A Gyűrűk Ura: A király visszatér az azonos című film alapján készült videójáték. Az Electronic Arts adta ki, az EA Games termékcsalád részeként. A játék 2003-ban jelent meg, a filmmel egy időben. A játék nagyon hasonlít elődjére, A Gyűrűk Ura: A két toronyra, viszont A király visszatért PC-re is kiadták. A király visszatér egy akció/kaland játék, ahol különféle küldetéseket kell teljesíteni 13 interaktív szinten (vagyis gyakorlatilag bármivel érintkezhetünk, a Gyűrű felirata jelzi azokat a tárgyakat, amiket használhatunk, pl. dárda). A feladat teljesítése mellett a játékosnak a rá támadó orkokat kell megölnie. Ebben a játékban is választhatunk szereplőt, itt viszont az elődhöz képest jóval több főhőst választhatunk ki. A Gyűrű Szövetségének több tagjával is játszhatunk, sőt, ha végigvittük a játékot, három újabb karakter bőrébe bújva mehetünk végig még kettő új pályán. A játékban számos filmbeli színész szinkronizál, és filmjeleneteket, illetve interjúkat is tartalmaz. A zenei aláfestéshez a Howard Shore, a A Gyűrűk Ura: Gyűrű Szövetsége és A Gyűrűk Ura: A két torony című filmekhez komponált zenéit használták fel.

Történet

A Gyűrűk Ura: A király visszatér a helm-szurdoki csatával kezdődik; Gandalf az utolsó pillanatban megérkezik a száműzött rohírokkal, hogy legyőzze Szarumán Uruk-hai orkjait. A helm-szurdoki csata az emberek győzelmével zárul, ezért Szauron az emberek egy másik erődjére, a gondori Minas Tirithre összpontosít, hogy megtámadhassa azt, mielőtt még a vár őrei felkészülhetnének az ostromra. Gandalf ezalatt Vasudvardba megy, hogy az entek segítségével elárassza Vasudvardot a Vas-folyó vizével, és legyőzze Szarumánt, majd Minas Tirithbe megy, hogy felkészítse a város lakóit az ostromra. Aragornt, Gimlit és Legolast pedig azzal bízza meg, hogy menjenek keresztül a Holtak Ösvényén, és vegyék rá a Holtak Királyát arra, hogy teljesítse régi esküjét, és harcoljon seregével az emberek oldalán. Aragorn, Legolas és Gimli sikerrel járnak, ezért Gondor déli kapuján át Minas Tirithbe mennek, hogy a Holtak Seregével az oldalukon segítsenek Gondornak a Mordor ellen vívott háborúban. Minas Tirith ostromának kimenetele a vár előtti pusztán, Pellennor mezején dől el: miközben a várban Gandalf megállítja az ostromtornyokat és megvédi a civileket, Pelennor mezején Aragorn, Legolas és Gimli segítségével Éowyn megöli a Boszorkányurat és a Holtak serege megnyeri Gondornak a csatát. Miközben Aragorn, Legolas, Gimli és Gandalf a Mordor ellen vívott háborúban vesznek részt, Frodó és Samu, illetve vezetőjük, Gollam sikeresen megszöknek Osgiliathból, azonban Gollam tőrbe csalja a hobbitokat: sikerül szétválasztania Frodót és Samut, és Frodót egy sötét alagútba csalja, ahol egy hatalmas pók, a Banyapók fogságba ejti őt. Gollam terve szerint a Banyapók megölné Frodót, de a Gyűrűt meghagyná neki; azonban Samu közbelép, és súlyosan megsebesíti a Banyapókot, de Frodót halottnak hiszi, ezért hagyja, hogy elvigyék az orkok Cirith Ungol tornyába. Az orkok beszédéből azonban kiderül, hogy Frodó még él, ezért Samu, kihasználva a toronyban lakó orkok belső viszályát, felmegy a torony legtetejébe és megmenti Frodót, így mindketten épségben eljutnak a Végzet Hegyéhez. Hogy időt nyerjen nekik, Aragorn, Gandalf, Legolas és Gimli Gondor hadseregével megtámadják Mordort, és a Fekete Kapu előtt megvívják a Harmadkor utolsó csatáját. Frodót a Vegzet Hegyén megtámadja Gollam, és elveszi tőle a Gyűrűt, azonban Frodónak Samu segítségével sikerül lelöknie Gollamot, aki így a vulkán lángoló katlanába zuhan. A Gyűrű ezáltal elolvad, és Szauron minden hatalmát elveszti. A Harmadkor véget ér Szauron bukásával, és ezzel Gandalf ideje is: az eljövendő nemzedékeknek kell átadnia munkáját.

Szereplők Gandalf Bár Szürke Gandalf a balroggal folytatott harc során a homályba zuhant, mégis visszatért Fehér Gandalfként a halálból, és hasznos tanácsokkal látja el Aragornt; Théodent, Rohan királyát és még Gondor helytartóját, Denethort is, bár ő nem hallgat rá, ezért Gandalfra hárul a feladat, hogy sikerre vigye a Szauronnal folytatott reménytelen harcot. Gandalf a Három Gyűrű egyikének hordozójaként és mágusként óriási hatalommal rendelkezik, bár ezt ő jó célra használja, és soha nem tört egyeduralomra. Szauron benne méltó ellenfélre talált, és Gandalf tudja, hogy Középfölde sorsa Minas Tirithnél dől majd el, de nem feledkezik meg arról sem, hogy fegyvereik erejével nem tudnak győzelmet aratni: minden remény két apró hobbitban van, akik próbálják megtalálni az utat oda, ahová nem vezet út: megpróbálnak eljutni Mordorba. Gandalf kardjával, Glamdringgal és varázsbotjával az egyik legádázabb ellenfél; botjával nem csak fénysugarat tud kilőni, hanem le is csaphatja azt, amivel az összes közeli ellenséget elpusztíthatja. Különleges képességével védőbuborékot hozhat létre maga körül, ami akkor is árt az orkoknak, ha azok csak hozzáérnek.

Aragorn Arathorn fia, Aragorn, más néven Vándor az északi embereknek, a Númenori nép leszármazottainak, a Dúnadánoknak a vezére, és Isildurnak egyenes ági leszármazottja, így Gondor trónja őt illeti. Aragornnak vissza kell térnie Gondorba, hogy a király visszatérjen, mert a Fehér város háború előtt áll. Azonban Aragornnak egy rejtett út van kijelölve: meg kell keresnie a Holtak Királyát, aki egykor elárulta Isildurt, ezért élőhalottként van jelen e földön. A Holtak Királya olyan sereget tud összehívni, ami bármely hadseregnél halálosabb, ha Aragorn engedelmességre bírja őket. Aragornnak a Holtak Seregével kell megakadályoznia, hogy az umbari kalózok elérjenek Minas Tirithbe. Azonban Vándor nincs egyedül e reménytelen helyzetben: segítségére van a bakacsin-erdei tünde, Legolas, és Glóin fia, Gimli, a törp. A Három Bajtárs egymást segítve próbálja meg elpusztítani Mordor felmentőseregét, hogy aztán megvívhassa a Harmadkor legnagyobb csatáját, a Pelennor mezei csatát. Aragorn fegyvere nem más, mint az újrakovácsolt kétkezes kard, Narsil, amelyik levágta a Gyűrűt Szauron ujjáról. Vándor a fegyvert Andúrilnak, vagyis nyugat lángjának nevezte el, ami nevéhez hűen úgy pusztítja el az orkokat, mint egy végzetes tűzvész. Aragornnak azonban nem csak a kardban rejtőzik az ereje: pontos íjával könnyedén elpusztítja távoli ellenfeleit, és különleges képességével gyorsan kerül Tökéletes Módba (Perfect Mode), és kardja lángot szórva pusztíthatja el a közeli ellenséget.

Legolas Legolas Bakacsin-erdő királyának, Thranduilnak a fia. Habár a törpök és a tündék közt ősi ellentét feszül, Legolas és Gimli a legjobb barátok lettek, és egymást segítve küzdenek Középfölde jövőjéért. Még azt is mondják, hogy Legolas és Gimli együtt utaztak el Valinorba a Negyedkor elején. Legolas éles tünde-szeme elől nem rejtőzhet el senki, Galadrieltől kapott íjával bármelyik orkkal pillanatok alatt végez, azonban nem ez az egyetlen fegyvere: két éles pengével leterítheti a közelben ólálkodó ellenséget, sőt, akár fel is gyújthatja őket lángoló késeivel. Különleges képessége segítségével könnyedén Tökéletes Módba kerülhet.

Gimli Gimli apja, Glóin Bilbó útitársaként részt vett a Magányos Hegy visszahódításában és Szmóg kiűzésében, így nem csoda, hogy Gimli is veszélyes kalandokba keveredik. Gimli szívós törp és ádáz harcos, fejszéjével halálos csapásokat mér ellenségére. Legolasszal nagyon jó barátok és igazán tiszteli Galadrielt, ami nagyon furcsa a törpöknél, mivel a törpök és a tündék régóta nem kedvelik egymást. Állítólag Galadriel annyira megkedvelte Gimlit, hogy beengedték a törpöt Valinorba. Azonban a Gyűrűháborúban Gimlire sok munka vár, ha több orkot kíván megölni, mint Legolas, ugyanis a Pelennor mezei csatában van ellenség bőven. Gimli különleges képessége révén hamar tökéletes módba kerül, és lángra kaphatnak az ellenségei egy különleges fejszecsapástól. A törp szekercét dobhat a távoli orkokra.

