaléka él sivatagos, további két százalék félsivatagos területen, jelentős részük őslakó. Az ott élő európaiak nagyobb része néhány városban él.
A terület nagyobb, meghatározó része félsivatagos, szárazságtűrő növényekkel és állatvilággal, időszakos vízfolyásokkal, minimális lakossággal. Az északi terület éghajlata trópusi. A keleti fél lapos, alacsony, részben lefolyástalan terület, a vízfolyások a tengerszint alatti Eyre-tó felé tartanak. A nyugati oldal helyenként kissé magasabb fekvésű, de 1000 méter feletti magasságú hegység alig található.
A valamelyest termékeny részeket elsősorban legelőként hasznosítják, hagyományosan juh- vagy szarvasmarhatenyésztés folyik a cattle station (marhaállomás), sheep station (birkaállomás) elnevezésű, hatalmas kiterjedésű gazdaságokon, melyek területét a kormánytól bérlik. Az Outback területén található a világ leghosszabb, nem közlekedési célú építménye, a több, mint 5600 kilométer hosszú dingó-kerítés (dog fence vagy wild dog fence), mely a dingók ellen védi a dél-Ausztráliai gazdaságokat.
Az elsőre sivárnak tűnő táj számtalan természeti értéket rejt, ilyen az Uluru, a Katja-Tjuta, a Devils Marbles, vagy a King's Canyon. A Queenslandi Riversleigh 1994-ben a világörökségi listára került. A 100 km²-nyi területen ősi emlősök, madarak és hüllők kövületmaradványai vannak az oligocén és miocén korból. bélyegkép|A piros és vörös színnel jelölt rész az ausztrál kormány által meghatározott outback terület.
Történelem bélyeg|A két első Sturt expedíció útvonala A belső-ausztráliai expedíciók a 19. század elején kezdődtek meg, a már jobban ismert keleti partvidék irányából. Az egyik első expedíciót Gregory Blaxland vezette 1813-ban, és már az első kísérletnél sikerült átjutnia a Sydneytől nyugatra található Kék hegységen (Blue Mountains). Ludwig Leichhardt német felfedező ugyanekkor északról vezetett expedíciókat. 1817-től John Oxley indított expedíciókat, őt követte Charles Sturt, aki 1828 és 1830 közötti két első expedíciója során a nyugat felé tartó Darling, majd Murray folyókat követte, célja egy feltételezett hatalmas tó, vagy beltenger megtalálása volt.
Később a kormány tervbe vette egy távíróvonal létesítését. Batáviától India és Európa felé már volt távíróvonal, ezt részben tengeralatti kábelként meghosszabbították a mai Darwin városig. Sydney, Melbourne és Adelaide között is volt távíróvonal. A keleti part városai és Darwin között viszont nem volt kapcsolat, Sydney felől hosszú hajóúttal lehetett Darwint, így az Európa felé vezető távíróvonalat elérni. A kontinens belseje ekkoriban még feltérképezetlen, ismeretlen terület volt. Komoly jutalmat helyeztek kilátásba annak, aki elsőnek képes a távíróvezeték létesítésére megfelelő útvonalat meghatározni.
1858 és 1861 között John McDouall Stuart skót felfedező hat expedíciót vezetett északra Adelaide-ből az outbacken keresztül, hogy elérje Ausztrália északi partját. Útja során, melyet a sivatag, betegségek és sokszor ellenséges fogadtatás nehezített, az őslakók történelem előtti időktől létező ösvényét követte. A hatodik útja során érte el a mai Darwin környékét, majd súlyos betegen tért haza Angliába és hamarosan meghalt.
