Bányai János (Kézdivásárhely, 1886. november 6. – Székelyudvarhely, 1971. május 13.) tanár, geológus, muzeológus, a Székelység című folyóirat alapítója és szerkesztője.

Életútja, munkássága Kézdivásárhelyen, majd Kolozsváron tanult, később a budapesti Tanárképző Főiskola hallgatója. Tanulmányait Jénában és Berlinben fejezte be, 1942-ben Szegeden avatták doktorrá. 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen tanított. 1931 és 1943 között a Székelység című havi folyóiratot szerkesztette.

Jelzéssel vagy névtelenül mintegy félezer közérdekű írása jelent meg heti- és napilapokban. Több mint 100 tudományos és ismeretterjesztő tanulmányát vagy közleményét a magyarországi Földtani Közlöny, Földtani Értesítő, Földgömb, Hidrológiai Közlöny, Természettudományi Közlöny, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok s Romániában az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor, valamint A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve közölte. Számos hazai és külföldi kutatóintézet külső munkatársa volt.

Írásai Erdély földrajzi viszonyaival, a Székelyföld geológiájával és hasznosítható ásványi kincseivel foglalkoztak, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal. 1929-ben a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében jelent meg az első ásványvizekkel foglalkozó közleménye, az Adatok a hargitai ásványvizek geológiájához, ettől kezdve munkásságának java egyre inkább az ásványvizek kutatásával kapcsolatos, az ásványvizekről, gyógyforrásokról írott cikkei helyet kaptak a Magyar Népegészségügyi Szemlében is. Szaktudományi és népszerűsítő munkájának elismeréséül 1928-ban elnyerte a budapesti Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját, 1965-ben megkapta ugyanott a Földtani Társulat aranydiplomáját.

Kutatási területe Székelyföld földrajzának és ásványkincseinek kutatása.

Főbb művei Ki volt Orbán Balázs? (1929)Név nélkül szerkesztette Bányai János. Székelyföldi útmutató (sorozat 1933-40).Szintén Bányai János szerkesztette név nélkül. A székelyföldi ásványvizek (Erdélyi Múzeum, Kolozsvár, 1934) Székelyföld ásványvizeinek eredete és forrásfoglalásai (Erdélyi Múzeum-Egyesület Emlékkönyv, Kolozsvár, 1934) A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai (1938) Szent Anna-tó és környéke (Székelyudvarhely, 1940) Székelyföld írásban és képben (társszerzőkkelTársszerzők: Szabó Árpád, Soós Ilona, Schwartz Árpád és Várhelyi Csaba; Eugen Pora előszavával. (1957) A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei (Bukarest, 1957) Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések (társszerzőkkel, Bukarest, 1957)

Emlékezete

bélyegkép|Utcanévtábla Székelyudvarhelyen A székelyudvarhelyi Műszaki Szakközépiskola és egy utca is az ő nevét viseli.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület évente kiosztja a Bányai János-díjat, amelyet az erdélyi és a moldvai magyar népi kultúra szakszerű kutatásában, az erdélyi magyar muzeológiában jelentős eredményeket elért kutatóknak, muzeológusoknak adnak át.

Kapcsolódó szócikkek

Kémiai szakirodalom Erdélyben Orbán Balázs emlékezete Székelykeresztúr magyar irodalmi és művelődési élete

Jegyzetek

Ajánlott irodalom

Kisgyörgy Zoltán: Dr. Bányai János emlékezete (Földtani Közlöny, 103. 1973. 2. 117-122. Bibliogr. 119-122.) Kónya Ádám: Bányai János (Földr. Közl., 1971. 2-3. sz.) Vofkori László: Bányai János tudományos hagyatéka. Művelődés, 1974/4. Csíky Gábor: Bányai János a Székelyföld kutatója és hűséges fia. (Születése 100. évfordulóján) (Földtani tudománytörténeti évkönyv, 12. 1985/86. 64-82.) Csíky Gábor: Bányai János (Évfordulók a műszaki és természettudományokban, 1986. 61-63.) Vofkori László: Bányai János geológus, Erdély kutatója (Természet Világa, 124. 1993. 2. 90.)

Források

További információk

Schőnviszky László: Bányai János. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1972. 2. füz. 1–2. old.

Kategória:Romániai magyar geológusok Kategória:Kézdivásárhelyiek Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek