Az Óperzsa Birodalom vagy Akhaimenida Birodalom (, óperzsául: Hakhámanesijan) volt az első perzsa birodalom, amely i. e. 550-től i. e. 330-ig állt fenn a Méd Birodalom utódaként. A birodalomnak virágkorában 8 millió km² volt a területe, amivel az antik világ legnagyobb állama volt, és az akkori világ népességének mintegy 46%-a élt itt. Habár már az i. e. 6. század közepén katonailag a legerősebb állam, csak Egyiptom 525-ös meghódítása után vált minden tekintetben a világ vezető hatalmává és az első világbirodalommá. Eddig az időig a világ kereskedelmének, kultúrájának és haderejének elsődleges nagyhatalma hagyományosan Egyiptom volt, amely a perzsa hódítás után többé már nem nyerte vissza ezt a státusát.
II. Kurus perzsa király (II. Kürosz) alapította a Közel-Keleten, és utódai, Kambúdzsija (Kambüszész) és I. Dárajavaus perzsa király (I. Dareiosz) terjesztették ki Afrikába és Európába, így ez lett az első olyan birodalom, amely három kontinensen terült el. Területe Indiától Kis-Ázsián keresztül a mai Görögországig húzódott, míg Afrikában a mai Egyiptom, Szudán, Líbia és Etiópia egyes részeit is uralta.
Közigazgatását Kurus és I. Dárajavaus perzsa király központosította. Rendkívül gazdag és sokszínű művészettel rendelkezett, felszabadították a zsidókat a babiloni igából és toleráns módon viszonyultak a vallási kisebbségekhez. Az emberi jogokat a Kurus által kialakított törvények biztosították. A birodalmat III. Alexandrosz makedón király (Nagy Sándor) hódította meg i. e. 330-ban. Ezzel ért véget az Óperzsa Birodalom történelme.
A perzsák a hódításaik során a leigázott népek kultúráját ötvözték saját és a környező társadalmak kultúrájával. Birodalmuk diplomáciai nyelve az akkád, az óperzsa és az elámi nyelv mellett az arámi volt.
Vallásuk középpontjában Ahura Mazdá kultusza állt. Emellett sok, az indiai hitvilág mitológiájából ismert istent (például Mithrász, Indra) tiszteltek. A klasszikus perzsa vallást Zarathustra, egy legendás életű filozófus-próféta alakította ki. E vallás a zoroasztrizmus, melynek alapja a jó és a rossz hosszú ideig tartó, ám nem örök ellentéte.
Történelmi források 300px|bélyegkép|A behisztuni felirat Az Óperzsa Birodalom történeti kutatását a kevés írásos leletanyag nehezíti. A perzsa történeti írások legnagyobb része megsemmisült a makedón, az arab és a mongol hódítások során. A fennmaradt dokumentumok főleg a gazdasági adminisztrációra vonatkoznak, mint például az adózás, a földbérlet. A birodalom történetéről szóló írások többsége az ellenséges népektől származik, például a görög Hérodotosztól, Polübiosztól, Sztrabóntól, Plutarkhosztól. A birodalmat egyiptomi írások és a Biblia is megemlítik, utóbbiban az Esdrás és az Eszter könyve is ír a perzsa királyokról. Az ókori források nagyobb része azonban megsemmisült. Az Akhaimenida-dinasztia uralkodóiról tudósít többek között a behisztuni felirat, amelyben építési munkálatokról és a perzsa politikáról írtak. Ez a történelmi dokumentum nagyban segíti a kutatók munkáját.Pierre Briant, 17. oldal
Története Az Óperzsa Birodalom kialakulása Az első perzsa törzsek az i. e. 9. században jelentek meg az Urmia-tótól délre fekvő területen. Később szálláshelyüket délebbre helyezték, ahol a terület korábbi urai, az elámiak már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák a perzsa letelepedést.
bélyeg|200px|jobbra|Kurus szabadon engedte a zsidókat a fogságból A perzsák kezdetben elismerték az elámi fennhatóságot, s ez vezetőjüknek, Hakhámanisnak (Akhaimenész) lehetőséget biztosított a perzsa államiság kiépítésére. A perzsák szemszögéből nagy jelentőséggel bírt, hogy Elám i. e. 690 körül szembekerült Asszíriával. III. Humbannimena elámi király babiloni szövetségben megtámadta Szín-ahhé-eríbát, de a koalíció i. e. 688-ban teljes vereséget szenvedett, az asszírok Babilont is elfoglalták. Ez időben az erős méd, asszír és urartui királyságok perifériáján a Zagrosztól délre telepedtek le a perzsák az i. e. 2. évezred végén, Ansan város környékén.Pierre Briant, 28. oldal Hakhámanis fia, Csaispis (Teiszpész) megütközött Ansan királyával, és győzött.
