A budapesti 240E jelzésű autóbusz a Móricz Zsigmond körtér és a Budaörsi lakótelep között közlekedett zónázó expresszjárat jelleggel. A járat zónázó jellegét az adja, hogy a Móricz Zsigmond körtér és a budaörsi virágpiac (Madárhegy) között mindössze kétszer állt meg: a Kosztolányi Dezső téren és a Sasadi út megállóban, majd a Madárhegytől minden megállót érintett. Visszafelé a Madárhegy megállóig mindenhol megállt, majd a Sasadi út és Kosztolányi Dezső tér megállók érintésével érkezett a Móricz Zsigmond körtéri végállomásra. A viszonylaton a budapesti bérletek a Budaörs, Felsőhatár utca megállóig voltak érvényesek. A mintegy 10 kilométer hosszú járatot 2014. június 15-étől megszűnéséig a Volánbusz üzemeltette és elsőajtós felszállási rendben közlekedett.http://www.bkk.hu/2014/06/ujabb-budaorsi-jaratokon-szallitjak-vadonatuj-buszok-az-utasokat/

Járművek Az új paraméterkönyv bevezetésétől kezdve (2009. augusztus 21.) a 240E viszonylaton – alapesetben, hétköznap – 20 db Ikarus 260-as közlekedett. A járművek mindegyikét a BKV Kelenföldi garázsa állította ki. 2012. május 1-jétől a VT-Transman állította ki a járműveket, döntően MAN SL223-as típusú autóbuszokból, az alacsony padlósak pedig Alfa Localo típusúak voltak. 2014. június 15-étől az időközben VT-Arrivára átnevezett cégtől a Volánbusz vette át a viszonylat üzemeltetését alacsony padlós MAN Lion’s City buszokkal.

Története

2008. augusztus 21-étől a megszűnt -es busz 240E jelzéssel közlekedett. 2014. március 29-étől hétvégén is közlekedett a megszűnő 240-es buszt pótolva, a Budaörsi út–Villányi út helyett a Nagyszőlős utcán keresztül érte el a Móricz Zsigmond körteret.https://web.archive.org/web/20140329172850/http://www.bkk.hu/m4/info.php

2014. június 15-étől a Volánbusz Zrt, üzemeltette, MAN Lion’s City típusú, vadonatúj autóbuszaival, továbbá 2014. augusztus 1-jétől bevezették az elsőajtós felszállási rendet.

2015. augusztus 31-én számozása 240-esre módosult és a Móricz Zsigmond körtér felé a Budaörsi út–Villányi út útvonalon halad a Nagyszőlős utca helyett.

Útvonala Móricz Zsigmond körtér felé Budaörsi lakótelep feléBudaörsi lakótelep vá. – Szivárvány utca – Szabadság út – Budapesti út – Budapest, Budaörsi út – Lapu utca – autópálya – Budaörsi út – Nagyszőlős út – Ajnácskő utca – Hamzsabégi út – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér M vá.Móricz Zsigmond körtér M vá. – Villányi út – Fadrusz utca – Bartók Béla út – Kosztolányi Dezső tér – Bocskai út – Nagyszőlős utca – Ajnácskő utca – Budaörsi út – Budaörs, Budapesti út – Szabadság út – Szivárvány utca – Budaörsi lakótelep vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Móricz Zsigmond körtér Mvégállomás||25 |align=left rowspan=2| |- |∫||Móricz Zsigmond körtér M||23 |- |3||Kosztolányi Dezső tér||21 |align=left| |- |8||Sasadi út||16 |align=left| |- |10||Gazdagréti út||13 |align=left| |- |12||Madárhegy||12 |align=left| |- |13||Rupphegyi út||11 |align=left| |- |14||Felsőhatár utca||11 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|Budapest–Budaörs közigazgatási határa |- |15||Tulipán utca||10 |align=left| |- |16||Aradi utca||9 |align=left| |- |17||Templom tér||7 |align=left| |- |18||Károly király utca||6 |align=left| |- |19||Kisfaludy utca||5 |align=left| |- |20||Kötő utca||4 |align=left| |- |21||Budaörs, városháza||3 |align=left| |- |22||Gimnázium||2 |align=left| |- |23||Budaörs, Patkó utca||1 |align=left| |- |24||Budaörsi lakótelepvégállomás||0 |align=left|

Jegyzetek

További információk

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai Kategória:Budaörs megszűnt autóbuszvonalai