Samu Samu a gyűrűhordozó, Zsákos Frodó kertésze, akinek eszében sincs elhagyni gazdáját. Bár Samunak helyén van a szíve is és az esze is, nem éppen harcosnak született, azonban a körülmények igazi "tündeharcost" csinálnak belőle. Samu nem bízik meg Gollamban, amikor titkos alagútról beszél, úgy gondolja, Gollam tervez valamit, sőt, meg akarja őket ölni. Ebben a tudatban védelmezi Frodót, miközben a hazaútra is kell gondolnia. Azonban Gollam mielőbb meg akar Samutól szabadulni, hogy könnyebb legyen elszedni a gyűrűt. A játékos feladata az, hogy Gollam ne járjon sikerrel. Samu a Sírbuckákból vett kardjával komoly ellenfél, és veszély esetén eltakarhatja magát tündeköpenyével. Különleges, mérgező kardcsapása egyszerre több orkot is leteríthet, a távoli ellenségeit tőrrel ölheti meg.

Frodó Zsákos Frodó vállát nyomja a legnagyobb teher: a Gyűrű terhe, ami Mordorhoz közelítve szó szerint óriási terhet jelent, amivel egyre nehezebb az úttalan ösvényeket járni. Frodó lehet az egyetlen személy, aki képes lehet elpusztítani a Gyűrűt, azonban nem ismeri az utat, ezért Gollamra bízza magát, aki vissza akarja szerezni az ő "drágaszágát", ezért a Banyapók odújába vezeti hősünket. Frodó azonban nem a biztos halálba menetel, hiszen vele van hűséges kertésze, Csavardi Samu, aki mindig ott van, hogy megmentse Frodót a haláltól. Frodó kardja az a Fullánk, amit Bilbó talált a trollbarlangban, amikor a Magányos hegy felé tartott tizenhárom társával. A kard kéken ragyog, ha orkok ólálkodnak a közelben, és mérgező csapást is lehet vele mérni az ellenségre. Frodó el tud rejtőzni a kíváncsi szemek elől tündeköpenye segítségéve, és a távoli ellenségekre tőrt tud hajítani.

Irányítás

Alapértelmezett Billentyűzet/Egér Irányítás: W - Szereplő mozgatása Bal egérgomb - Gyors ütés Jobb egérgomb - Ádáz ütés LCTRL - Fizikai Támadás Q - Hárítás Szóköz – Földre esett ellenfél megölése Bal Shift - Távolraható fegyver elővétele Tab - Hátraugrás E - Akció F5 - Speciális képesség F3 - 1p/2p Játékosjelző kapcsolója F1 - Segítség Esc - Játékmenü

Alapértelmezett Csak Billentyűzet Irányítás: W – Mozgás előre S – Mozgás hátra A – Mozgás balra D – Mozgás jobbra NUM 2 - Gyors ütés NUM 8 - Ádáz ütés NUM 6 - Fizikai Támadás NUM 4 - Hárítás Szóköz – Földre esett ellenfél megölése Bal Shift - Távolraható fegyver elővétele Tab - Hátraugrás E - Akció F5 - Speciális képesség F3 - 1p/2p Játékosjelző kapcsolója F1 - Segítség Esc - Játékmenü

Gyors ütés Ezzel az ütéssel gyorsan tehetsz kárt a rád rontó orkokban. A gyors ütéssel a sérülést is elkerülheted.

Ádáz ütés Ez az ütés ugyan lassabb a gyors támadásnál, de csak ezzel robbanthatjuk szét az ellenség pajzsát. Ha hosszan lenyomva tartod, különleges támadást indíthatsz, de csak akkor, ha megvetted a szükséges fejlesztést.

Fizikai támadás Ez a támadás a hobbitoknál lökést, Aragornnál lépést, Gandalfnál ütést a bottal, Legolassal rúgást, Gimlivel pedig ugrást jelent. Provokálja az ellenfelet, ami az Orkok Veszténél jó (ha megvetted a fejlesztést), vagy létrákat lehet vele ledönteni.

Akció Ezzel a lépéssel tárgyakat használhatsz, például dárdát hajíthatsz el vagy kapukat nyithatsz ki. A tárgyakat a Gyűrű felirata jelöli.

Hárítás Az orkok ütéseit háríthatod el vele, de bizonyos ütéssorozathoz is felhasználhatod.

Távolra támadás Ez lehet nyílvessző, szekerce, tőr, de akár fénynyaláb is. A Shift gombbal kell erre a fegyverre váltani, és a gyors ütés gombbal kell ellőni a fegyvert.

Különleges képesség A különleges képesség valamilyen előnyt jelent (pl. támadás, védelem,). Használatkor egy mutató kifehéredik, és meg kell várni, hogy újra színes legyen a kép, csak akkor lehet újra használni a képességet.

Hátraugrás Ha sok az ellenség, vagy egy trollt akarsz megölni, így el tudod kerülni a sérülést.

Földre esett ellenfél ledöfése Ha az ellenséged elesik, akkor a kardodat beledöfheted a gyomrába, így azonnal megölöd őt.

A szintek