Csaispis lett az első akhaimenida király, aki felvette Ansan királyának címét, azonban halála után a két fia egymás között felosztotta a királyságot. I. Kurusé (I. Kürosz) lett Ansan, míg Arijáramnáé lett Parsa. Ez a két királyság nem tartozott az erős államok közé, mivel abban az időben a régióban a médek és az asszírok uralkodtak. I. Kurustól maradt egy pecsét, amelyen ez áll: „Ansan Kuras, Csaispis fia”. Az asszír és a perzsa források később azt írják, hogy I. Kurus egyesítette apja korábbi királyságát, azaz Ansant és Parsát. Ezen elképzelés szerint Kurusék nem akarták, hogy az Újasszír Birodalomba olvadjon a két királyság, ezért egyesítették azokat. Más elképzelések viszont fiktív személynek gondolják Arijáramnát, habár az ansani és a parsai írások ezt cáfolják.
Elám a továbbiakban sem tűrte az erős szomszédot, Asszíriát, míg i. e. 644 és i. e. 639 között az egyesült szkíta–asszír haderő tönkreverte III. Humbanhaltas seregeit, és Elám önállósága végleg véget ért. Ekkor került Assur-bán-apli fennhatósága alá Parsumas tartomány, azaz Parsa, amelynek fejedelme ekkor már Hakhámanis unokája, I. Kurus volt. Az Asszír Birodalom bukásában végül a perzsák is aktívan részt vettek Uvakhsatra (Küaxarész) méd király vezetésével.Herber Attlia, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 1. , Budapest, 2007 Az Újasszír Birodalom bukása után a Méd Birodalom lett a régió főhatalma.
Média az asszírok és Lüdia ellen elért sikerei ellenére továbbra is laza államalakulat maradt. A királyi hatalom erősödése egyáltalán nem tapasztalható, a méd fejedelmek önállóságuk fejlesztésén fáradoztak, a nagykirály hiába igyekezett centralizálni óriási birodalmát. Hamarosan nyílt méd-babiloni konfliktus alakult ki, ami lehetőséget adott Kurusnak a függetlenedésre. I. e. 553-ban Kurus nagyarányú lázadást robbantott ki, melyben a méd arisztokrácia egyes körei is részt vettek. I. e. 550-re teljes győzelmet arattak Istuviga méd király (Asztüagész) felett. A méd uraknak azonban csalódniuk kellett, mert Kurus uralma alatt nemhogy nem nőtt függetlenségük mértéke, de jelentősen csökkentek lehetőségeik. A médek perzsa uralom alá kerültek, még ha formailag egyenrangúak maradtak is a perzsa arisztokráciával.
Kabúdzsija (I. Kambüszész) véglegesen egyesítette a médeket és perzsákat, amivel jelentős mértékben megnövelte a befolyását a térségben. Még Kurus lázadása előtt feleségül vette Istuviga lányát. Ebből a házasságból született II. Kurus (Nagy Kürosz), aki a perzsákat a világ uraivá tette.
I. Dárajavaus (I. Dareiosz) volt az első, aki emléket állított II. Kurusnak. Őt tekintik a birodalom alapítójának. Néhány történész szerint azonban Dárajavaus meghamisította családfáját, hogy biztosíthassa a hatalmát. Az elfogadott álláspont szerint a dinasztia az i. e. 7. századtól i. e. 330-ig állt fent.
II. Kurus
I. e. 559-ben Kabúdzsija fia, II. Kurus lépett az ansani trónra. Nem sokkal később Arijáramna fia meghalt, és a koronát Kurus szerezte meg, így egyesült a két királyság. Ebben az időben a Méd Birodalom uralta a régiót.
I. e. 553–i. e. 550 között a perzsa–méd háborúban Nagy Kurus legyőzte nagyapját, Istuviga méd királyt, és elfoglalta Ekbatanát (ma Hamadán). Ezzel a háborúval a perzsák vették át a médektől a nagyhatalmi státuszt, és a médek a birodalom alattvalói lettek. II. Kurus megkegyelmezett a korábbi méd uralkodónak: meghagyta az életét és megígérte neki, hogy gondoskodni fog törvényes utódról. Ktésziasz Knidosz és Xenophón szerint Kurus elvette Istuviga lányát, de ez nem valószínű, mivel így a lány a felesége és a nagynénje lett volna egyben, bár ezek a házassági szokások az ókor több államában elfogadottak voltak. Az ellentmondás feloldására feltételezik, hogy Istuviga másodszor is megházasodott, és később ebből a kapcsolatból született lányát vette feleségül. A stratégiailag előnyös helyen fekvő Ekbatana volt addig a Méd Birodalom fővárosa, és innen irányították Közép-Ázsiát.Pierre Briant, 43. oldal
Kurus hadseregreformmal kezdte uralkodását. A hadsereget ettől kezdve a szabad földközösségek tagjaiból toborozták. Az óperzsa kāra szó egyszerre jelenti a hadsereget és a népet.Gyjakonov, 21. old. Az új hatalom megváltoztatta a Közel-Kelet politikai viszonyait. A médek korábbi szövetségesei nem fogadták el az új királyt, illetve függetlenedni akartak, de a szomszédos államokkal is feszült volt a viszony. A lüd király, Kroiszosz (Istuviga sógora) megtámadta az új birodalmat, hogy bővítse a saját királyságát. Kurus a pteriai csatában megvédte a királyságot, majd a lüd főváros ellen vonult és elfoglalta azt. Ettől kezdve megszűnt Lüdia. Kroiszoszt elfogtákPierre Briant, 46. oldal és bíróság elé állították.
I. e. 546-ban Nagy Kurus visszatért Kis-Ázsiából, ahol elfoglalta Ióniát és Aioliát. A perzsa nagykirály rögtön hozzákezdett az új expedíciós hadsereg felállításához, mivel Babilont és több szomszédos államot is el akarta foglalni. Ez az időszak kevéssé ismert, azonban azt tudni lehet, hogy a babilóniai hadsereget legyőzték Opisánál, majd i. e. 539-ben a főváros is elesett. A perzsa hadsereg ellenállás nélkül egészen az Eufráteszig jutott. Közben i. e. 540-ben Baxtrist (Baktria), Sakát és több szomszédos országot is elfoglalta, sőt egészen Beludzsisztánig, az Iaxarész folyóig is eljutott. Ezek az adatok a behisztuni feliraton szerepelnek.
Nagy Kurus, korában szokatlan módon, a meghódított népekkel toleráns volt, hogy meg tudja szilárdítani hatalmát. Hálából a perzsák „atyának”, a görögök „törvényhozónak”, a zsidók pedig egyenesen „felkentnek” nevezték. A perzsa királyoknak sikerült a szomszédos népek közötti feszültséget csökkenteni a birodalmon belül. Babilon elfoglalása után Kurus a Biblia szerint a meghódított városból hazaengedte a zsidóságot, véget vetett a babiloni fogságnak, és engedélyezte a zsidóság új templomának felépítését Jeruzsálemben. A templom kincseit is visszaadta. Erről az eseményről Ezdrás könyve tudósít.
Kurus i. e. 530-ban a szkíták ellen viselt hadjárata során elesett.
Kambúdzsija
bélyegkép|250px|Kambúdzsija megbünteti III. Pszammetik egyiptomi királyt (perzsa pecsét) Kurust a trónon fia, Kambúdzsija követte (i. e. 525–i. e. 522, görögül II. Kambüszész), aki már apja élete végén Babilon alkirálya volt. Apjuk halála után öccsével, Bardíjával került szembe, akit meggyilkoltatott, hogy egyben tartsa a birodalmat.
Kambúdzsija meghódította Egyiptomot, Líbiát és Núbiát,Pierre Briant, 64. oldal és legyőzte az arabokat, akik vízhiány miatt fellázadtak. III. Pszammetik fáraó akkor bukott el, amikor a ciprusi városok, valamint a Szamosz-szigeti Polikrat türannosz a perzsák oldalára álltak. A Peluziai csatában az egyiptomi hadsereget szétverték, és a perzsák elfoglalták Memphisz városát. A fáraót elfogták és a felkelés megszervezése miatt kivégezték. Kambúdzsija az egyiptomi feljegyzések szerint felvette a fáraó címet.
Következő hadjáratát a Kusita Királyság ellen vezette, de közel ötvenezer fős serege egy homokviharban elpusztult. Tovább rontotta a helyzetet, hogy otthonról olyan híreket kapott, melyek szerint egy Gaumáta nevű méd pap a három évvel korábban elhunyt lázadó Bardíjának adta ki magát. A király hazaindult a hadjáratból, ám hazafelé Paszargadainál meghalt. Dárajavaus szerint attól való félelmében, hogy nem lesz képes a trónt visszaszerezni, öngyilkos lett. Görög történetírók szerint egy baleset miatt halt meg.
I. Dárajavaus
bélyegkép|Dárajavaus alakja a Dárajavaus-vázán Kambúdzsija i. e. 522 elején bekövetkezett halála után a katonaság I. Dárajavaus (görögül I. Dareiosz) héttagú csoportját támogatta. Trónhoz való jogát annak ellenére sem tudta elismertetni, hogy maga is az Akhaimenidák nemzetségéhez tartozott. A satrapák egy csoportja fellázadt ellene, majd hozzájuk csatlakoztak a babilóniaiak is. Dárajavaus azonban leszámolt ellenfeleivel, és győzelmét a Babilónt Ekbatanával összekötő út mentén egy sziklába vésett feliraton örökítette meg: