bélyegkép|jobbra|Zománcozott iráni satrandzs készlet a 12. századból (New York Metropolitan Művészeti Múzeum). Satrandzs figurák 25px25px Shah (= Király a sakkban) 25px25px Vazir (vagy tanácsos = vezér) 25px25px Ruk (Harci szekér vagy bástya) 25px25px "Pill" perzsául, "Alfil" arabul (Elefánt = futó) 25px25px Aszb (Ló vagy Huszár) 25px25px Szarbaz (pijadeh) (Gyalog) A satrandzs táblajáték, amely Perzsiában és a Közel-Keleten alakult ki az indiai csaturangából másfélezer évvel ezelőtt, és amelyből a középkor folyamán kifejlődött a modern sakk.

A satrandzs szó maga is a szanszkrit csaturanga (csatuh = négy, anga = fegyver) szóból származott. A középperzsa nyelvben még satrang. A népi etimológia két értelmezhető részre bontja a szót: szad = száz, illetve randzs = gond. A szót átvette az arab, a spanyolban ajedrez alakra módosult, amiből például a sakk jelentésű angol chess szó származik.

A legkorábbi ismert perzsa utalás a satrandzsra a Karnamag-i Ardasir-i Papakan című mitologikus középperzsa mesét tartalmazó, a 3. és 7. század között íródott könyvben található. A könyv szerint a 226 és 241 közt uralkodott I. Ardasír sah, „a királyok királya”, a hatalmas Szászánida Birodalom alapítója a játék mestere volt.Karnamag-i Ardasir-i Papakan (a könyv angol fordítása) Ez azonban még nem bizonyíték arra, hogy a satrandzs már Ardasir idejében létezett, legfeljebb arra, hogy a könyv megírása idejében már népszerű volt, így jelentéssel bírhatott, hogy az uralkodót legyőzhetetlen játékosként mutatták be. 150px|thumb|left|Satrandzs játékosok Bajaszangori Saname 1430-ban készült perzsa miniatúráján.

Egy későbbi szászánida uralkodó, I. Koszrev (I. Huszrau, 531 - 579) 16 smaragd és 16 rubin figurából álló készletet kapott ajándékba egy indiai királytól (valószínűleg Kanaudzs egy Megar Dinasztiához tartozó uralkodójától) egy zavarba ejtő fejtörő kíséretében. A perzsák a középkori történet szerint megfejtették a játék titkát.The explanation of Chess and the invention of Nard)Murray, H.J.R. (1913). A History of Chess. Benjamin Press (originally published by Oxford University Press). .

A csaturangát a mai Indiában rendkívül sokféle szabállyal játsszák, de mindegyikben közös hogy a „hadsereg” négy „fegyvernemből” áll: a lovasokból, az elefántokból, a harci szekerekből és a gyalogosokból. A satrandzs átvette a csaturanga szabályainak jórészét, a táblát és a kétszer 16 figurás alapállást. Miután az arabok meghódították Perzsiát, a játék továbbterjedt nyugat felé, rendkívül népszerű lett és a 8. századtól kezdve a játék taktikai és stratégiai elemzésének nagy irodalma keletkezett.

Az iszlám terjedésével a játék eljutott a Magrebbe, majd a Pireneusi-félszigetre. A 12. századi indiai iszlám hódítás során variációi visszakerültek Indiába is.

Szabályok Az alapfelállítás a satrandzsban alapvetően ugyanaz volt, mint a modern sakkban. A világos sah (király) pozíciója az alapsor közepén azonban nem volt rögzített, kerülhetett a jobb és a bal oldalra is. A két sahnak azonban a satrandzsban is ugyanarra a vonalra kellett kerülnie (tehát vagy a d-, vagy az e-vonalra). A figurák a következők voltak: A sah (király) ugyanúgy mozgott, mint a sakkban (tehát bármely irányban egy mezőt). A fersz, a „tanácsos”) (vagy ferz, arabul firz, a perzsa فرزين farzin szóból, más szóval vazir, vagy középperzsául vicsir ) átlósan egyet léphet, és így meglehetősen gyenge figura a játékban, nem úgy, mint sakkbeli megfelelője, a vezér, amely a sakkjáték legerősebb figurája. A ruk, a „harci szekér” (a perzsa رخ rok szóból) ugyanúgy mozgott, mint a modern sakkban a bástya. A pill vagy alfil, az „elefánt” (a perzsa پيل pil szóból, al- az arab határozott névelő) két mezőt léphetett átlósan, a közbeeső mezőt átugorva. Ez is nagy különbség a sakkjáték futó figurájától, amely átlósan bármennyit léphet (bár nem ugorhat). A satrandzs pillje jóval gyengébb figura, amellett a táblán lévő négy pill nem kerülhetett ütésbe egymással, mivel a mezők, amelyeken mozoghattak, sehol sem fedték át egymást. A csaturangában ez a figura valószínűleg másképpen mozgott. A sakkjáték futójának neve több nyelven is a satrandzsbábu nevéből ered: spanyolul alfil, olaszul alfiere, perzsául fíl. A farasz, a ló (arab szó, perzsául اسپ aszp) a sakk huszárjával azonos módon mozgott („lóugrásban”). A bajdak, a „gyalogos katona” (az arab بيدق , illetve a perzsa پياده , pijada szóból) ugyanúgy léphetett, mint a sakkban a gyalog, azzal az eltéréssel, hogy nem léphetett előre kettőt az első lépésében, mint a sakkban. Másik különbség, hogy amikor egy bajdak elérte a tábla túloldalán lévő utolsó sort, „előléptették”, de csak fersz lehetett belőle (a sakkban futót, huszárt, bástyát vagy vezért egyaránt be lehet cserélni).

Az ábrán látható figurák a mai sakk jelöléseivel szerepelnek. A satrandzs mai leírásaiban gyakran szerepel a király, a bástya, a huszár és a gyalog sah, ruk, farasz és bajdak helyett.

A szabályokban voltak egyéb különbségek is a sakktól. A sáncolás például nem létezett, ezt csak jóval később vezették be. A patt nem döntetlent jelentett, mint a sakkban, hanem győzelmet annak a játékosnak, amely előidézte. Győzelmet jelentett az is, ha a játékos ellenfele minden figuráját levette a királyon kívül („a király lecsupaszítása”), kivéve ha a következő lépésben az ellenfél is ugyanezt tette (ez az eset döntetlent eredményezett).

Jelentős satrandzsjátékosok Muhammad ibn Jahja sz-Szúli

Jegyzetek

Külső hivatkozások Shatranj, the medieval Arabian Chess by Jean-Louis Cazaux. Shatranj by Hans L. Bodlaender The Time of Shatranj and the Aliyat by Miguel Villa. Piececlopedia ICC Shatranj rules SchemingMind Shatranj rules (free registration required)

Fordítás

Kategória:Sakkváltozatok Kategória:Irán kultúrája