Az űrkutatás-oktatás az űrkutatás eredményeivel és technikai feltételeivel foglalkozó oktatási téma. Témája a nevében van: fölkészülés az űrkutatás és az űrtudományok művelésére, valamint arra is, hogy az űrkutatást szolgáló iparágakban nyerjenek tájékozottságot a diákok és az egyetemi hallgatók.

Történet Magyarországon az űrkutatás oktatása részben az amatőrcsillagászati mozgalomból nőtt ki, melyben a legfontosabb közösségformáló kezdeményezéseket Kulin György tette. A felsőoktatásban az űrkutatási témák oktatása először a csillagász képzéshez kapcsolódott. Az ELTE TTK-n 1966-ban indult a csillagász képzés és az első diplomákat 1968-ban osztották ki és 1975-ben már a planetológia oktatása is megindult (Bérczi Szaniszló planetológia, 1975, Almár Iván kozmikus geodézia, 1979, csillagászat a légkörön túlról, 1982).  Csillagászati tárgyak oktatása azonban korábban is folyt, a csillagászatnak az ELTE-n nagy hagyományai vannak

1755-1770: Obszervatórium 1770-1852: Csillagvizsgáló és  Csillagászati Tanszék 1852-1870: Csillagászati Tanszék 1870-1904: Matematikai Földrajzi és Csillagászati Tanszék 1904-1911: Kozmográfiai Tanszék 1911-1913: Kozmográfiai Intézet 1913-1934: Kozmográfiai és Geofizikai Intézet 1934-1943: Csillagvizsgáló 1943-: Csillagászati Tanszék

Már 1755-ben a nagyszombati egyetem épületében működött csillagvizsgáló obszervatórium. 1870-ben alakult meg a Mennyiségtani Földrajzi és Csillagászati Tanszék. 1934-ben vált önállóvá a Csillagászati Tanszék, mely azóta is ellátja a csillagászat egyetemi oktatását, és amely 1966-tól a csillagász szakért is felelős tanszék.Hargitai H. 2003 Report of the SGAC Working Group Space Generation Advisory Council on Comprehensive Space Education Curricula – Hungary — Csillagászat és űrkutatás és oktatása Magyarországon. https://hargitaihenrik.wordpress.com/2020/01/17/report-of-the-sgac-working-group-space-generation-advisory-council-on-comprehensive-space-education-curricula-hungary-csillagaszat-es-urkutatas-es-oktatasa-magyarorszagon/#_Toc45125417

Űrkutatás-oktatási területek Már Magyarországon is számos olyan területet művelnek oktatók s kutatók, amelyeknek döntő része űrkutatás oktatás. Ezekből tekintünk át most néhányat:

Középiskola Űrkutatás, illetve planetológia a földrajz és a fizika tárgyakon belül jelenik meg a NAT-ban.

Felsőoktatás

Planetológia Planetológia oktatásával az ELTE TTK Általános Fizika Tanszék és Természetföldrajzi Tanszéken, a SZTE Fizikus Tanszékcsoportban, a Pécsi Tudományegyetem Csillagászati Külső Tanszékén (Baja) és a Debreceni Egyetem Ásványtani és Földtani Tanszékén foglalkoznak.

Kozmikus anyagok vizsgálata A kozmikus anyagok vizsgálatának lehetőségét a mintegy 200 éve kiformálódott meteoritika tudományága indította el. Vizsgálati tárgyai azok a kőzetek voltak, amelyek meteoritként a világűrből a Földre hullottak. Ma már ezek módszeres gyűjtése is folyik és ezek vizsgálata képezi az űrkutatás oktatás egyik szálát.

Az 1969 és 1972 közötti öt év alatti hat Apollo-expedíción sikeres begyűjtött kőzetminták az első tudatosan gyűjtött naprendszerbeli anyagkészletek. Ezekből a NASA oktatási anyagokat is készített. Ezek a holdkőzetek képezik a kozmikus anyagvizsgálatok másik szálát.

Bolygótestek térképezése A bolygókat fényképező űrszondák lehetővé teszik azt, hogy megismerjük a Naprendszer égitestjeit. Az ilyen földtudományi szemléletű munka is számos ponton elindítható az űrkutatás oktatásban. Egy ilyen sorozatban már a Holdról, a Marsról, a Merkúrról, a Vénuszról, valamint a Phobosról és a Deimosról is készült térkép.

Kis atlasz a Naprendszerről Az űrkutatás oktatás munkáját egy füzetsorozat is támogatja, melyet az ELTE TTK Fizika Intézetében működő Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport készített.

A sorozatban eddig 12 atlasz jelent meg.

