A Mogul Birodalom (perzsa önelnevezés: گورکانی Gurakâni; urdu: مغلیہ سلطنت Muġalīah Sulṭanat) észak-indiai muszlim birodalom volt Agra központtal, amit a mongol-török Bábur – Timur Lenk leszármazottja – alapított. Fénykorában a Ming és a Csing korabeli Kína után a világ legnagyobb gazdaságát működtette, uralkodói gazdagsága sokszorosan felülmúlta a kor elsődleges európai nagyhatalma, Franciaország királyaiét. Az építkezések, a művészetek és a tudományok óriási volumene jól mutatja a mogul uralkodók és az elit széleskörű műveltségét és elképesztő gazdaságát. A Mogul Birodalom talán leghíresebb emléke, a Tádzs Mahal egyike a világ hét új csodájának. A 18. századra egyértelművé vált hanyatlás. Miután Delhit a perzsa Nádir sah 1739-ben elfoglalta, a birodalom névlegessé vált, amit a brit gyarmatosítás is fenntartott egészen 1857-ig, amikor az utolsó nagymogul, II. Bahádur formálisan is lemondott. A birodalmat a britek (egészen pontosan a Brit Kelet-indiai Társaság) hihetetlenül kiszipolyozta és teljesen tönkretette.
Történelem Előzmények – A Delhi Szultanátus
A Mogul Birodalom kialakulása az indiai szubkontinensen nem egy új, az iszlám számára ismeretlen területet érintett, hiszen a vallás már az arab expanzió során megjelent az ország északi részein, az Indus folyóig terjedő területeken. A 12. század végén afgán csapatok, először a Gaznavidák, majd a Gúridák rohanták le a területet, és rabolták végig a szubkontinens északkeleti tartományait, majd ez utóbbiak a Gangesz vidékéig merészkedve először rablóhadjáratokkal, később rabszolgákból és hadifoglyokból álló seregeik (mamlúkok) parancsnokaival mint helytartókkal megvetették a lábukat a térségben. Kutb ad-Dín Ajbak, a mamluk hadtest parancsnoka 1206-ban levált a gúrida szultán fennhatósága alól és megalapította az első egykori rabszolgák alkotta mamluk dinasztiát, a Delhi Szultanátust.
A Delhi Szultanátust öt jelentősebb egymást követő dinasztia alkotta: az egykori rabszolgákból lett szultánok, az indiai mamlukok (1206–1290), a Hildzsik dinasztiája (1290–1320), a Tuglukok (1320–1414), a Szajjidok (1414–1451), Lódik (1451–1526) és a Szúrik (1540–1555).
Ezeknek a dinasztiáknak nem csak a birodalom egységéért kellett megküzdeni, az indiai és a rádzsput fejedelmek hűségét megtartani, vagy lázadásukat leverni, hanem a birodalmat érintő külső támadásokat is meg kellett akadályozniuk. A legjelentősebb volt ezek közül a szintén muszlim Timur Lenk rablóhadjárata, aki 1398-ban kirabolta és felgyújtotta fővárosukat, Delhit. Timur lenk nem akarta birodalmához csatolni a meghódított területeket, megelégedett kifosztásukkal. Halála után a széttöredezett birodalom különböző dinasztiái uralkodtak több kevesebb sikerrel, a 16. század elején a hatalmi villongásoktól és trónviszályoktól terhelt, afgán származású Lódi dinasztia gyakorolta a hatalmat India központi területein.
Bábur
Az afgánok közötti belső ellentétek lehetővé tették egy új hódító, Zahír ad-Dín Muhammad Bábur (1483-1530) megjelenését az indiai térségben. Bábur Timur Lenk nemzetségéből származott (a szépunokája volt), és édesanyján keresztül Dzsingisz kán leszármazottjának mondhatta magát. 1494-ben 12 évesen került a Fergana-medence trónjára, amelyből konfliktusok adódtak két nagybátyjával, akik Szamarkandot és Taskentet birtokolták. Miután e két ellenséggel leszámolt, észak felől új fenyegetés érkezett: a nomád üzbég törzsek Muhammad Sejbáni Kán vezetésével függetlenedve az Arany Hordától a mai Üzbegisztán térségébe vonultak be, ezzel véget vetve a timurida uralkodók majd egy évszázados regnálásának a térségben.
Tíz éven át tartó, folyamatos csatározások után vereséget szenvedett, és Timur Lenk szamarkandi fővárosát feladva, Afganisztánba vonult, ahol Kabul környékén hatalmi központot hozott létre. Az indiai lodi afgánok belső hatalmi harcai miatt Bábur viszonylag könnyen behatolt a térségbe, és kiváló, harcban edzett taktikusként 1505-ben le is győzte őket. Csapatai Indiában rablóhadjáratot indítottak, és kifosztották a területet.balra|bélyegkép|alt=|Bábur sah ábrázolásaMivel Bábur származását a csagatáj mongolokig vezette vissza, őt és hadseregét mongoloknak tartották (perzsa nyelven mogul), így ez az elnevezés megmaradt egész dinasztiáján, bár katonái többnyire türkök és perzsák voltak. A mogul-név még századokkal később is egyet jelentett a gazdagsággal és fényűzéssel.
Bábur öt alkalommal indított átfogó támadást India teljes leigázására, de magát Indiát - ahogy ő fogalmazott leghíresebb művében, a csagatáj-török nyelven írt Báburnáméban: Hindusztánt – nem kedvelte. Hadjáratai során inkább hátországnak tekintette Közép-Ázsia visszafoglalásához. Ebben a törekvésében segítségére volt az, hogy az üzbégeket legyőzték a szafavida Iszmail sah seregei. Az üzbégek azonban Bábur hadait még visszaverték, ezért az uralkodó lemondott Közép-Ázsiáról, és figyelme Indiára terelődött.
Az Indus menti nemesi vezérek, a Rádzsput hercegek, és a lázadó lódi-afgánok rábírták egy Delhi elleni támadásra, bízva abban, hogy Bábur a szövetségesükként kezükre juttatja a várost. Bábur azonban nem mint szövetséges, hanem mint már hódító jelent meg Delhi alatt. 1526-ban a Delhi közelében fekvő Pánipatnál megverte a lódikat, és oszmán mintára létrehozott serege segítségével elfoglalta hatalmi központjukat. Négyéves indiai uralkodása alatt a Rádzsput hercegek bevonásával új államszerkezetet alakított ki, majd hatalmát fiára, Humájunra (1530–1540 majd 1555–1556) hagyta. Bábur halott testét, szülőföldje iránti szeretetét méltányolva Kabulba szállították.
Átmeneti visszavonulás Gudzsarát vidékén a helyi szultánok a portugálokkal szövetkezve felléptek a mogulok hatalma ellen, de az irányítás kicsúszott a kezeik közül. A portugál kereskedők saját érdekeiknek megfelelően szervezték meg a gudzsaráti területeket, és katonáikkal ellenőrzés alá vonták a térséget. Bár ekkor a gudzsaráti szultán szövetséget keresett a mogulokkal, ez a törekvése már nem vezetett eredményre. A portugálok megszerezték „India nyugati kapuja” feletti katonai és gazdasági ellenőrzést.
A Szúri nemzetségből származó, Biharban uralkodó afgán Sér Sáh Szúri (1540-1555) hódításokba fogott, elfoglalta Észak-Indiát, és 1540-ben elűzte a mogulokat a térségből. Bábur utódja Humájun ekkor a Szafavidákhoz menekült, ekkor úgy tűnt, hogy a Timuridák birodalomalapítási kísérlete Indiában zátonyra futott. Sér Sah a mogulok területein jelentős mezőgazdasági fejlesztéseket hajtott végre, öntözőműveket építtetett, kutakat ásatott, és fejlesztette az úthálózatot. 1555-ben harcban esett el, síremléke a Tádzs Máhál mellett az egyik legjelentősebb építmény Indiában. Halála után a Szúri állam összeomlott.
Humájun Humájun, a szafavida Nagy Tahmászp Sah segítségével, az ország visszahódítására indult, és 1544-ben elfoglalta Kandahárt, 1547-ben Kabult, majd 1554-ben Delhit. Humájun két évvel később elesett a könyvtára felé vezető lépcsősoron, és meghalt.
Utóda, Bajrán kán, türkmén hadseregparancsnok volt, aki mint régens, 1556 és 1560 között az ország ügyeit intézte az ifjú Dzsaleal ad-Dín Mohammad al Akbar helyett. Ez idő alatt Észak-India teljesen a mogulok kezére került. Akbar 1556-ban, 14 éves korában lépett trónra, és 1605-ig uralkodott. A mogul dinasztia legnagyobb személyiségeként tartják nyilván. Sokoldalú, művelt tudós, toleráns és mégis kegyetlen, ellentmondásos egyéniségével meghatározta a 16-17. századtól az ország fejlődésének útját.
Nagy Akbar thumb|200px|Nagy Akbar Uralkodásának kezdetén még a háremintrikák alakították intézkedéseit, de az ifjú Akbar idővel képes volt keresztülvinni akaratát az udvari adminisztráción. 1561-től a feudális és befolyásos Rádzsput fejedelmek ellen vívott háborút, később megpróbálta őket céljainak megnyerni, és támaszaivá tenni. Apjának, Humájunnak pártfogói, az Iránból érkezett perzsák, és a jelentős hatalmi erővel jelenlevő törökök ezt nem nézték jó szemmel. A török tisztek fellázadtak, ám ezt a perzsa zsoldosvezérek vérbe fojtották. Akbar ekkor igaz muszlimként a Rádzsputok ellen fordult, és szent háborút, dzsihádot hirdetett. 1568-ban megostromolták Csitorgarhot, ahol mindegy 8000-en estek el, asszonyok és gyerekek is tűzhalált haltak.
Ezután Akbar szigorú muszlim törvénykezést vezetett be, megtiltotta az élőlények ábrázolását a festményeken és újra bevezette a nem muszlimokat sújtó fejadót (dzimma). 1580-ban a törökök és a perzsák fellázadtak, ekkor leverésükre az indiai muzulmánoktól, és a rádzsputoktól kapott segítséget, cserébe elengedte adóikat. Ezzel kudarcba fulladt az a kísérlete, hogy mint padsahi-iszlámi, az iszlám padisahja, az iszlám jogrend őrzője uralkodjék. A mogul birodalom így olyan indiai állammá alakult, amelyben egy török származású dinasztia uralkodott, az indiai fejedelmek támogatásával.
1564-74 között Bengál is behódolt a moguloknak, akik 1573-ban már Gudzsarátot foglalták el. Az üzbég fenyegetés Közép-Ázsia felől arra késztette Akbart, hogy elfoglalja Kasmírt, és megszállja Szindh és Mekrán tartományokat, nehogy azok az üzbégek kezére jussanak. Később Közép-Indiát kerítette hatalmába. Ekkor egyesült a mai Afganisztán Észak- és Közép-India egyéb tartományaival is.
Átfogó közigazgatási reformot hajtott végre, minisztériumokat (dívánokat) alakított ki. Többek között a vallási türelmetlenségek lecsendesítésére is létrehozott intézményt, mivel felismerte, hogy a muszlimok, hinduk és dzsainák békés egymás mellett élése lehet a megoldás hatalmas birodalmának összetartására. Az egyik legfontosabb díván a koronabirtokok igazgatását látta el, egy másik a honvédelmet (mir-baksi), megint másik az államháztartást (mir-szamam). A hivatalok nem voltak örökletesek, viszont a kinevezések életfogytig szóltak. A tartományok élére kormányzókat nevezett ki. A rádzsputok kormánytisztviselőként szolgáltak. Ezekhez a hivatalokhoz birtokok tartoztak, ezekből származott a tisztviselők javadalma, akiknek ebből katonai alakulatokat is fel kellett állítania. Létrehozta az ún. manszáb, vagy manszabtár rendszert, amely a mongol-török iktarendszer nyomán alakult ki. A birtokok élén álló manszabtár, mint közjogi méltóság az adóbehajtás zavartalanságáért is felelős volt. A parasztok adóztatása szolgálta a birodalom pénzügyi alapját. Az így létrehozott államigazgatás gazdasági felvirágzást eredményezett, ekkor a birodalomban közel 120 nagyobb, és mintegy 3200 kisebb város állt fenn.Brejntes Kánok, szultánok, emírek 117 o.
Akbar ortodox szunnita nevelésben részesült, a szúfi dervisek gondolatvilága erősen hatott rá. Csarnokot létesített a muszlim tudósok teológiai vitáinak színteréül, és ide a birodalom minden jelentős vallásának képviselőit meghívta. (muszlimokat, hindukat, dzsainákat, zoroasztránusokat, szábeusokat). A goai jezsuiták többször meglátogatták udvarát, ő maga egyetlen hit mellett sem kötelezte el magát. 1582-ben saját szektát, egyféle vallási csoportosulást alapított Díni Iláhi, azaz isteni hit néven. A 19 tagot számláló vallási közösség elsősorban a napot és a tüzet dicsőítette, ez zoroasztránus befolyásról árulkodik. Tízparancsolata a koránból, és a szúfi misztikából ered. Jelentős építészeti és művészeti alkotásokat hozott létre. Agrától 50 km-re új fővárost alapított Fatehpur Szíkri (Győzelmi Város) néven egy magaslaton, amely elsősorban szakrális jellegű volt. Az 1569-1572-ig épült település azonban 1580-ra elnéptelenedett, mivel a környező vízkészletek kimerültek. Ekkor Akbar Lahorba tette át székhelyét.
thumb|center|915x915px|Fatehpur Szíkri, Akbar fővárosa|alt=
Dzsahángír, Sáh Dzsahán és Aurangzeb, a Tádzs Mahal kora thumb|200px|Sáh Dzsahán arcképe