Rudolf Glöckner (Markranstadt, 1929. március 20. – 1999. január 25.) NDK nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Nemzetközi megnevezésként a Rudolf „Rudi” Glöckner nevet is alkalmazták. Polgári szakmája kereskedő.
Pályafutása Labdarúgóként Mint labdarúgó, a korosztályi váltásokat 1939 és 1951 között szülővárosának csapatában a Sportfreude Markranstadtban élte meg, majd 1951–1953 között a harmadik vonalban szereplő Rotation Nordost Leipzig futballistája volt. Óriási fizikai erejét, apollói felépítését a védelemben kamatozta. Az NDK labdarúgó-válogatott nem tudott kiemelkedő eredményt produkálni, mert a német sportvezetés elsősorban az egyéni sportokra összpontosított. Ezért csak egy sportembernek sikerült a labdarúgó világbajnokság döntőjébe jutnia, Rudi Glöcknernek.
Nemzeti játékvezetés bélyegkép|Játékvezetőként (álló sor, jobbról a 2.) egy 1. FC Union Berlin – FC Carl Zeiss Jena mérkőzésen A kor követelményének megfelelően csapatából is ki kellett választani egy főt, aki egyesületi játékvezetőként tevékenykedik. A játékvezetői vizsgát 1953-ban tette le. A szocializmusra jellemző „sorbaállás” szigorú rendje miatt – tehetség ide, vagy oda, – a játékvezetés minden lépcsőfokát szisztematikusan végig kellett járnia. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett. 1959-ben lett az I. Liga játékvezetője. Működési ideje alatt összesen találkozón tevékenykedett (játékvezető/partbíró). A nemzeti játékvezetéstől 1977-ben vonult vissza. Első ligás mérkőzéseinek száma: 150.
Nemzeti kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 4
Keletnémet labdarúgókupa Hazájában az egyik legjobb bírónak tartották, ezért négy alkalommal kapott lehetőséget az NDK JB-től, hogy vezesse a döntő találkozót. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1963. május 1. Lenin Stadion, Berlin döntő BSG Motor Zwickau–BSG Chemie Zeitz 3 : 0 25 000 1968. június 9. Kurt-Wabbel Stadion, Halle an der Saale döntő 1. FC Union Berlin–FC Carl Zeiss Jena 2 : 1 13 000 1971. június 20. Kurt-Wabbel Stadion, Halle an der Saale döntő SG Dynamo Dresden–Berliner FC Dynamo 2 : 1 10 000 1974. április 13. Központi Stadion, Lipcse döntő FC Carl Zeiss Jena–SG Dynamo Dresden 3 : 1 32 000
Nemzetközi játékvezetés Az NDK labdarúgó-szövetségJátékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1964-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a németet beszélte. Az 1958-as labdarúgó-világbajnokság emlékére 1973-ban Stockholmban vezette a Svédország–Brazília barátságos mérkőzést. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett vagy partbíróként tevékenykedett. Az NDK nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében a 3. helyet foglalja el 13 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1977-ben búcsúzott. Eredményes pályafutása alatt 107 nemzetközi mérkőzést irányított. Válogatott mérkőzéseinek száma: 24
Labdarúgó-világbajnokság Három világbajnokság döntőjéhez vezető úton Mexikóba a IX., az 1970-es labdarúgó-világbajnokságra, Nyugat-Németországba a X., az 1974-es labdarúgó-világbajnokságra valamint Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. 1970-ben egy csoportmérkőzésen egyes számú, az egyik negyeddöntőben második számú partbíró. 1974-ben kettő csoportmérkőzésen kapott egyes számú besorolást. Az egyes számú partbíró játékvezetői sérülés esetén továbbvezethette volna a találkozót. A világbajnoki döntő megbízására úgy került sor, hogy a brazilok nem akartak európai, az olaszok meg Dél-Amerikai játékvezetőt, az afrikai és az ázsiai játékvezetők, nemzetközi gyakorlatlanságuk miatt szóba sem jöhettek. Sir Stanley Rous látta a csoportmérkőzésen nyújtott teljesítményét – maximális osztályzatot kapott az ellenőrtől – és a vita lezárásaként úgy határozott, hogy vezesse a döntőt. A döntő találkozó volt az ötödik nemzetközi válogatott mérkőzésvezetése. A kilencedik világbajnokság döntőjét 9. európaiként, első alkalommal keletnémetként, a szocialista tömböt másodikként képviselve vezethette.Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 3 + 4 (partjelző)
1970-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1969. október 15. Råsunda Stadion, Stockholm előselejtező (5. csoport) Svédország–Franciaország 2 : 0 51 954
Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1970. június 6. Cuauhtemoc Stadion, Puebla csoportmérkőzés (2. csoport) Uruguay–Olaszország 0 : 0 30 000 1970. június 21. Azték Stadion, Mexikóváros döntő Brazília–Olaszország 4 : 1 108 000
1974-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1972. október 15. Prater Stadion, Bécs előselejtező (1. csoport) Ausztria–Magyarország 2 : 2 67 392 1973. január 17. Leoforos Alexandras Stadion, Athén előselejtező (7. csoport) Görögország–Spanyolország 2 : 3 16 579 1973. november 27. Park Stadion, Gelsenkirchen előselejtező (1. csoport) Svédország–Ausztria 2 : 1 69 974
Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1974. június 30. Wald Stadion, Frankfurt középdöntő (B. csoport) Lengyelország–Jugoszlávia 2 : 1 53 000
1978-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1977. június 11. Laugardalsvöllur, Reykjavík előselejtező (4. csoport) Izland–Észak-Írország 1 : 0 10 269
Labdarúgó-Európa-bajnokság Három európai labdarúgó torna döntőjébe vezető úton Olaszországba a III., az 1968-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, Belgiumba a IV., az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, illetve Jugoszláviába az V., az 1976-os labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB bírói szolgálatra alkalmazta.
1968-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1967. november 5. Råsunda Stadion, Stockholm előselejtező (2. csoport) Svédország–Norvégia 5 : 2 14 258
1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1971. szeptember 4. Prater Stadion, Bécs előselejtező (6. csoport) Ausztria–Svédország 1 : 0 38 274
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1972. június 14. Constant Vanden Stock Stadion, Brüsszel elődöntő Magyarország–Szovjetunió 0 : 1 16 590
1976-os labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1975. június 30. Råsunda Stadion, Stockholm előselejtező (3. csoport) Svédország–Norvégia 3 : 1 9 580
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1976. május 22. Ninian Park Stadion, Cardiff elődöntő Wales–Jugoszlávia 1 : 1 30 306
Olimpiai játékok Az 1964. évi, valamint az 1972. évi nyári olimpiai játékokon a FIFA JB játékvezetői szolgálattal bízta meg. Az olimpián vezetett mérkőzéseinek száma: 4 + 5 (partbíró).
1964. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1964. október 12. Komazawa Stadion, Tokió csoportmérkőzés (C. csoport) Brazília–Egyiptom 1 : 1 1964. október 16. Chichibu herceg Stadion, Tokió csoportmérkőzés (C. csoport) Dél-Korea–Egyiptom 0 : 10 1964. október 18. Központi Stadion, Omija negyeddöntő Ghána–Egyiptom 1 : 5
1972. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1972. augusztus 27. Rosenau Stadion, Augsburg csoportmérkőzés (A. csoport) Marokkó–USA 0 : 0
Brit Bajnokság 1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1975. május 24. Wembley Stadion, London csoportmérkőzés Anglia–Skócia 5 – 1
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 4.
Interkontinentális kupa A világbajnoki jó teljesítmény alapján a FIFA JB a döntő első mérkőzésének levezetésével bízta meg, a VB döntőn is közreműködő hármast. Ebben az időben a FIFA JB gyakorlata volt, hogy a három jelölt között sorsolás útján "osztották szét" a feladatokat, azaz a szerencse határozta meg, kik lengetik a zászlót, illetve ki vezeti a találkozót. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1970. La Bombonera Stadion, Buenos Aires döntő első mérkőzés Estudiantes La Plata (argentin)–Feyenoord (holland) 2 : 2
Vásárvárosok kupája A tornasorozat 25. döntőjének – az első NDK, az első szocialista országbeli – bírója. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1971. június 3 Elland Road Stadion, Leeds döntő harmadik mérkőzés Leeds United FC–Juventus FC 1 : 1 42 483
UEFA-szuperkupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1974. január 16. Olimpiai Stadion, Amszterdam döntő második mérkőzés Ajax–Milán 6 : 0 25 000
UEFA-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1976. május 19. Jan Breydel Stadion, Brugge döntő második mérkőzés Club Brugge KV–Liverpool FC 1 : 1 32 000
Sportvezetőként A Német Demokratikus Köztársaság Labdarúgó Szövetségének volt a vezetője.
Érdekesség A világbajnoki csoportmérkőzés vezetése előtt a rendezők az NSZK zászlaját vonták fel a zászlórúdra, ezért tiltakozott dr. Helmut Kasernél, a FIFA akkori, svájci főtitkáránál. A főtitkár érdeklődésére – a diplomáciai botrányok elkerülendő – a mexikóiak azzal védekeztek, hogy sajnálják, de nincs keletnémet zászlójuk. Glöckner a döntő előtt már öntevékenyen maga oldotta meg a problémát. Bőröndjéből elővarázsolt egy kalapácsos-címeres piros-sárga-fekete zászlót. Akkor már nem mondhatták a rendezők, hogy azt nem húzzák fel.
Sikerei, díjai A világbajnoki döntő levezetésének emlékére Sir Stanley Rous a FIFA elnöke Ezüst sípot, valamint egy Ezüst érmet adott át neki. Az olasz válogatott vezetőitől egy ezüst cigarettatálcát kapott.
Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997
További információk
Elődje:Gerhard KunzeKupa döntő (NDK)1962–1963Utódja:Gerhard Kunze Elődje:Helmut Bader Kupa döntő (NDK)1967–1968Utódja:Hans Schulz Elődje:Gerhard KunzeKupa döntő (NDK)1970–1971Utódja:Günter Männig Elődje:Wolfgang RiedelKupa döntő (NDK)1973–1974Utódja:Heinz Einbeck Elődje:Paul ScillerUEFA-kupa döntő1975–1976Utódja:Erich Linemayr
Kategória:Német labdarúgók Kategória:Német labdarúgó-játékvezetők Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek