A Tarka Magyar! elnevezésű tüntetést 2008. október 4-én tartották Budapesten. A szervezők céljai szerint azért, hogy résztvevői hitet tegyenek az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és utasítsák el az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Mindössze néhány ezer ember vett rajta részt annak ellenére, hogy a média és a parlamenti pártok teljes támogatását élvezhették a szervezők. A rendezvényen megjelent számos közéleti személyiség, köztük néhány baloldali és liberális politikus is, bár a demonstráció szervezői kifejezetten magánembereket hívtak tüntetni a társadalmi béke érdekében. A demonstráció elnevezésével Magyarország sokszínűségére kívántak utalni. A tüntetéshez kapcsolódó nyilatkozatot számos civilszervezet és politikus aláírta.
Létrejötte A Tarka Magyar! demonstrációt az erőszak és kirekesztés elleni tüntetésként jelentett be egy magánszemély. Bárki csatlakozhatott hozzá, aki egyetértett a céljaival. Igen jelentős médiatámogatást kapott a magyarországi írott és elektronikai sajtótól, szinte mindenhol megjelent a kezdeményezés.Tarka Magyar! sajtófigyelés, a Tarka Magyar! blogjáról A rendezvényre 100 000 embert vártak a szervezők, így ha megvalósult volna, ez lett volna a rendszerváltás óta a szervezők szerint a legnagyobb civil, politikamentes rendezvény.
Viták az esemény körül A rendezvényt támogató nyilatkozatot minden parlamenti párt vezetője aláírta, de ennek bejelentését a szervezők a rendezvény előtti utolsó pillanatokra akarták időzíteni.Nem örülnek Gyurcsánynak a Tarka Magyar szervezői, Index, 2008. szeptember 30. Habár az ötlet megálmodói politikamentesnek képzelték az eseményt, és kifejezetten kértek minden aláírót, hogy ne kommentálják, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök mégis megtette azt, így a szervezők kénytelenek voltak sajtóközleményt kiadni, hogy ne érezze senki úgy, hogy a szocialista politikus kisajátítja a rendezvényt.Az összes parlamenti párt vezetője aláírja, A Tarka Magyar! blogról, 2008. szeptember 30.Tüntet a kormányfő, de nem örülnek neki , Borsod Online, 2008. október 2. A Magyar Demokratikus Charta alapítói azt kérték a mozgalomhoz csatlakozóktól, hogy vegyenek részt a Tarka Magyar néven szervezett civil demonstráción.Magyar Demokratikus Charta: az aláírók vegyenek részt a Tarka Magyar rendezvényen Hir3.hu
A Tomcat néven elhíresült blogger ellentüntetést jelentett be a rendőrségen a felvonulók ellen, ugyanazon útvonalon, csak egymással szemben haladva az Andrássy út szervizútjára.Lolcat nincs, tüntetés van, Bombagyár, 2008. szeptember 30. Miután a Bombagyár stábja megtudta, hogy azon Gyurcsány Ferenc is részt kíván venni,Tarka magyar, szürke demonstráció és a Magánember (videóval!) , Hírszerző, 2008. október 5. lemondták a rendezvényt és a tüntetési szándékukat is.Gyurcsány Ferenc kivonul szombaton - akkor mi nem, Bombagyár, 2008. október 1.
A rendőrség ennek hírére először az egész belvárost le akarta kordonokkal zárni, okulva a 2008-as melegfelvonulás alatt történtekből,Nem tüntetnek a Tarka Magyar ellen, Metropol, 2008. október 2. azonban később módosította álláspontját, és csak a mellékutcákat zárta le. A menethez csak a Hősök terénél, illetve az Erzsébet térnél lehetett csatlakozni.Nem lesz kordon az Andrássy úton, Index, 2008. október 3. A szervezők csak azt engedték maguk közé, akit jónak láttakLezárás, kordon, egymilliós rendőrök - készülnek a Tarka Magyarra , Stop.hu, 2008. október 3. – ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy az árpádsávos zászlót hordozóknak nem engedték a belépést. A rendezvényt igen nagy erőkkel biztosította a rendőrség, vidékről is több megyéből rendeltek fel a fővárosba rendfenntartókat.Viharsarki rendőrök a Tarka Magyar demonstráción, Beol.hu, 2008. október 3.
A felvonulás Az eseményen az előzetes várakozásokkal ellentétben, a becslések szerint is csupán 2000-en voltak a menet indulásakor,Véget ért a Tarka Magyar, Duna TV, 2008. október 4. később a tömeg 4-5 ezer főre duzzadt.Mintegy 4-5 ezer főre duzzadt a Tarka Magyar!-on vonulók száma , Hirado.hu, 2008. október 4. Az eseményt közleményben üdvözölte Sólyom László köztársasági elnök is. Nagyon sok rendőr biztosította az eseményt, ellentüntetők azonban alig lézengtek. Ennek ellenére jelentős forgalmi dugók alakultak ki a lezárások miatt.Elindult a Tarka Magyar!, Figyelőnet, 2008. október 4. A szervezők a csekély létszámot (előzetesen 100 000 embert vártak) a rossz idővel (borult, 10-12 °C volt aznap), valamint azzal magyarázták, hogy a politika rátelepült a rendezvényre.Több ezren a Tarka Magyaron, Index, 2008. október 4. A rendezvényen több közéleti személyiség és politikus is megjelent.Ötezren vonultak a Tarka Magyar!-on az erőszak és a kirekesztés ellen Hirado.hu A vonuló menethez végül is csak a Hősök terén kapcsolódott Gyurcsány Ferenc, számos biztonsági emberrel körülvéve. Ott volt még Novák Péter, Gerendai Károly, Bródy János, Till Attila és Heller Ágnes filozófusnő. Az SZDSZ-es politikusok közül Léderer András és Eörsi Mátyás volt jelen. Más politikusokat, illetve közéleti személyeket alig-alig láttak a tudósítók, pedig sok neves ember támogatta előzetesen a demonstrációt. Az itt felállított színpadon zenélt Rácz Kati és a Flush zenekar, akik a 2008-as budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni. A tüntetés végén a résztvevők magasba emeltek számos sokszínű ruhadarabot, ezzel is demonstrálva a céljaikat.
Jegyzetek
További információk A Tarka Magyar! blogja
Kategória:Magyarországi tüntetések Kategória:2008 magyar politikai eseményei