bélyegkép|A Burke–Wills-expedíció útvonala
1860-ban a jóval nagyobb létszámú és sokkal jobban felszerelt Burke–Wills-expedíció elindult délről észak felé. Az indulási hely ezúttal nem Adelaide, hanem a jóval keletebbre fekvő Melbourne volt. Noha elsőnek érték el a Carpentaria-öblöt, a visszaúton több résztvevő, köztük Burke és Wills is meghalt. Halálukat nem az éhezés, szomjúság, hanem egy a magukkal hozott készletek kimerülése után az őslakók javaslatára folyamatosan fogyasztott, az őslakók módszerével elkészítve ártalmatlan és tápláló, de rosszul elkészítve a szervezet B1-vitamin háztartását felborító, ezáltal akár halálos beri-beri betegséget kiváltó növény okozta. A nardoo (Marsilea drummondii) minden része egy olyan enzimet tartalmaz (thiaminase), mely a szervezetbe jutva igen gyorsan lebontja a B1 vitamint, kezelés nélkül néhány hét alatt halált okozva. A termés egy napig áztatva, majd szárítva, porrá őrölve és tésztaként, vagy kenyérként megsütve ártalmatlan, az egyszerű főzés azonban nem pusztítja el a benne lévő enzimet, mely minden emlős számára halálos B1-vitaminhiányt vált ki.
A Stuart által bejárt és feltérképezett ösvény mentén épült fel az 1872-ben üzembe helyezett Overland Telegraph nevű távíróvonal. Az akkori technológia miatt bizonyos távolságonként állandó személyzettel ellátott ismétlőállomások épültek a vonal mentén, ezeket feltétlenül víznyerőhelyek közelébe kellett telepíteni. A távíróállomások körül idővel kisebb települések jöttek létre. Ezek a települések sokszor a mai napig őrzik az adott hely őslakók által adott nevét (pl. Abminga, Wangianna, Engoordina), gyakran utalnak a helyi víznyerőhely fajtájára (creek: patak, spring: forrás, water: víz). A településeket földutak kötötték össze. A modern eszközök megjelenése után a távíróvonal feleslegessé vált. Az állomások nagy része néptelenné vált, néhány város azonban továbbfejlődött. Ilyen távíróállomás volt egykoron Alice Springs, Tennant Creek és Katherine.
Noha Ausztrália első, 22 kilométer hosszú vasútját már 1855-ben elindították, a belső területek irányába csak az 1870-es években kezdődött meg a vasútépítés. A lassú tempót jelzi, hogy az 1872-ben Adelaide irányából észak felé indult vonal csak 1891-ben érte el Oodnadattát, majd több évtized szünet után, 1929-ben Alice Springset. A teljes észak-déli transzkontinentális vasút, a The Ghan csak 2004-ben készült el, összességében 132 év alatt. A keleti part irányából több vasútvonal is épült a sivatag felé, ezek végállomásai többnyire az Outback kisebb településein vannak. A vasút által elérhető területen bányák nyíltak, a népesség nőni kezdett.
Az expedíciók az outback távoli helyeire egészen az 1950-es évekig folytatódtak, amikor Len Beadell kutató földméréseket végzett, többek között ő térképezte fel az atomfegyverek tesztelésre használt Emu Fieldet és a rakéták tesztelésére használt Woomera területét, mely manapság Woomera Prohibited Area néven szigorúan zárt terület.
Bányászat A kietlennek látszó táj a világ legjelentősebb bányakincseit rejti. Az eljegesedés teljes hiánya miatt a perm korszak óta az outback rendkívül gazdag vasban, alumíniumban, mangánban és uránércekben, és szintén tartalmaz arany, nikkel, grafit és cinkércet. Nagyobb bányák és bányászterületek vannak Coober Pedynél, Lightning Ridge-nél és White Cliffsnél ahol opált találtak. Olajat és gázt termelnek ki Cooper Basinben Moomba körül. Nyugat-Ausztráliában Kimberleynél az Argyle gyémántbánya adja a világon kitermelt gyémántok legnagyobb részét és a világ gyémántellátásának hozzávetőleg egyharmadát. A nyugat-ausztráliai Pilbara környékén van az ország legnagyobb vasérclelőhelye, a szintén az államban található Woodie Woodie a világ egyik legnagyobb mangánbányája.
A dél-ausztráliai Olympic Dam adja a világ uránérc-termelésének nagy részét.
Állattenyésztés A vízzel ellátott, füves területeken hatalmas marha- és birkatenyésztő gazdaságok jöttek létre. A legnagyobb mérete akkora, mint Belgium. A hatalmas gazdaságok földterülete állami tulajdonban van, az állattenyésztők a területet csak bérlik.
Mivel a juhokat a dingók gyakorta megtámadták, a veszélyeztetett területeken áttértek a szárazságot jól tűrő marhafajták tenyésztésére. A gazdaságokban az állatokat teljesen rideg körülmények között tartják.
Lakosság Az őslakók
A terület őslakói az évezredek óta a kontinensen élő, európai szóhasználattal aboriginal népek. Több száz különálló törzsben éltek, szintén több száz külön nyelvet beszéltek. Kutatások szerint a világ egyik legősibb népét alkotják. Az aboriginal népességet hosszú ideig tartó méltatlan bánásmóddal illették. A városok és mezőgazdaság terjedésével sok törzset áttelepítettek. A részleges jogfosztottság, a beilleszkedési nehézségek miatt a népesség létszáma folyamatosan csökkent, a várható élettartam jóval alacsonyabb volt az európai lakosságénál. A folyamat csak az 1960-as évektől állt meg.
A hosszú ideig csak korlátozott jogokat élvező aboriginal (őslakó) közösségeket az outback régiókban nem telepítették át úgy, ahogy a partmenti területeken jellemző volt az intenzív mezőgazdaság és a nagyvárosok terjedése során. Az outback területen élő bennszülött népesség jelentős hányada az eredeti lakóterületén maradt, mint például a pitjantjatjarák az Uluru körül. Mára az aboriginal közösségek és területek egy része jelentős autonómiával rendelkezik, a népesség létszáma újra nő, de még mindig nem haladja meg az 1% körüli értéket.
Európaiak Cook kapitány 1770-es expedíciója után a terület brit fennhatóság alá került. Az Amerikai Egyesült Államok sikeres függetlenségi háborúja után az addig oda szállított fegyenceket elkezdték Ausztráliába szállítani. A kor viszonyai mellett akár egy vekni kenyér ellopásáért is hosszú időre valamely ausztrál fegyenctelepre lehetett kerülni. Szabadulásuk után jelentős részük nem ment vissza Angliába, gazdálkodni kezdtek, vagy a sivatagi szabad életet választották. Az aranyláz, opálláz alatt további kalandvágyó, vagy az európai nyomor elől menekülő tízezrek emigráltak Ausztráliába. Mai napig az ausztrál néplélek részét képezik a szabad és öntörvényű csavargók, bozótlakók, a rendszerrel szembenállók. Az egy törvényen kívüli csavargóról szóló Waltzing Matilda olyan közel áll az ausztrál néplélekhez, hogy többször felmerült a hivatalos himnusszá választása.
Az alacsony és kiszámíthatatlan csapadékviszonyok és a talaj terméketlensége miatt Közép-Ausztrália gyéren lakott terület maradt, a teljes lakosság alig 3%-a él az Outback területén.
Egészségügy bélyeg|A „légi dokik” - a Royal Flying Doctor Service egyik repülőgépe A nagyobb településeken jól felszerelt kórházak vannak. Kisebb településeken gyakori, hogy orvos nélkül, jól képzett és gyakorlott ápolóval működő, kisebb intézmények vannak. Ilyen helyeken az ápoló rádión tartja a kapcsolatot a központtal, ahonnan orvosi utasításokat kap szükség esetén. Az első ilyen „bozótkórház” Oodnadatta kisvárosban létesült.
Sürgős orvosi segítség és másként megoldhatatlan betegszállítás esetén vehető igénybe a Royal Flying Doctor Service, vagyis a „repülő orvosok szolgálata”. A szervezet célja egészségügyi ellátás olyan, távoli helyeken helyen tartózkodó embereknek, akik másképpen nem érnék el a kórházakat. A Royal Flying Doctor Service központja Alice Springsben van, a város egyik érdekessége. A szervezetet 1928-ban hozta létre Cloncurryben (Queensland) a nagytiszteletű John Flynn lelkész. A szervezetnek mára több tucat egy- és kétmotoros kisebb repülőgépe van, a központot pedig modern kommunikációs eszközökkel szerelték fel.
Mobil rendelők is léteznek, melyek olyan kamionra épített mozgó orvosi rendelők, amik a helyi települések között közlekednek és bizonyos időközönként nyújtanak a helyieknek orvosi ellátást.
Oktatás