A Garamba Nemzeti Park Afrika egyik legrégebbi nemzeti parkja, a Kongói Demokratikus Köztársaság Felső-Uele tartományában (a korábbi tartományfelosztás szerinti Orientale tartományban). Területe 4920 km². A szélesszájú orrszarvú (északi fehér orrszarvú) utolsó ismert élőhelye.
Területe 4920 km², tengerszint feletti magassága 710–1061 m. Az afrikai elefántot háziasító programja 1960-ban indult. Az állatokat turisták hátasainak idomítják.
Története
A park hatalmas szavannáit a folyók mentén és a mocsaras mélyedésekben erdők szakítják meg. Négy nagytestű emlős él itt: az afrikai elefánt, a zsiráf, a nílusi víziló és legfontosabbként a szélesszájú orrszarvú.
Az 1938-ban alapított parkot 1980-ban vették fel az UNESCO Világörökség listájára. Először az 1980-as évek közepén került a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, miután a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) megállapította, hogy az északi fehér orrszarvúknak kevesebb mint 15 egyede maradt. A Vadvédelmi Világalap, a Frankfurti Zoológiai Társaság és az UNESCO/IUCN az akkori zairei kormánnyal együtt próbálta megmenteni a parkot. Az erőfeszítések sikerrel jártak, és 1992-ben a parkot levették a veszélyeztetett helyszínek listájáról.
1991-ben azonban a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) elfoglalt egy szomszédos várost, és 1993-ra már menekült érkezett a park körüli területekre. Ők és az SPLA korábbi tagjai automata fegyverekkel és katonai felszereléssel próbáltak vadhúst szerezni a parkban, amit az őrök nem tudtak megvédeni a náluk sokkal jobban felfegyverzett és képzett orvvadászoktól. 1993 és 1995 között 121 fegyveres összetűzés volt; kafferbivalyok és elefántok estek az orvvadászok áldozatául. 1996-ban megöltek két fehér orrszarvút is, ami után a parkot még abban az évben visszahelyezték a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. A 2000-e évek elején az orrszarvúk száma elérte a 30-at.
A park irányító testülete: l'Institut Congolais pour la Conservation de la Nature (ICCN) Természeti földrajza, kialakulása
Területe az Afrikai-pajzs része; domináns kőzetei a gránit és a gneisz. Itt húzódik a Kongó és a Niger vízválasztója.
Éghajlata
A park klímája trópusi. A hőmérséklet a márciustól novemberig tartó esős évszak alatt 20° és 30 °C között változik; a novembertől márciusig tartó száraz évszakban 6 °C és 39 °C között alakul; ilyenkor a forró, száraz északkeleti szél jellemző. Az évi átlagos csapadék 1260 mm (Hillman-Smith, 1989).
Növényzete
A park a guineai és a szudáni biogeográfiai tájegységek között helyezkedik el. A park három biomot ölel magába: galériaerdőket, erdős csoportokkal és mocsaras területekkel, vízi és félvízi társulásokat, valamint szavannákat a sűrű szavannás erdőktől a csaknem fa nélküli legelőkig. A park északi és nyugati részének sűrű erdővel borított szavannái, galériaerdői és papiruszsás-mocsarai délnek haladva fokozatosan adják át helyüket a nyitottabb fás-bokros szavannának, majd a hosszú füvű legelőknek.
Némely fűféle (Hyparrhenia spp.) két méternél magasabbra is megnő; köztük sötétlila hibiszkuszvirágok és skarlátvörös liliomok díszlenek. A száraz szavanna jellegzetes fái a bokorfüzek (Combretum spp.)[Balogh Andrea, Besenyő János, Miletics Péter, Vogel Dávid, 2015: Közép-afrikai Köztársaság. Országismertető]
Állatvilága
thumb|120px|left|szélesszájú orrszarvú
Faunájában érdekesen keveredik a kongói és a szudáni állatvilág.
Valószínűleg a park területén él a szélesszájú orrszarvúk (Ceratotherium simum cottoni) utolsó életképes populációja. Az intenzív orvvadászat következtében számuk az 1960-ban felmért 1000 egyedről 1976-ra 490-re (±270), majd 1984-re 15 egyedre csökkent. Számukat 1991-ben 31-re, 1996-ban 30-ra becsülték (WWF).
Az itt élő és fogyatkozó számú afrikai elefántok az erdei (Loxodonta africana cyclotis) és a szavannán élő (L. africana africana) alfajok sajátos átmenetei. Az 1970-es évek vége felé a számlált egyedből 1984-re már csak 8000 maradt életben. (Az 1994-es becslés — Said, 1995).
További emlősök: északi zsiráf (Giraffa camelopardalis congoensis), nílusi víziló (Hippopotamus hippopotamus amphibius), kafferbivaly (Syncerus caffer) – Az itteni kafferbivalyok szarva rövidebb, szőre vörösesebb a szokásosnál. ezért többen önálló alfajnak tekintik őket. Számuk az 1976-ban felmért -ről a 20. század végére kevesebb, mint felére csökkent (Farmer, 1996), csimpánz (Pan troglodytes), Anubisz-pávián (zöld pávián,Papi anubis), kolobuszmajmok (Procolobus spp.), szavannacerkóf (Cercopithecus aethiops), zászlósfarkú kolobusz (kacskakezű majom, Colobus guereza, három további majomfaj, afrikai aranymacska (Profelis aurata), leopárd (Panthera pardus). oroszlán (Panthera leo), öt mongúzfaj, sivatagi varacskosdisznó (Phacochoerus aethiopicus), bojtosfülű disznó (Potamochoerus porcus), két vidrafaj, fakó lóantilop (Hippotragus equinus) és vörös tehénantilop (Alcelaphus buselaphus lelwel), közönséges mocsáriantilop (Kobus kob), gyűrűsfarkú víziantilop (Kobus ellipsiprymnus), hat más antilopfaj.
Tudományos kutatás
A parkban az első tudományos felmérés az 1950-es évek elején folyt, az akkori expedíció jobbára taxonómiai adatokat gyűjtött. Az 1970-es évek elején, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet ( FAO) projektje gyűjtött információt az orrszarvúkról, a nagyemlősöket légi felméréssel számlálták meg. 1983-ban légi és terepi számlálás folyt a Zaire-i Természetvédelmi Intézet (IZCN), a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), a Természetvédelmi Világalap (WWF), a Frankfurti Zoológiai Társaság (FZS), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a FAO támogatásával. 1984-től a park rehabilitációs projektje keretében vizsgálták és folyamatosan figyelték az orrszarvúk számát, adatokat gyűjtöttek az ökoszisztémáról, feljegyezték a növényzet alakulását, feltérképezték az élőhelyeket, valamint listát állítottak össze a park madarairól. Egy kísérleti égetési tesztet is végeztek. Az Országos Mezőgazdasági Kutatási és Oktatási Intézettel együttműködve meteorológiai megfigyelések folytak és elkezdtek egy növénygyűjtemény kialakítását.
Jegyzetek
Források
Horst Hagen: A szélesszájú vagy fehér orrszarvú utolsó menedéke. In: A világ kincsei 1. Az emberiség öröksége. Magyar Könyvklub 2001. ISBN nélkül. pp. 134–135.
További információk
UNESCO Garamba Nemzeti Park
Kategória:Természeti világörökségi helyszínek Kategória:Veszélyeztetett világörökségi helyszínek Kategória:A Kongói Demokratikus Köztársaság világörökségi helyszínei Kategória:A Kongói Demokratikus Köztársaság nemzeti parkjai