Az első a holdkőzetek, meteoritok anyagvizsgálataiba nyújt betekintést. A második kis atlasza hozza a legmeglepőbb témát: hogyan készítettük el a Hunveyor egyetemi kísérleti gyakorló űrszondát. Az atlasz címe: Planetáris felszínek vizsgálata a SURVEYOR alapján megépített HUNVEYOR kísérleti gyakorló űrszondával. A harmadik kis atlaszban, a Bolygótestek atlasza című munkánkban a Naprendszer nagyobb égitestjeinek űrszondákról megfigyelhető felszínét tanulmányozzuk. A negyedikben, a Bolygólégkörök atlaszában a Naprendszer légkörrel rendelkező égitestjeit tanulmányozzuk. Ötödik atlaszunk címe: Űrkutatás és geometria. A hatodik kis atlasz a Bolygófelszíni mikrokörnyezetek atlasza. A Holdra, a Marsra, a Vénuszra (sőt azóta már a Titánra is) érkezett robotok: sziklasivatagokat találtak ott. A helyben maradt űrszondák szemével (kamerájával) látunk, kinyújtott karjával (robotkar) mérünk és talajt vizsgálunk. A fedélzeti műszerekkel a valódi űrszondák mérik a környezet jellemzőit, itt mi kémiai, meteorológiai, elektrosztatikai mérések elvét és fölépítését ismerhetjük meg. A hetedik kis atlasz a Bolygófelszíni barangolásokról szól. A nyolcadik kis atlasz címe: Űrkutatás és kémia, melyben mind a négy halmazállapot kémiájának világában kirándulást teszünk, de a földi kémiát (planetáris) összehasonlító kémiává tesszük. (Elsősorban a Mars bolygót vizsgáljuk.) A kilencedik kis atlasz címe: Planetáris kutatások analógiákkal és szimulációkkal, melyben anyagok, tájformák, folyamatok és más jelenségek földi analógiáit állítjuk párba a bolygókon, főleg a Marson és a Holdon megismert jelenségvilággal. A szimulációs kísérletekre a Hunveyor-Husar gyakorló űrszonda modell rendszer iskolarobotjaival kerül sor. A tizedik kis atlasz címe: Fejlesztések a HUNVEYOR-HUSAR űrszonda modelleken. Bemutatjuk az új Hunveyor építések főbb blokkjait, vázát, elektronikai rendszerét, és sok érdekes, az előzőeken nem lévő kísérleti berendezést, valamint a Husar robotokon épített megoldásokat. Új nézőpontból is bemutatjuk a Hunveyor-Husar modellek használatát a különféle oktatási területeken is, az égitestek felszínét tanulmányozó földi analóg terepeken (például Mars-analóg tájakon). A tizenegyedik kis atlasz címe: Kőzetszövetek a Naprendszerben. A kondritos kis bolygó, a Hold és a Mars kőzettestjeiből mutat be mintákat a földre érkezett meteoritek formájában és a NASA holdkőzetek formájában. A tizenkettedik kis atlasz címe: Űrkutatás és technológia, melyben anyagok áramlásait foglaljuk össze technológiákban, emberben, lakóházban és űrállomáson. A tizenharmadik kis atlasz egy enciklopédia: Becsapódások címmel.

Űrtechnológiák Űrtechnológiákkal az ELTE TTK-n, a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Intézetében, a JPTE (PTE) TTK Informatika és Általános Technika Tanszéken, technika tanári szakon, a Berzsenyi Dániel Főiskola, TTK, Technika Tanszék, technika tanári szakon, a Budapesti Műszaki Főiskola, székesfehérvári Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Számítógéptechnikai Intézetben foglalkoznak.

Űrszonda modellek építése Az oktatás része a technológiák megismerése felől is megindult. Kísérleti gyakorló űrszonda modelleket építenek egyetemisták, középiskolások. Ezek egyike az ELTE TTK-n kifejlesztett Hunveyor, a másik ilyen egység a Husar-rover, kisautó. A modellek építését a Mathematica programmal végzett demonstrációkkal is segíthetjük.

Vizsgálatok az űrkemencével Az Űrkemence a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Intézetének a fejlesztése.

Űrfizika Az űrfizika olyan területet foglal magába, mint az űrszonda műszerek építése, tesztelése, magnetoszféra-vizsgálatok, parancs- és adatkezelő alrendszer földi ellenőrző egységek stb.

Űrfizikával az ELTE TTK Geofizika Tanszék Űrkutató Csoport foglalkozik.

Űrbiológia – űrélettan Az űrbiológia magában foglalja a sugárzások hatásainak vizsgálatát, a súlytalanság ill. mikrogravitáció hatásait, a világűrben izoláltan töltött idő pszichológiai hatásait. Űrbiológiával a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézet, Szegeden, a Semmelweis  Egyetem 1.sz. Anatómiai Intézet Szenzomotoros Adaptációs Laboban, a Semmelweis Egyetem, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, MTA-SE Biofizikai Kutatócsoportban és a Szegedi Tudományegyetem ÁLtalános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvostani Tanszékén foglalkoznak.

Űrtávközlés Űrtávközléssel a BME Űrkutató Csoport Szélessávú Hírközlõ Rendszerek Tanszék foglalkozik.

Űrkutatás oktatása a hazai egyetemeken

Az ELTE TTK-n

Planetológia (Földtudomány) Planetológia (Csillagászoknak) Bolygófelszíntan Bolygótérképészet (PhD) Az űrtan alapjai (geofizikusoknak)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (szabadon választható tantárgyak):

Űrdinamika Űrkutatás és gyakorlati alkalmazásai Űrtechnológia Űrtechnológia labor Űrtechnológia a gyakorlatban Óbudai Egyetem (szabadon választható tantárgy): Űrkutatáshttp://mti.kvk.uni-obuda.hu/adat/tematikak/2014-15-1/Urkutatas_VM_N.pdf

Korábbi egyetemi kurzusok Űrtan és csillagászat tárgykörébe tartozó tanegységek az ország egyetemein és főiskoláin ABC rendben, a doktori programokon meghirdetett kurzusok nélkül

A csillagászat története– csillagász, ELTE, csillagász, SZTE, bármely szak, SZTE A Nap és a csillagok fizikája – fizikus-fizika tanár, DE , A nemzetközi légijog és világűrjog alapjai Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Nemzetközi Jogi Intézet Általános csillagászat-csillagász, SZTE, Általános relativitáselmélet bármely szak, SZTE Asztrofizika – fizikus-fizika tanár, DE, csillagász, ELTE, csillagász, SZTE, Asztrofizika űreszközökkel – fizikus-fizika tanár, DE, Az asztrofizika megfigyelési módszerei– fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Asztrofotográfia– csillagász, ELTE, Az űrtan alapjai  – geofizikus, ELTE, Bevezetés a csillagászatba – csillagász, ELTE  //  csillagász, SZTE // fizikus-fizika tanár, DE // bármely szak, SZTE Bevezetés az űrfizikába – fizikus-fizika tanár, DE, Bioasztronómia – csillagász ELTE Csill. műszertechnika- csillagász, ELTE, -csillagász, SZTE, Csill. spektroszkópia– csillagász, ELTE, Csillagászat fizikus, SZTE, fizika tanár, SZTE, Csillagászati földrajz– geográfus, földrajz tanár, ELTE // geográfus, földrajz tanár, SZTE //  földrajz tanár SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar // földrajz tanár, Eszterházy Károly Főiskola Csillagászati labor -csillagász, SZTE, Csillagászati megfigyelések, – csillagász, SZTE Csillagászati mitológia bármely szak, JPTE (PTE) Csillaglégkörök, Csillagszínképek – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE A csillagközi anyag fizikája – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE A csillagok szerkezete és fejlõdése  – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Égi mechanika– csillagász, ELTE, -csillagász, SZTE, Élet az Univerzumban bármely szak, SZTE Észlelő csillagászat (planetológia) – csillagász, ELTE Extragalaktikus Asztrofizika I-II – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Fantázia és valóság bármely szak, SZTE Galaktikus csillagászat– csillagász, ELTE, -csillagász, SZTE, Holdkőzetek, meteoritek – geográfus, földrajz tanár, geológus, ELTE Hullámterjedés – műszaki informatika, villamosmérnök, BME, Informatika a csillagászatban – csillagász, SZTE, Kozmikus fizika– csillagász, ELTE, Kozmológia– csillagász, ELTE, csillagász, SZTE, fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Mikrohullámú mérõrendszerek BME MHT Műholdak telemetria rendszerének specifikálása, a telemetria adatok vétele és feldolgozása. BME MHT Műholdfedélzeti energia ellátó rendszerek. BME MHT Műholdmeteorológia – meteorológus, ELTE Napelemes műholdfedélzeti energia ellátó rendszerek üzemmódjai. BME MHT Nap-Föld relációk – geofizikus, ELTE, A Naprendszer fizikája – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Nagyenergiás asztrofizika– fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Net-Lander fedélzeti számítógép szimulátor.   BME MHT Nukleáris- és részecske-asztrofizika – fizikus, asztrofizika szakirány, ELTE Obszervációs csillagászat– csillagász, ELTE, Összehasonlító planetológia – csillagász, ELTE